-  Először is gratulálok az újabb Michelin csillaghoz.

- Köszönöm szépen! Igazából egy elég fura helyzetbe kerültünk, mert egyik oldalról jött egy új csillag a Rumour éttermünknek, a másik oldalról meg sajnos a meglévő csillagok közül egy elment a Costes Downtown-tól, de remélem, hogy rövidesen azt is vissza tudjuk majd szerezni.

Szerencsére a Ráday utcai Costes-el sikeresen megtartottuk a csillagot, ami azért szintén fontos, hiszen ott is séf és koncepció váltás volt. Az egy eleve nehéz pálya, amikor koncepciót is, meg séfet is váltasz. Ilyen esetekben ugyanis újra a nulláról kell kiérdemelni a Michelin Guide elismeréseit, mintha egy új éttermet nyitottál volna. A vendégek sajnos nem látják ezt a részét, csak azt, hogy most már nincs csillag a nevünk mellett, ezért sokan arra gondolhatnak, hogy biztos leromlott a hely színvonala. Így aztán most félünk tőle, hogy a Downtown éttermünkben látványosan visszaesik majd a vendégszám.

- Azok a vendégek, akik eddig Costes Downtownba jártak, és akiknek ez tetszett, meg ízlett, azok akkor tovább mennek, ha nincs csillag?

- Attól függ. Akik azért jártak oda, mert csillaga volt, azoknál ez biztos jobban számít, mint akik az ételek miatt jöttek és elégedetten akár vissza is tértek.  De sajnos igazából nem releváns százalék a vendégeinknek ez a része, mert nagyon kevés volt nálunk a törzsvendég. Hozzánk jellemzően inkább turisták járnak, a turisták meg azért jönnek, mert látták a Michelin Guide-ban a csillagot, ami biztosítékot jelentett számukra, hogy ez egy kiemelkedő színvonalú étterem. Ha már csak egy ajánlást látnak, mert ajánlást továbbra is kapunk, akkor lehet most majd inkább azokra a helyekre mennek, ahol csillag is van. A Guide megjelenése óta eltelt két hónapban már sajnos éreztük a vendégszám csökkenést, de igazán még nem tudjuk felmérni sem, hogy önmagában a csillag elvesztése mennyire fogja visszavetni a következő időszakban a forgalmunkat. Főleg azért nem, mert ettől független hatások is érnek minket a válság miatt, az élelmiszerek piacán már 50 százalék körüli az infláció, de az elszállt rezsiárak és a csökkenő fizetőképességből fakadó problémák is komolyan sújtják az ágazatot, ezért most különben is arra kell számítani, hogy az emelkedő költségek mellett valamennyire még vissza is fog esni a vendéglátóhelyeknek a forgalma. És erre jön még rá ez a plusz negatívum, ami nyilván még tovább nehezítheti a dolgunkat. Ennek ellenére próbálunk előre menekülni, a kollégáknak is elmondtuk, hogy elszántak vagyunk, kitartunk és finanszírozzuk akkor is a működést, ha olyan mértékben lecsökken a vendégszám, hogy veszteségeket kell majd elkönyvelni. Nekik most egyetlen dologra kell koncentrálni, a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtani, hiszen a hosszútávú siker kulcsa mindig a vendég elégedettség.

- A Covid előtti időszakra nektek már kezdett a forgalom visszaállni?

- 2022-ben már nagyjából elértük azokat a forgalmi számokat, amik a 2019-es, még az utolsó békeévben voltak. Ez elsődlegesen a mi esetünkben annak köszönhető, hogy a turizmus nagyjából visszaállt a korábbi szintre. Az egyetlen helyünk, ahol döntő többségben a magyar vendégek voltak az elmúlt időszakban, az a frissen csillagot szerzett Rumour éttermünk, amit Rácz Jenővel közösen csinálunk, hiszen ott elsősorban Jenő nevére jöttek be eddig a vendégek, és ugye őt inkább a magyarok ismerik, nem a külföldiek. De most, hogy ott is megkaptuk a csillagot, azt gondolom a külföldiek aránya várhatóan ott is meg fog ugrani.

- Csak azért is jönnek hozzánk külföldiek, hogy megkóstolják a magyar konyha ízeit?

- Nem jellemző. Nekünk még nincsenek olyan szinten világhírű éttermeink, amiben egy vacsora lehetőségéért önmagában repülőre ülnek a gasztroturisták. Magyarországra csak azért még nem jönnek, hogy egy-egy éttermet megnézzenek, de az már abszolút jellemző, hogy azok, akik különben is terveznek ideutazni és a gasztronómia iránt érdeklődő turisták, ők már a repülőjeggyel együtt lefoglalják az asztalokat is a legjobb éttermekbe, akár már hónapokkal előre. Ők a városnézés mellett gasztronómiai élményekre is vágynak, ezért bárhova utaznak az ottani legjobb éttermeket is meg akarják látogatni.

Sajnos még nem tartunk ott, hogy minket is a nagy gasztro nemzetek között tartanak számon. Bár kifejezetten sokat fejlődött a hazai minőségi gasztro kínálat az elmúlt években. A magyar gasztronómia egyébként abból a szempontból szerencsés helyzetben van, hogy vannak felismerhető sajátosságai. Ebben is több kategória létezik, vannak a nagy gasztro nemzetek konyhái, az olasz, a görög, a spanyol, a francia, a mexikói, a japán vagy a kínai, amelyeket szinte mindenki ismer és mindenütt megtalálod a világon az erre szakosodott éttermeket is, meg persze vannak azok a nemzeti konyhák, amikről mindig egy picit lesajnálóan szoktunk beszélni. Például ilyen az angol, az amerikai, a lengyel, a német, a svéd, vagy a holland konyha is. Ezeknek nem igazán van nemzeti sajátosságuk, nem tudnak felmutatni a világon mindenütt ismert és közkedvelt ételeket, bár mondhatjuk, hogy a sültkolbász bajor, a hamburger amerikai, vagy a sültkrumpli holland sajátosság, de ezek ma már mindenütt jellemző ételek, és nem kötjük őket egy-egy országhoz. Magyarország annak ellenére, hogy nem nagy ország, eléggé speciális konyhával rendelkezik abból a szempontból, hogy az ételeink ízesítése eléggé markáns. A gulyás, a pörkölt, a halászlé, egy jó alapot adnak arra, hogy egyáltalán érdeklődőek legyenek a gasztroturisták a magyar ételek iránt. Ugyanakkor azzal is tisztában kell legyünk, hogy a magyar konyha nagyon le lett járatva évtizedeken keresztül. A hazai gasztronómiában nem a minőség számított, hanem az, hogyan lehet olcsón, nagy adagokat, tömegesen előállítani. Az sokkal kevésbé volt elvárás, hogy finom legyen az étel, mivel a hazai vendégkör igényei alacsonyak voltak, és ha nem volt elégedett a külföldi vendég, az sem különösebben számított, mert pár nap múlva úgyis hazautazott. Ez szerencsére az elmúlt 15-20 évben kezdett látványosan megváltozni, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez többek között képzés kérdése is, nem mindegy, hogy hogyan és mire vannak az ebben a szakmában dolgozó szakemberek kiképezve. Nemrég még az volt az egyik fő üzenete a szakács oktatásnak, hogy a maradékokat semmiképp nem szabad kidobni, hiszen abból még újabb ételeket lehet a gyanútlan vendégnek készíteni. Egy jó konyhához elengedhetetlenül fontos a minőségi alapanyag kérdése is, mert ha valahol csak a tömegtermelésre állnak rá, akkor az íztelen, középszerű hozzávalókból, nem fogunk tudni kiemelkedő fogásokat készíteni.

