Űrtankolás

Kitalálta a NASA, hogyan lehetne megtankolni az űrhajókat az űrben

A NASA egy amerikai céggel közösen fejlesztett ki egy eljárást, ami megoldást adhat az űrbéli üzemanyaghiányra. Annak érdekében, hogy a jövőben a tudósok a mélyűrbe is küldetést tudjanak indítani, az kell, hogy az űrszerkezetet meg lehessen tankolni a Föld körüli pályán. Bár a művelet egyszerűnek tűnhet, főleg úgy, hogy évtizedek óta van lehetőség a repülőgépeket is megtankolni a levegőben, valójában egy komoly mérnöki kihívásról van szó. A NASA évek óta dolgozik ennek megoldásán, de eddig nem sikerült működő tervet letennie az asztalra. Itt jöhet képbe az L3Harris nevű amerikai vállalat, ami egy lehetséges megoldást dolgozott ki a problémára a NASA mérnökeivel közösen. A cég egy „kriocsatoló” (cryocoupler) nevű eszközt fejlesztett ki, amit úgy kell elképzelni, mint a benzinkúton a töltőoszlop pisztolyát. A küldetésre induló űrhajóknak, műholdaknak és egyéb szerkezeteknek nincs más dolguk, mint csatlakozni a Föld körül keringő „benzinkúthoz”, majd a feltöltés után útnak indulni. Ahhoz, hogy a technológia használható legyen, számos kritériumnak kell megfelelnie. A megoldásnak képesnek kell lennie arra, hogy rendkívül hideg folyadékokat, például folyékony oxigént és hidrogént juttasson át az űrhajóba, mindezt úgy, hogy sehol sincs szivárgás. Emiatt rendkívül erős és megbízható tömítésekre van szükség, arról nem is beszélve, hogy az egész folyamatot automatikusan lehet csak elvégezni. Travis Belcher, a NASA mérnöke szerint a kifejlesztett eszköz többször is csatlakoztatható és leválasztható, a rendszer pedig teljesen automatizált, így az űrhajósoknak nem kell űrsétát tenniük a folyamat elvégzéséhez. A technológia teszteléséhez -180 Celsius-fokos folyékony nitrogént küldtek át a rendszeren, miközben a csatlakoztatást és a leválasztást többféle konfigurációban is kipróbálták. Mindez lehetőséget adott arra, hogy a mérnökök tanulmányozzák, milyen hatással van a rendszerre a hőmérséklet többszöri extrém megváltoztatása. Bár az elsődleges tesztek sikeresek voltak, a szakemberek szerint még eltart egy ideig, mire valóban használni lehet a megoldást.

forrás: hvg.hu