Azt mondják mindenkinek két gyermekkora van, de azt nem mondják, hogy ebből legtöbbször csak az első a szép, az érintetlen és a tiszta. Donald Sutherland gondolatkísérlete szerint jobb lenne, ha a végéről indulnánk visszafelé. Ha visszafelé lehetne leélni az életet. Mondjuk így: halva kezdem, és rögtön kilépek a koporsóból. Öregként felébredve nap nap után jobban érzem magam. Miután túl egészséges lettem, kirúgnak az öregek otthonából, majd évekig élek gondtalan nyugdíjasként és bekaszálom a lejáró öregségi biztosításokat. Ezután, amikor dolgozni kezdek, az első napon arany karórát kapok a főnökömtől. Negyven-egynéhány évet dolgozom, mialatt egyre fiatalabb leszek, míg végül fiatalkorú lévén abba kell hagynom a munkát.

Jönnek a gimnáziumi évek: pia, bulik, csajok, boldog promiszkuitás. Ahogy fiatalodom, úgy válok egyre gyerekesebbé. Jön az általános iskola: végtelen játék, semmi felelősség. Pár év múlva kisbaba leszek, és mindenki kezét-lábát töri, hogy mosolyogjak rám. Az utolsó 9 hónapot békés lebegéssel töltöm egy termálfürdőszerű helyen, ahol mindent megkapok, ami csak kell: központi fűtés, on-line szobaszervíz, miegymás. Végül befejezem egy jó orgazmusként.

Mindenkinek vannak olyan dolgok az életében, amiért sírhatna, és ráadásul joggal. Aztán olyannal is gyakran áltatjuk magunkat, hogy ez most egy rossz, kellemetlen és nehezen elviselhető élethelyzet, de nemsokára túlleszünk rajta, és az út végén elégtételt kapunk. Sőt, a gonosz a végén megfizet mindenért. Mintha attól nekünk jobb lenne, és mintha nem mi magunk teremtettünk volna a saját, külön bejáratú poklunkat a negatív gondolatainkkal és helytelen cselekedeteinkkel.

Ha már tényleg eleged van a kalandból, és valóban unod, vagy egyszerűen azt érzed, hogy itt az idő, akkor csak fújj riadót, nyisd ki a szemed, és kelj fel! Mert van rosszabb, mint a test halála. A test csak eszköz, ilyen vagy olyan, de csupán egy ruha, amelyre azért illik vigyázni. Mert a halál valójában nem a kizárólag testtől való megszabadulás állapota. A halál itt, élő testben kísért, és telepszik rád, akár minden nap. Halál, amikor örömtelenül élsz, halál, amikor nem azt teszed, amire vágysz, amire hivatva vagy, esetleg éppen ellenkezőleg, amikor azt teszed, amire nem vágysz. És halál, amikor illúziókban, hazugságokban élsz.

A zen mesterek azt állítják: a halál az élet előszobája, ezért vér nélkül halj meg, és még mielőtt valóban meghalnál. Nem baleset okán, nem betegségben, vagy végelgyengülés miatt. Szellemiekben halj meg, majd szüless újra. Ez az ego halála, ami a legádázabb ellenséged, de a legnagyobb segítőd is lehet az úton.

De mikor? – kérdezhetnénk, kötelességeink teljesítése mellett nincs nekünk ilyenre időnk! Mi felelős emberek vagyunk. Karriert kell építeni, gyereket kell nevelni, lakást kell venni. Mindig van valami igazolás a dolgok elhalasztására. Egy pillanatot kivéve, a mostot. Ebből a szempontból ez egy jó nap a halálra. Talán a legjobb.

Pilát Gábor