- Te úttörő voltál ebben. Amikor elmentél ebbe az irányba, hogy találtál jó szakembereket vagy jó alapanyagokat? Mint mondtad, a tömegtermelés nem kívánta meg se a magas színtű szaktudást, se a kiváló alapanyagokat. Miként tudtál elmenni a húsleves, krumplipüré, rántotthús szentháromságtól a Michelin csillagig?

- Sajnos az elején majdnem mindent kénytelenek voltunk külföldről behozni, akár a szakembereket, akár az alapanyagokat, mert itthon még nem volt szinte semmi elérhető. Ebben is nagy változás történt, ma már egyre több a jó szakember, és egyre több jó termelő is van, csak ez sem tud megváltozni egyik pillanatról a másikra. Nem elég úgy dönteni és akkor holnaptól már értek majd hozzá, hanem el kell végezni a szükséges iskolákat, tanfolyamokat, vagy akár el kell menni külföldre tanulni, továbbképezni magad, és majd egy idő után megszerzed azt a tudást, amivel már te is világszínvonalon tudsz majd produkálni. A jó hír, hogy ezek a folyamatok szerencsére már elindultak, csak még nem tartunk a végén.

Egy félreértést viszont szeretnék tisztázni, ugyanis én egyáltalán nem vagyok jó vendéglátós. A vendéglátáshoz szinte egyáltalán nem értek. Mindig azt szoktam mondani, hogy csak vendégként értek hozzá, mert elég sokat voltam már étteremben ahhoz, hogy sok mindent meg tudjak ítélni. Például meg tudom mondani, hogy mit csinálnak jól, vagy mit nem. De azon túl, hogy meg tudom fogalmazni az elvárásaimat, hogy vendégként mivel lennék elégedett, ahhoz alig értek, hogy az elképzeléseim miként lehetne végrehajtani. Azzal viszont mindig is tisztában voltam, hogy ezen hiányosságaim miatt, meg kell találnom azokat a szakembereket, akik majd meg tudják valósítani az elképzeléseimet.

-  A fesztiválszervezésben is úttörő voltál. A kezdeti nehézségek a Szigetnél is hasonlóak voltak?

- A Sziget indulása egy picit más volt, bár ahhoz se értettünk az elején. Ott teljesen a nulláról kezdtünk el valamit felépíteni, hiszen nem létezett itthon előtte fesztivál piac, sőt még nemzetközi mintáink se voltak. Ezért még az sem segített, hogy legalább vendégként meg tudtam volna fogalmazni, hogy mit szeretnék. Inkább csak erős hiányérzetünk volt és némi elképzelésünk arról, hogy mitől éreznénk jól magunkat. Nem nagyon volt kihez fordulni sem, hiszen akkor nem volt még fesztiválipar és ezáltal szakemberek sem Magyarországon. Ma már tele van tapasztalt szakemberekkel ez az ágazat, nekünk anno a saját bőrünkön kellett mindent megpróbálni kikísérletezni. A gasztronómia azért volt más, mert amikor a vendéglátásba belefogtam, akkor már előtte 15 éve aktív étterembe járó voltam, és már a világ számos helyén jártam kiváló, akár több Michelin-csillagos éttermekben is, így legalább voltak mintáim. A fesztiválszervezés az járatlan út volt még, amin egyszerűen valamerre el kellett indulni. Persze voltak arról vízióink, hogy mit szeretnénk, vendégként mitől éreznénk jól magunkat, hiszen 22-23 éves fiatalok voltunk amikor a Szigetbe belekezdtünk.
 

- A vállalkozási ötleteid sok esetben valami olyan, ami nincs itthon és vonzza a külföldieket. Ilyen volt a Diáksziget, a Costes, a Lupa-tó, de az óriáskerék is ide sorolható. Csak olyat álmodsz, amiben úttörő lehetsz?

- Nem csak olyat, inkább arról van szó, hogy nekem általában a vágyaim jelentik az alapját a vállalkozási ötleteimnek. A kezdeményezéseim a legtöbb esetben arra alapulnak, hogy valamiben hiányérzetem van. Ha jártam valamerre a világba és ott láttam valami olyasmit, ami tetszett nekem, ahol jól érzem magam, amiről azt gondoltam, hogy ez milyen jó, aztán hazajöttem és itthon nem találtam meg ennek a megfelelőjét, akkor elkezdtem törni a fejem, hogy ez mennyire az én egyedi problémám, vagy mennyire olyasmi, amire másoknak is szüksége lenne? Ha úgy láttam, hogy lenne rá mások részéről is igény, akkor elkezdtem azon pörögni, hogy hogyan tudnám megvalósítani. Nyilván most nem a Michelin-csillagos vendéglátásra gondolok, mivel ott tisztában voltam vele, hogy az csak egy szűk réteg, akiket ez itthon megérint. Épp ezért az elején nem is abban gondolkodtam, hogy rögtön valami nagy helyet csinálunk, hanem egy olyan éttermet álmodtam meg, amiben maximum 30 ember fér el. Az, hogy még az a 30 ember is évekbe tellett, amire egyáltalán bejött esténként, az persze kellemetlen meglepetés volt számomra is. Azt hittem, hogy ennél nagyobb lesz rá a kereslet. De azt is láttam, hogy folyamatosan javul az érdeklődés. Ma már szerintem több tízszerese azoknak a száma, akik elkötelezettek a minőségi gasztronómia iránt, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. Csakhogy, mi az első fine dining helyünket, a Ráday utcai Costest 2006-ban indítottuk el, az meg már 16-17 éve volt. Aztán 2010 márciusában megkaptuk a 2009-es teljesítményünkre a csillagot, mert ők mindig az elmúlt időszakot értékelik és utána már látványosan megnőtt az érdeklődés is a teljesítményünk iránt. Azóta már elég sok víz lefolyt a Dunán.  

