Roger Waters, a Pink Floyd alapítója 79 évesen rottyra töltötte az MVM Dome nézőterét. A két felvonásos koncert 20 óra után el is kezdődött, de már az első percben jelezte, hogy hányas a kabát: „A szeretem a Pink Floydot, de nem bírom Roger politikáját-típusú emberek most húzzanak  a faszba a bárba” , mondattal meg is üzente mi várható az est folyamán. Waters sajátos világnézete az egész világon tápanyag a médiának, főleg, hogy ezeknek a gondolatoknak hangot is ad, ahol csak tud. A több évtizede megírt dalokat beültette a mai társadalmi problémákba és mondhatni új értelmezést kaptak. A nagyhatalmak háborús bűnei, az álhírek, a média hatalma, a propaganda, a terror, a kapitalizmus, a fasizmus vagy a politikai hatalmak és rendszerek által meggyilkolt népcsoportok (indiánok, feketék, zsidók) is terítékre kerültek a Dome közepén álló színpad feletti négy irányba tartó gigantikus kivetítőn, amin Waters minden gondolata megjelent képek és videók formájában. Amolyan watersi propaganda volt. De nem csak szembe ment mindennel, hanem kiállt a nők jogai mellett, a szólásszabadság mellett és kiállt két whistleblower mellett is, akik titkosított anyagokat hoztak nyilvánosságra, Julian Assange és Chelsea Manning. 

Nem teketóriázott, az első dallal belecsapott a közepébe és megszólalt az Another Brick in the Wall. A vizuális élmény, legalábbis a lelátóról nézve, lélegzetelállító volt. Ahogy azt a Pink Floyd-tól is megszokhattuk régen, jól kitalált, jól megtervezett és tökéletesen végrehajtott munka. Így az első perctől éreztem, hogy ez a koncert nem egy öreg zenész fingszagú búcsúja lesz a Magyar közönségtől, hanem az ő üzenetének átadása, a világ problémáinak mélyebb értelmezése és egy mai napig alkotó ember világgal szembeni szélmalomharcának lenyomata. A szélmalomharc pedig nem túlzás, mert Waters tényleg mindenkinek beszól, aki háborút szít és nem békét. Az este mottója az lehetne, hogy „Az egész világ bekaphatja”. Ennek tudatában tehát érthető, hogy több FUCK volt hallható és olvasható a koncerten, mint egy teljes South Park évadban.

Sorra vette az amerikai elnököket, Reagentől egészen Bidenig tömeggyilkosnak nevezve őket, ugyanis az arcképüket kivetítve alatta lehetett olvasni, hány százezer ember élete szárad a lelkükön. Orbán Viktor is szóba került a koncerten, hogy tárgyaljon a világ nagyhatalmú vezetőivel a nukleáris leszerelésről. Ami viszont lábjegyzetben sem szerepelt, az Ukrajna és Oroszország, holott tavaly nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkij feleségének, Olena Zelenszkának, melyben megjegyzi, vérzik a szíve az ukrajnai háború áldozatai miatt, és elítéli a nyugat szerepvállalását és a fegyverszállításokat, mert azok csak meghosszabbítják a háborút.

Waters évek óta tagja a pro-palesztin aktivistákat és művészeket tömörítő BDS (Boycott, Divestment, Sanctions) nevű szervezetnek, elítéli Izrael állam palesztinokkal szembeni viselkedését, Izrael eljárását és kommunikációját a náci Németországéhoz hasonlította, és kijelentette, hogy a zeneiparban „elképesztően erős” a zsidó lobbi. Ezek miatt többen is antiszemitának nevezték, amit tagadott, azt mondta, hogy ez egyfajta megosztó taktika része. Izrael ügyében korábban szóváltásba került Nick Cave-vel és a Radioheaddel is – őket azért kritizálta, mert fellépnek Izraelben.  

Eddig úgy tűnhet, nem is koncerten lettem volna, hanem egy nagygyűlésen. Pedig a zenei élmény még a látványnál is nagyobb volt. Waters zenésztársai nem kispályás hobbimuzsikusok, hanem egy világválogatott, ahogyan a hangosítók és a látványért felelős személyzet is. Vasárnap este a koncertélmény magasiskoláját láthatta és hallhatta a publikum, amit csak tetézett a sok jó Pink Floyd klasszikus és Roger Waters dal. A szokásos elemek persze helyet kaptak, mint a repülő birka vagy a repülő disznó, amik a teljes nézőteret körbeutazták a levegőben.

 Az, hogy David Gilmour és közte mennyire elharapózott a vita, mi sem mutatja meg jobban, mint az, hogy vasárnap este rengeteg korabeli fotót láthattunk kivetítve, de Gilmour egyik képen sem szerepelt. És ha a beszámoló elején azt írtam, hogy Waters gondolatait láthattuk a ledfalon, akkor az elméjéből is eltüntette egykori szerzőtársát. Kiradírozta a műsorból és a fejéből. Közel 25 éve nem beszélnek egymással.

Nem tudtam volna jobb programot kitalálni vasárnap estére, és ha noha ignorálom a politikai híreket az életemből, tegnap ömlesztve megkaptam mindent, amitől a politikusokat a pokolra kívánom. Ez a koncert életem top 5 koncertjei között van, pedig több 100 van már a hátam mögött. Szeretem azon embereket, akik kimondják, amit gondolnak és nem az éppen aktuális közeghez igazítják álláspontjukat. Éppen ezért szeretem Waterst, bármit is mond.

Az egész este egy XXI. századi híradó volt Roger értelmezésében, aminek a végső konklúziója nálam az, hogy még mindig nem érdemes tudomást venni a világról, csak simán élni kell benne, mert még egy Roger Waters sem képes azt megváltoztatni. Sajnos.

FUCK!