Félénk madarak

A madarak furcsa módon jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

Európa több nagyvárosában is megfigyeléseket folytattak apopulárisabb madárfajokkal kapcsolatban és kiderült, a nőktől jobban tartanak a szárnyasok. Ezek az eredmények azt is megmutatták, hogyan érzékelik az állatok az embereket a városokban, ami közvetlen következményekkel jár a települések ökológiájára nézve. Számos viselkedési tanulmány semleges emberi megfigyelőt feltételez, de ebben a kutatásban előtérbe kerültek a nemek is. Már az is újdonság, hogy a madarak differenciálni tudnak a nemek között, a nagy kérdés azonban, hogy miért? A járásunk, az illatunk vagy valami egyéb határozza meg, hogy a gyengébb nem félelmetesebbnek tűnik a szárnyasok szemében? Többek között erre is kereste a választ egy kutatócsoport, akik öt európai országban több mint 37 városi madárfajt vizsgáltak. A kutatók a madarak félelemérzetének mérésére azt a távolságot használták, amit a madár tartott, mielőtt elinalt az egyes emberek elől. Yanina Benedetti, a tanulmány társszerzője, a prágai Cseh Élettudományi Egyetem ökológusa szerint ezek az eredmények azt is mutatják, hogy a madarak különbséget tesznek köztünk és azt is, hogy figyelnek minket, és reagálnak ránk. A kutatók a madárfajok – például az örvös galamb, a kormos varjú, a házi veréb, a dolmányos varjú, vagy a fekete rigó – viselkedését vizsgálták cseh, francia, német, lengyel és spanyol városokban. Néhány madárfaj (például a galambok) jobban hozzászoktak az emberhez, ezért később repültek el, ha közelített hozzájuk egy ember, vagy nem menekültek olyan messzire, de a szarkák például pánikszerűen kilőttek és jó messze nyugodtak csak meg. A galambok helyzete azért érdekes, mert világszerte 400 millió példánnyal találkozhatunk, így akár már hozzánk is szokhattak volna. De ősük egy vad, szirti galamb, akinek génjeiben még nem volt emberbarátság. Tízezer évvel ezelőtt történt a fordulat, mikor beszoktattuk őket a városokba, az ókori Mezopotámiában (a mai Irak területén) és Egyiptomban táplálékkal csalogatták be őket a lakosok fogyasztási céllal. Jó fehérjeforrást jelentettek, aztán elkezdték őket háziasítani és tenyészteni, alfajokat hoztak létre, amik a ma ismert városi galambok sokféleségéhez vezettek. Idővel az emberek rájöttek, milyen jók a galambok navigációs képességei, először a tengerészek használták őket arra, hogy az elsodródó hajókat a szárazföld felé irányítsák. Aztán jöttek a nagy karriert csináló postagalambok és mindezek ellenére, a galambok még mindig félnek tőlünk, bár olykor a tenyerünkből esznek, de mégis elröppennek, ha közelítünk. A vizsgálat során négy hasonló magasságú és ruházatú férfi és nő (mind ornitológusok) próbáltak közelebb jutni madarakhoz a városi zöld területeken, és a 2701 megfigyelésből kiderült, a férfiak átlagosan körülbelül egy méterrel közelebb tudtak kerülni a madarakhoz, mint a nők. De mégis miért? – merülhet fel a kérdés. A hipotézisek szerint a feromonok, a testalkat vagy a járás is szerepet játszhat ebben. Az emberek mozgása a madarak által használt fontos jelzés, de az nem világos, hogy ha az erre vonatkozó tapasztalatait a madár a különböző emberekkel szerzett interkaciókból tanulja meg, miért tesz különbséget? Csak fenyegető járású nőket tapasztalt, férfiakat nem? De az is igaz és fontos kiegészítés, hogy egyik ornitológus sem menstruált a kísérlet alatt, pedig lehet, hogy az akkor termelődő specifikus illatanyagok ültették el a madarak fejében az óvatosságot a nőkkel szemben. Ez egy előzetes, de annál érdekesebb tanulmány, a további vizsgálatokban megfigyelnék a mozgásmintákat, az illatjelzéseket vagy a fizikai tulajdonságokat is, és ezeket külön-külön tesztelnék, ahelyett, hogy megfigyelői nem szerint csoportosítanák őket.

forrás: index.hu