- A Sziget talán a legjobb hívószó a külföldiek számára. A Covid után visszatértek a turisták oda is?

- Igazság szerint a Szigetnél én a napi ügyekben már abszolút nem vagyok benne, ezért nem tudok ezzel kapcsolatban sem pontos számokat mondani, de azt tudom, hogy alapvetően a Szigetnél is látványosan visszatért a külföldi jegyvásárlók jelentős része. A bérletes látogatók között már hosszú évek óta a külföldiek vannak többségben. A piacok viszont átrendeződnek időnként. Most például az orosz-ukrán háború kapcsán azokból az országokból remény sincs, hogy sokan jöjjenek, miközben korábban Oroszországból és Ukrajnából is ezres nagyságrendben jöttek látogatók. De vannak olyan régiók is a világban, amik annyira messze vannak Európától, ilyen Ausztrália, vagy ilyen Dél-Amerika, ahonnan, ha valaki ránéz a térképre, csak azt látja, hogy Magyarország szomszédos a háborús Ukrajnával és ez már önmagában ijesztő. Hiába van tőlünk több mint ezer kilométerre a tényleges háború, a térképen már elég közel van hozzánk. Ilyenkor azzal számolni kell, hogy emiatt átrendeződés lehet a látogatóközönség arányaiban. De szerencsére az Európán belüli közönség elég jól visszatért, sőt a járvány okozta lezárások alatt, talán még jobban kiéheztek a fiatalok az önfeledt bulizásra és a közösségi élményekre.

- Nem hiányzik neked a napi Sziget munka?

- Igazából nem. Persze van olyan része, ami hiányzik, mert az alkotás folyamata egy izgalmas, jó játék, és amikor látod, hogy százezrek élvezik a munkád gyümölcsét, az elég jó érzés. De az az igazság, hogy én nem azért léptem ki a Sziget főszervezői székéből, mert ki kellett lépnem, hanem mert úgy éreztem kiöregedtem belőle. Már nincs bennem ugyanaz a lelkesedés, mint a kezdetek idején, ráadásul a személyes érdeklődésem és az ambícióim is már teljesen mások. Nem hajt már a bizonyítási vágy sem, hiszen huszonötszőr meg tudtam valósítani az álmaim a Sziget kapcsán már. Az, hogy huszonhatodszor is meg tudom-e csinálni, az már nem volt számomra kérdés. Sajnos már nem ismerem kik azok a zenekarok, akiket a mai fiatalok hallgatnak. Úgy kellett állandóan utána járnom mindennek, mivel én nem vagyok az online világban jelen. Én nem használok, se Instát, se Tik Tok-ot, se a Facebook-on, se a Twitter-en és semmilyen egyéb közösségi felületen nem vagyok fent, miközben a célközönségünk ma elsősorban ezekről szerzi az információit. Ha nem vagy képben, nem tudod hogyan élnek, mit hallgatnak, mit gondolnak a mai fiatalok, akkor már nem vagy alkalmas arra, hogy te legyél az elsőszámú döntéshozó egy olyan cégben, ami ezeket a fiatalokat próbálja megszólítani. Mindezek miatt hoztam meg azt a döntést, hogy hátralépek a Szigetnél, és átadom a stafétát Kádár Tominak. Azt nem gondoltam, hogy ez végül majdnem egybe fog esni a többségi tulajdonrész-értékesítéssel is, mert ez ettől függetlenül, véletlenül jött szinte egy időben. Pár hónappal azután, hogy bejelentettem a kollégáknak a visszavonulásom, érkezett ugyanis egy rendkívül jó ajánlat egy amerikai befektetési alapól, hogy szeretnék megvásárolni a Sziget cég többségi tulajdonát. Ha ez nem történik meg, akkor is visszaléptem volna a főszervezői posztról, és már csak tulajdonosként lennék jelen a Sziget életében.

A döntés meghozatalában az is segített, hogy az elmúlt években belekezdtem egy csomó új dologba is, ami a mostani élethelyzetemben már jobban érdekelt, mint a bulizás, a fesztiválozás, de ezekre meg a napi szervezői munka mellett nem jutott annyi időm, amennyit szerettem volna. A családomról és a barátaim elhanyagolásáról nem is beszélve. A gasztronómia, az utazás, az ezekhez kapcsolódó mindenféle élmények úgy éreztem, hogy jobban érdekelnek, ezekkel szívesebben foglalkozom napi szinten, mint olyan dolgokkal, amiben már nem érzem annyira komfortosan magam. Velem szerencsére nem az történt, hogy a cégeladás miatt lett egy csomó pénzem, így aztán idejekorán nyugdíjba mentem és azóta unatkozom, hanem ugyanúgy, ugyanannyit dolgozom, csak mást csinálok, mert a többi álmom megvalósításával is többet szerettem volna foglalkozni. Most ezek a dolgok töltik ki a napjaimat, így aztán nem egy lyuk maradt bennem a Sziget helyén. Szerencsére a felszabaduló időm egy részét azért tudtam úgy alakítani, hogy a magánéletemre és az utazásokra is több jusson belőle.

- A Szigetből az lett, amit megálmodtál huszonévesen?

- Erre nem lehet ilyen egyértelműen A-t vagy B-t mondani, mert egyrészt a Sziget sokkal több lett, mint amiről az elején álmodtam. Nem gondoltam, hogy egyszer a világ top 10 fesztiválja közül az egyik lesz, és ekkorára nőhet. Mikor megálmodtuk, messze nem voltak ilyen ambícióink. Viszont amikor megéreztük az ízét, hogy ebből akár nemzetközi siker is lehet, akkor persze elkezdtünk mindenféle újabb dolgokról is álmodozni, hogy akkor még ezt is jó lenne, meg azt is megvalósítani... Ezek közül vannak dolgok, amik a mai napig nem valósultak meg.

- Például?

- Még mindig nem volt itt se a Red Hot Chili, se a Metallica, se a Coldplay és sorolhatnám még. Vannak olyan produkciók, amiket nagyon szerettem volna mindig is elhozni, de még mindig nem jött össze.

- Nem akartak eljönni?

- Nem ezzel volt a baj, hanem azzal nem tudtunk mit kezdeni, hogyha nem turnéznak épp akkor, vagy nem Európában volt épp a turnéjuk. Egy szóló előadást nem fog egyetlen ilyen léptékű sztárzenekar sem bevállalni, ha épp nem koncerteznek, mert ahhoz is össze kell próbálni a repertoárt előtte, amit nem éri meg egy buliért, vagy csak olyan extra felárért vállalnák, amit mi biztosan nem tudunk kifizetni. Vannak objektív körülmények, ami miatt nem sikerült ezeket még összehozni. Remélem, hogy mielőtt még megszűnnek ezek a zenekarok lesz esélyem majd személyesen is látni őket a Szigeten, de nyilván erre már nem lesz direkt ráhatásom. De mondhatnék olyan példákat is, amik nem konkrét zenekarokkal kapcsolatosak. Például bizonyos műfaji irányokat próbáltam tudatosan építeni egy időben, aztán az idő és a trendek alakulása sajnos felülírta az elképzeléseim.

- Mire gondolsz pontosan?

- Például a világzenét, a kemény rockzenét, a bluest, a jazzt, a művészi performance-ok műfaját, ezeknek valamikor mind külön színpada volt, de egyszerűen elfogyott mögülük a közönségérdeklődés. Hiába csinálsz metál színpadot, ha a színpad előtt lézengenek a nézők. Ha valami nem kell a közönségnek, akkor azt nem tudod ráerőltetni, bármennyire is gondolod fontosnak. Hiába csináltunk tényleg világszínvonalú világzenei színpadot, ha azt láttuk, hogy lassan elfogytak a nézők előle. Ha nincs megfelelő számú érdeklődő, az nem jó az ott fellépő művésznek sem, hiába kapja meg a gázsiját, rossz élménnyel fog távozni. Az meg nem jó a szervező cégnek sem, ha elégedetlenek a produkciók, mert annak híre megy a szakmában. És persze a közönségnek sem a legoptimálisabb. Bármennyire is gondolják azok, akik szerették az ezeken a színpadokon fellépőket, hogy elvettük tőlük a kedvenc színpadjaikat, nekünk egy jól működő, közönséget bevonzó helyszínt nem volt semmi érdekünk megszüntetni. Ha viszont azt láttuk, hogy hiába építünk komoly színpadokat tízezres nézőtérrel, a fő előadókon is csak negyed ház van, a délutáni programokon meg pártíz ember lézeng, akkor le kellett vonni a következtetéseket. A fesztivál egy olyan műfaj, amivel lehet akár nevelni is a közönséget, lehet az ízlésüket fejleszteni, de sajnos nem lehet totálisan szembe menni azzal, amit akarnak. Ez egy tömegműfaj. Egy fesztiválnak mások a prioritásai, mint egy izgalmas kulturális kísérleti műhelynek. Nekünk nemcsak a kritikusok előtt kell helyt állni, hanem meg kell teremteni az üzleti hátterét is a rendezvénynek. Ez a műfaj a tömegek szórakoztatására épül. Ha nem veszed figyelembe azt, hogy mik a tömeg igényei, akkor nem lesz tömeg. Onnantól pedig összeomlik az egész üzleti modellje. Miután mi mindig is üzleti alapon szerettük volna ezt megvalósítani, és nem közpénzből, így ezt mindig figyelembe kellett valamilyen szinten venni. Ha elég jól csináltuk, akkor mellé szerencsére az is belefért, hogy próbáljunk meg közízlést nevelni és kísérletezzünk is. Néhány ilyen kísérlet be is érett, például az új cirkusz, sikeresen megtalálta a maga közönségét, ma már hosszú sorok állnak a cirkuszi sátor előtt. Vagy amikor eldöntöttük, hogy önálló világzenei nagyszínpadot csinálunk, nem mondanám, hogy akkor már annyira népszerű volt Magyarországon a világzene. Sőt! De utána volt egy érdemi felfutása, amihez szerintem nekünk is volt közünk. Hosszú éveken keresztül, egyre többen jöttek, egyre inkább érdeklődtek az emberek, aztán sajnos elindult egy lejtmenet és lassan elfogyott a közönség a színpad elől.

Mint ahogy azt is be kellett látnunk, hogy a Sziget nem a tehetséggondozás terepe. Arra a sokkal kisebb léptékű rendezvények valók, hogy tehetséget gondozzanak. Hiába próbáltunk mi éveken keresztül egy tehetséggondozó színpadot is üzemeltetni. Azt láttuk, hogy hiába próbáljuk bemutatni a feltörekvő tehetségeket, nem mennek oda az emberek, mert vele egy időben megnézhetnek sztárokat is és az okkal jobban izgatja őket. Az meg szervezőként az egyik legcikibb érzés, amikor azt látod, hogy egy zenekar áll a színpadon és nyomja a maga showját, csak éppen nulla ember nézi, vagy esetleg apuka, anyuka meg néhány barát még ott van a színpad előtt, de ők meg kívülről fújják már a produkciót.

- A zenekaroknak az volt a nagy szó, hogy rajta lehetnek a plakáton.

- Azt megértem, hogy a Szigeten fellépni az nagy szó, de akkor van ennek értelme, ha ezáltal megismerik őt az emberek, és legközelebb majd elmennek önállóan is a koncertjére. Ha nem ismerik meg, akkor csak azért, hogy helyet foglaljon a plakáton, és elmondhassuk, hogy még x zenekar volt a Szigeten, ennek sajnos nem sok értelmét látom. Ez nem a ki tud nagyobbat mondani, hogy elmondhassam, nálam még tízzel több zenekar volt, mint a másik rendezvényen. Én azt gondolom egy rendezvény legfőbb célja, hogy jól érezzék ott magukat a látogatók, és ami számukra működik, azt érdemes fejleszteni, ami nem működik, azt meg előbb utóbb el kell engedni. Persze előtte érdemes végig gondolni, nem lehet, hogy te csináltál-e valamit rosszul, és azért nem működött, de hogyha nem ez derült ki, akkor bármennyire is kedves volt a szívemnek egy-egy ilyen helyszín, el kellett engednem.

- Mit gondolsz a Volt fesztiválról? Nekem személy szerint hiányozni fog.

- Nekem is, hiszen eddig az összesen ott voltam. A VOLT fesztivált Fülöp Zoli és Lobenwein Norbi kollégáim alapították és egy darabig önálló cégként, tőlünk függetlenül csinálták. Ha jól emlékszem 2000-től lett az is Sziget produkció, de a főszervezői továbbra is a fiúk maradtak. Idén viszont már ők is visszavonultak és átadták a stafétát. Sajnos annyira rosszul sikerült üzletileg a 2022-es évben a Volt Fesztivál, hogy az új többségi tulajdonos ezt a kockázatot már nem akarja újra felvállalni, hiszen várhatóan a vásárlóerő és ezáltal az érdeklődés sem fog pozitív irányba változni a 2023-as évben. Fájó dolog ez, hiszen egy már lassan harminc éve működő rendezvényről van szó. Viszont az elmúlt 30 évben lett még egy csomó más jó rendezvény is, ami valamilyen módon azért egy picit kannibalizálja egymást. Húszszor annyi fesztivál van, mint 20 éve és ehhez sajnos nem lett húszszor annyi látogató is, hanem sajnos nagyjából másfélszer annyi lett csak a közönség, mint 20 éve. Ezáltal ugyanazt a tortát, illetve csak egy kicsit nagyobbat szeleteltünk egyre többfelé. Ebből sajnos következnek olyan törvényszerűségek, amik egy idő után menthetetlenül jelentkeznek a piaci versenyben is. A Volt Fesztivál egy nagyon jó és nagyon sikeres korszakot maga mögött tudó fesztivál, amiért nekem is vérzik a szívem, hogy jövő nyáron nem lesz. De olyan mértékű veszteséget termelt 2022-ben, ami több, mint a legtöbb versenytárs fesztiválnak a teljes költségvetése. Konkrétan többszázmillió forintról beszélünk, ezért üzletileg jogosnak tartom a döntést a többségi tulajdonos részéről, hogy egy gazdasági válság közepén ezt a kockázatot nem meri felvállalni újra.

- A 2019-es VOLT fesztiválon kivetített Orbán beszéd a fesztiválozók körében sokaknak nem jól csapódott le. Én nem gondolom, hogy az egy propagandaanyag lett volna. De nyilván a sajtó felfújta.

- Szerintem arra már a kutya nem emlékszik és nem azért nem mentek VOLT-ra. Véleményem szerint ott a legnagyobb probléma a helyszínváltás volt. Arrébb lett az egész egy picit költöztetve, és ettől a hangulata sajnos hátrányára változott. Ami egy fesztiválnál szerintem nagyon fontos, hiszen egy csomóan egész nap, vagy több napon keresztül ott vannak. Fontos, hogy milyen a környezet, mert ez is a hangulat fontos része. Sajnos 2019-ben már megtapasztalhatták a látogatók a költözés okozta változást, és már akkor sok negatív visszhang volt ennek kapcsán. Aztán erre jöttek még rá a Covid-évek, amikor kétszer is elmaradt a rendezvény. Ezek után aztán 2022-ben egy nagyon visszafogott, spórolós szemlélettel indultak neki, hiszen mindenki bizonytalan volt, hogy mire mennyit szabad költeni, a látványra, a szolgáltatásokra, a nemzetközi sztárokra és mindazokra a dolgokra, amitől a Volt Fesztivál többet tudott adni, mint a versenytársai. De ettől meg a Volt visszasüllyedt abba a mezőnybe, hogy egy lett a sok hasonló fesztivál közül. Eddig attól számított ugyanis jobbnak, hogy nemcsak a programjára, hanem a szolgáltatásaira, a látványára is sokat költöttünk. Most sajnos ez veszett el belőle. Azt látták a vendégek, hogy az új Volt, egy kevésbé hangulatos helyszínen, egy ugyanolyan fesztivál mint a többi, de valamivel drágább belépővel.

- Egy fesztivál nem azzal tud operálni, hogy többen legyenek, hogy a programot löki meg úgy például, mint a Nova Rock? A helyszín egy pusztaság, de mégis működik. Egy nagy zenei fesztivál, ahol a zenén van a hangsúly és nem körítésen.

- Az az igazság, hogy az osztrák fesztiválkultúra mindig is teljesen másmilyen volt, mint a magyar. A magyar közönség ebből a szempontból el volt kényeztetve azzal, hogy sokkal jobb helyszíneken, sokkal színesebb szolgáltatásokkal kapta meg a hazai fesztiválokat. Ha Magyarországon valaki egy olyan helyen, akár ugyanolyan erős fellépőkkel, mint a Nova Rock csinálna egy fesztivált, de csak olyan körülményeket biztosítana, mint az osztrákok, attól szerintem abszolút fel lenne a magyar közönség háborodva.

- Nem működne itthon egy ilyen fesztivál?

- Nem tudom, már nem értek hozzá eléggé, de szerintem nem. Akik a Nova Rock-ot istenítik, azok egy részénél szerintem a szomszéd füve mindig zöldebb effektus működik. Hiszen alig van Budapesttől messzebb, mint Sopron, mégis amikor az ottani szervezőkkel beszéltünk, arra panaszkodtak, hogy alig tudnak jegyet eladni Magyarországon. Aki már járt a Nova Rockon azt érdemes megkérdezni, mert ő valószínűleg el fogja mondani, hogy ott sokkal fapadosabbak a dolgok, sokkal drágábban. Azt gondolom, hogy a magyar közönségnek ennél már jóval magasabbak az elvárásai egy fesztivállal szemben. De visszatérve még a program kérdésedre. Persze, az erősebb sztárprogrammal lehet még tovább erősíteni egy fesztivál látogatottságát is, de az összefüggéseket látni kell a program költségek és a belépő árak között. Egy Volt Fesztiválon eddig is a nemzetközi fellépőkre szerintem legalább négy-ötször annyi pénz volt elköltve, mint mondjuk az EFOTT-on, a SZIN-en, vagy a Campuson. De a közönség a fellépők áraival nincs tisztában, sokan csak azt látták, hogy itt is, meg ott is van X darab külföldi zenekar, de itt ennyibe kerül a jegy, a másik helyen meg annyiba. És nem azt nézték, hogy de itt nem ötször annyiba kerül a jegy, pedig ötször annyit költenek a programra, hanem általában abból indulnak ki, hogy egy koncertre vagy egy fesztiválra ennyi a normális belépőjegy, mert ez a számunkra elfogadható nagyságrend. Hogyha most azzal mennél oda a Volt közönséghez, oké, most még erősebb program lesz, még többet fogunk költeni zenekarokra, de emiatt fölemeljük a duplájára a jegyet, valószínűleg ugyanúgy nem jönnének el, mert akkor meg azt mondanák, hogy ez már megfizethetetlen. A hazai piacon vannak olyan racionalitások, amiket nem tudsz nem figyelembe venni. Az egyik ilyen, hogy túltelített a piac, a másik, hogy véges a hazai fizetőképesség. Ráadásul nem költhetsz még többet egy gazdasági válság közepén úgy, hogy valószínűleg a fizetőerő még csökkenni is fog, de az szinte biztos, hogy nőni nem fog tudni. Ilyenkor nem emelheted meg a jegyárakat sem jelentősen, miközben többet csak úgy tudnál költeni, ha lenne többletbevételed.  
 

- Változott a Sziget, amióta nem veszel részt benne? Vagy szoktad nézni kritikus szemmel, hogy te ezt máshogy csináltad volna?

- Ma már be kell ismerjem, hogy már nem értek hozzá eléggé. Nem véletlenül álltam félre. Voltak olyan dolgok, amikben hittem, hogy ettől lesz még jobb, vagy attól lesz még sikeresebb. Ezek egy részét mostanra megváltoztatták és azt látom, hogy ettől még ugyanolyan sikeres, vagy akár még sikeresebb lett a Sziget. Ebből azt a következtetést tudtam levonni, hogy bizonyos dolgokat vagy rosszul gondoltam, vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítottam nekik.

- Például?
 

- Például a látványos installációk és dekorációk nekem nagyon hiányoztak. De azt láttam, hogy ettől még ugyanolyan jól érezték magukat az emberek.

- A leglátványosabb az a nemzetek sétánya, ami nem lett felállítva.

- Neked ezek szerint az hiányzott a legjobban, mert hozzászoktál, hogy ott van. De nincs olyan szabály, hogy ott kell legyen, hanem az ilyen látványos gesztusokról én azt gondoltam, hogy ezektől lesz a Sziget még egyedibb, ezek fontos plusz üzenetek, közérzet javító, szemet kényeztető dolgok. Persze emiatt aztán nekem is kicsit hiányoztak az idei Szigetből. De mondom, közben azt is be kellett látnom, hogy a közönség jelentős részének meg nem hiányzott, sőt azt sem tudták, hogy korábban voltak ilyen elemei is a fesztiválnak. De ami szerintem a legfontosabb, hogy a „szabadság szigete” érzés ugyanúgy működött most is. A rendezvény alapértékrendje, az továbbra sem tért el az általunk megálmodott „fesztivál köztársaságtól”.

- Akkor alapjában véve elégedett vagy a „gyerekeddel”, noha más neveli már?

- Igen, azt gondolom, hogy sokkal nagyobb bajom lenne azzal, ha valaki azt találná ki, hogy mostantól a Szigetre már nem kellenek a civil szervezetek. De azt látom, hogy ez nem szándéka senkinek a befektetői oldalról sem, hiszen ők meg azt látják, hogy a Sziget így lett ezekkel az értékekkel nemzetközileg sikeres. Sőt, úgy tudom jövőre már a látványvilágra is megint nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni, mert megértették, hogy egy insta kompatibilis világban kellenek az ilyen egyedi, jól felismerhető sajátosságok. Keresik azt a megfelelő középutat, amivel még üzletileg is kellően sikeres, és mellette a közönség is kellően jól érzi magát. Hiszen a két dolog valahol összefügg. Ezt sokan nem gondolják végig. Az nem úgy van, hogy üzletileg akkor is sikeres tudsz lenni, ha a közönség nem érzi jól magát, mert akkor lehet, hogy egyszer le tudsz húzni róla egy bőrt, de legközelebb, ha már nem jönnek el annyian, akkor már baj van. Ebben meg kell találni a megfelelő arányokat.

- Nem lehet, hogy a Sziget pont ettől lesz politikailag független, hogy befogadott mindenféle civil szervezetet? Tehát, ott tényleg mindenki helyet kapott.

- Azt gondolom, hogy nem attól lett független, hanem mindig is az volt. Nekünk sosem volt a politika terepünk. Mindig voltak ilyen-olyan színű kormányok, meg önkormányzati vezetések, akikkel persze mindig valahogy szót kellett értenünk. De sose volt célunk, hogy a mindenkori politikai palettán pozícionáljuk magunkat. Mindig megpróbáltuk, amennyire lehet a napi pártpolitikát kizárni, de nem úgy, hogy közben semmilyen értékeket sem vállalunk fel. Mert az a baj, hogy sajnos ma már a politikai szereplők is azzal különbözteti meg magukat, hogy ki mennyire szolidáris, vagy, hogy ki mennyire tartja értéknek a sokszínűséget. Azt gondolom, hogy ezek egy tömegeseményen alapvető játékszabályok. Itt mindenkinek nyitottnak és elfogadónak kell lenni, hiszen annyiféle ember van együtt, hogyha te egyébként nem vagy a máshogy gondolkodó, vagy más vallásúakkal szemben kellően elfogadó, akkor rögtön bevonzod a konfliktus lehetőségét. Ide azért jönnek az emberek, hogy jól érezzék magukat, nem azért, hogy konfliktusokat keressenek. Lehet persze politikai alapon is szervezni rendezvényeket. Ilyen például a Magyar Sziget. Az egy olyan rendezvény, ami egy politikai és ideológiai közösséget próbál valahol összehozni és szórakoztatni egy fesztivál keretei között. Ott lehet tudni, hogy nagyjából mindenki hasonló módon gondolkodik számos kérdésről. Nálunk fogalmunk sincs, hogy ki hogy gondolkodik, és nem is akarom tudni, hogy ki kivel szimpatizál, vagy kire szavaz. Azt akarjuk, hogy ide azért jöjjenek, mert jól szeretnék érezni magukat. De hogyha a politika közéjük állna és megosztaná őket, elkezdenének azon az alapon egymással kakaskodni, hogy mi a politikai szimpátiád, akkor ezzel tönkre tehetnénk az egészet. Fontos odafigyelnünk, hogy ezt minél inkább kizárjuk.

-Térjünk is át vidámabb témákra. Volt olyan sztori a Sziget 25 évében, ami a mai napig emlékezetes számodra? Most nem koncertre gondolok, hanem ilyen „műhelytitokra”.

- Rengeteg ilyen van. Az egyiknek kellemetlen sztorinak ráadásul a főszereplője voltam. A backstage-ben ültünk egy baráti társasággal és velem szemben egy barátom gyereke ült. Egyszercsak megállt mellettem hátulról valaki és angolul elkezdett hozzám arról beszélni, hogy nagyon gratulál, hogy ez milyen fantasztikus fesztivál és milyen jól érzi itt magát. Gondoltam valamelyik fellépő stábtagja lehet, ezért félig hátra fordulva udvariasan megköszöntem, majd próbáltam mielőbb a helyzetből kiszabadulni, ezért visszafordulva megpróbáltam a többiekkel folytatni a korábbi beszélgetést. Az ember még zavartan álldogált ott egy picit, aztán miután konstatálta, hogy nem foglalkozom vele eloldalgott. Amikor visszanéztem a barátom gyerekére, aki velem szemben ült, teljesen elkerekedett szemmel megkérdezte, hogy Karcsi, te honnan ismered Ashton Kutchert? Mondtam, hogy sehonnan, miért? Erre azt mondta, hogy pedig az előbb idejött hozzád és láthatóan beszélgetni szeretett volna veled.

Szegény filmsztárnak valószínűleg nem esett túl jól, hogy ekkora paraszt a főszervező. Odajön beszélgetni és barátkozni, én meg gyakorlatilag egy köszönömmel elintézem, mert úgy nagyjából ennyit mondtam neki, hogy hát köszönöm szépen. Sajnos én kb 15 éve nem nézek tévét és nem fogyasztok bulvár híreket, ezért az arca nem volt ismerős, és valószínűleg azért nem ismertem fel őt akkor. Pedig olvastam a hírekben, hogy itt forgatott Magyarországon, sőt a kollégáim is mondták, hogy a szintén világsztár feleségével együtt kihozza majd a filmes stáb őket a Szigetre, csak nem állt össze bennem a kép.  

- Az városi legenda, hogy Lemmy, a Motörhead frontembere elhagyta a csizmáját a Szigeten?

- A csizmáját és az útlevelét is sikerült elhagynia. Azért neki a csizma is egy eléggé ikonikus felszerelése volt. Egy Szigetes fellépésük után a backstage-ből kimentek bulizni a Szigetre, és amikor visszajöttek, akkor mondta, hogy valahol otthagyta a csizmáját, és hogy próbáljuk meg előkeríteni. Aztán kiderült, hogy nem csak a csizmáját hagyta ott, hanem az útlevelét se találják, és ugye másnap már repültek volna tovább. A dolgozók körében van egy rádiós hírháló a Szigeten, amin körbeadtuk, hogy keressük Lemmy csizmáját, meg az útlevelét. A csizma nem került meg, viszont az útlevelet sikerült megtalálni. Már mindenhol kerestük, amikor valakinek beugrott, hogy nézzük meg a talált tárgyak között. Hihetetlen, de ott volt. Valaki odavitte, hogy talált egy útlevelet és leadta. Valószínűleg, aki odament, az nem egy klasszikus Lemmy rajongó volt. Gondolom egy igazi Lemmy rajongó vagy azonnal zsebre tette volna az útlevelét és hazaviszi ereklyének, vagy, ha a megtaláló tudta volna, hogy kinek adta le az útlevelét, akkor legalább felhívta volna rá a figyelmet, hogy a fellépő sztár útleveléről van szó. Miután csak reggelre került meg, a szállodába kellett utánuk küldeni, de a feladatot bevállaló kollégánknak a telefonba már azt mondták, hogy nem tudják megvárni, mert már indulniuk kell a reptérre, úgyhogy egyenesen a reptérre menjen, úgyhogy tényleg takra, az utolsó pillanatban sikerült megoldani a problémát.

- Hisztis sztárok a Szigeten fura, esetleg extra igényekkel?

- Sok ilyen sztori van mindig, de az az igazság, hogy ezt is egy picit sokan félreértik. Nem értik miként működik eleve ez a világ. Amikor valaki egy külön konditermet is kér a koncert előtt, az már persze nekünk is eléggé extrém kérés, de ilyesmi kevés eseten van. Inkább speciális ételeket, italokat kérnek, amiket nem mindig egyszerű itthon beszerezni. Számomra a legfurább eset viszont, inkább olyan volt, amit nem értettem, de abban kérés oldalról szinte semmi extrém nem volt. Konkrétan törölközőkről volt szó. A Killers zenekar amikor itt járt, akkor beleírták a riderbe, hogy nekik fekete törölközők kellenek. Még azt is mondhatnám, hogy jó, hát egy ilyen névvel fekete törölköző illik hozzájuk, és nem bugyi rózsaszín. Valamiért a kollégák, amikor elmentek bevásárolni, akkor végül csak kéket találtak és feketét nem. Így elhozták a kék törülközőket. Innen kezdődött a meglepetés, amikor a turné-menedzser emiatt olyan hisztit vágott le, hogy ezek a törölközők nem feketék és azonnal szerezzünk fekete törölközőt, hogy a kollégák még engem is riasztottak. Az ember azért azt gondolná, hogy tulajdonképpen pont ugyanúgy töröl egy fehér vagy egy kék törölköző is. De ebből odáig fajult a hiszti ott a backstage-ben, hogy ha azonnal nem szerzünk fekete törölközőket, akkor nem megy fel a zenekar a színpadra. Kilenckor kezd a főzenekar általában, és te fél kilenckor ott állsz este a Szigeten, hogy most honnan szerezzél hirtelen fekete törülközőket. Az volt az egyetlen szerencsénk, hogy az egyik kollégánknak volt annyi lélekjelenléte, hogy ő kimegy a Color-Texesekhez. Ez a cég ott volt a Sziget bejáratánál, rögtön balra, ahogy kiértél a rakpartra. Valami raktár volt azt hiszem. Mondtuk is, hogy este tuti nem lesz nyitva. De ő mondta, hogy csak van ott egy éjjeli őr, és kiment. Valahogy az éjjeli őrrel megdumálta és szerzett fekete törülközőket. Úgyhogy az végül megoldódott. Amikor ilyeneken megy a hiszti, az nyilván olyan műbalhé, amitől felmegy a vérnyomásod.

- Nem könnyű teljesíteni az igényeket?  

- Ez egy nagyon fura élet. Szinte minden nap valahol a világ egy másik pontján, egy másik rendezvényen lépsz fel, ahol az adja a biztonság érzeted, hogy tudod előre azt, hogy milyen szállást, milyen kaját, öltözőt és ellátást kértél magadnak. Azért vannak a zenekari riderek, hogy ezekben előre megmondják mik azok, amiktől komfortosan érzik magukat és a megérkezés után nem kell mindig még azzal is foglalkozniuk, hogy minden részlet rendben legyen. Én abszolút megértem, hogy ebben szeretnének valamilyen fajta biztonságot, mert különben tényleg iszonyú nehéz mindig átállni, hogy most már megint máshol vagyok, más kultúra, máshogy beszélnek, mást esznek… Úgyhogy szerintem ez nem extrém, hogy pontosan megmondják, mit szeretnének enni, még azt is megadva, hogy milyen típusú majonézből hány gramm legyen a szendvicsen. Nekem az az extrém, amikor mégse tudod megoldani, hogy fekete törülközőt kapjanak, akkor azon elkezdenek hisztizni miért nem fekete. Ami még fura nekem az a celeb viselkedés túljátszása, amikor már a saját stábjával se áll szóba a frontember. Amikor anno David Bowie itt volt a Szigeten, akkor még mindig tisztán emlékszem arra, hogy ő például egy akkoriban nekünk nagyon nagynak számító stábbal jött. Nyilván azóta már voltak még nagyobb produkciók, de akkor az ő fellépése számunkra egy nagyon nagy dolog volt és ehhez mérten tartozott hozzá egy jó nagy stáb is. Nagyon sok kamionnal és hatalmas személyzettel érkeztek, ami számunkra komoly logisztikai kihívást jelentett. Az a momentum viszont nagyon tetszett, hogy a kajálásnál nem az történt, hogy külön leültek a zenészek és teljesen elkülönülve a technikai stáb, hanem amikor már mindenki, a road-ok is befejezték a dolgukat és ráértek, akkor az egész stáb egyszerre ült le kajálni. Ott ült egy asztalnál a teherautósofőr is, meg Bowie is. Ezek tényleg egy stáb és tényleg egy csapat voltak. Az utóbbi időben meg ugye voltak olyan sztárok, vagy sztárocskák, vagy nem tudom minek nevezzem őket, akik még a saját zenekarukkal sem voltak hajlandóak együtt enni. Volt aki külön biztonsági őrt állított az öltözője elé és abba csak ő mehetett be, még a zenésztársai sem. Nagyon megváltozott, hogy ki mennyire hajlandó halandó embert játszani, vagy mennyire próbálja ezt az én akkora sztár vagyok, hogy velem még a saját zenészeim sem beszélhetnek típusú félistent játszani. Úgy látom ez valójában nem is attól függ, hogy ténylegesen ki mekkora sztár, hanem attól, hogy ki mekkorának szeretné láttatni magát. Talán nem találják már egymás közt sem a helyüket…

- És te hogy érzed, a helyeden vagy?

- Attól függ. Nyilván van, amiben jobban, van, amiben kevésbé vagyok a helyemen. Igyekszem sokat utazni, sokkal több időt a családommal, a barátaimmal tölteni, mint korábban. A legtöbbet a gasztro vállalkozásaimmal foglalkoztam az elmúlt években, mert itt volt a legtöbb probléma, akár a Covid miatt, akár a háború okozta problémák miatt. Ezek mind olyan problémák, amik állandó valamilyen fajta foglalkozást igényeltek. Mellette a Lupa volt még egy darabig, amit próbáltam valamivel aktívabban csinálni, de azt tavaly már sokkal jobban elengedtem. Mostanra nagyjából önjáró lett, de ebben az elengedésben persze benne van az is, hogy sok minden volt még, amit oda elképzeltem, de ezek egy részét a sajnálatos külső körülmények miatt nem tudtam megvalósítani. De úgy érzem, alapvetően a helyemen vagyok, egy egészséges aránya van az életemben a számomra fontos dolgoknak. Korábban állandóan azt éreztem, hogy túlvállaltam magam és folyamatosan valahol égett a ház, mindig rohantam valahová, de sokszor mégsem értem oda időben. Ez a fajta frusztráltság vagy stressz kiment belőlem az elmúlt időszakban. Az persze most is nehéz, amikor azt látod, hogy nem rajtad múlik a megoldás, amikor csupa olyan külső körülményhez kell alkalmazkodj, amire nincs ráhatásod. Ilyenkor könnyen elveszíted a talajt a lábad alól, mert én ahhoz szoktam, hogy általában a saját magam ura vagyok, és jelentős részben rajtam és a döntéseimen múlik a dolgaim sikere.

- És egy mondatban annyit, hogy üzennél valamit a 22 éves önmagadnak?

- Lehetne egy csomó mindent máshogy csinálni, de azt gondolom, hogy annak is meg volt az értelme, ha valamit nem jól csináltam, mert abból lehetőségem volt okulni. Olyan fajta múltbéli frusztrációm, amit szeretnék kitörölni és nagyon máshogy csinálni szerencsére nincs. Az én életemben is volt sok kudarc, meg volt sok döntés, ami utólag hibásnak bizonyult és ma már nem úgy csinálnám, de ezek mind kellettek a tanuláshoz. Ezért inkább egy olyan tanács jut most eszembe, ami Lady Gagaról szól. Először az ügynöke azzal megkeresett meg minket, még kora összel, hogy van egy új előadója Lady Gaga néven és szerinte mennyire jó lenne, ha felléphetne a Szigeten. Esetleg érdekel-e minket? El tudná hozni nekünk repüléssel együtt 8000 dollárért. Mi mondtuk, hogy köszi, de itt még senki nem hallott róla így nekünk ennyit sem ér meg. Időközben kijött az első slágere és a rádiók elkezdték játszani. Itthon is szépen elkezdett terjedni és írtunk neki, hogy mégis érdekelne minket. Az ügynöke mondta, hogy semmi gond, de azóta felment a gázsija 50.000 dollárra, mivel a slágere elég komolyan kezd befutni. Akkor nekünk az már megint soknak tűnt, hiszen még mindig nem volt azért világsztár csak egy egyslágeres előadó. Szóval mondtuk, hogy akkor inkább mégse kell nekünk. Eltelt még egy hónap és mindenhol listavezető lett Lady Gaga. Visszahívtuk, hogy akkor mégis megadánk az 50.000 dollárt. Erre meg mondták, hogy hülyék vagyunk, most már 200.000 dollár. Addigra viszont már megvoltak a headlinereink, mert ennyit csak a fő zenekarokra tudtunk akkoriban még kifizetni, ezért nem tudtunk honnan már ennyit előteremteni, így végül el kellett engednünk ezt a lehetőséget. Aztán a következő évben megint hívott az ügynöke, hogy érdekel-e még minket, mert most már bárhová el tudja adni akár 1 millió dollárért is… Most kb. 2,5 millió a reális ára épp, de mi nyolcezer dollárért is elhozhattuk volna. Szóval hogyha meg tudnám üzenni magamnak, hogy vegyük már meg nyolcezerért, azt azért bírnám. Így viszont nem lett azóta sem Lady Gaga koncert a Szigeten.