Emberi disznók?

Az orvosi áttörés, amit azért tiltottak be, mert túl emberivé teszi a disznókat

2025 októberében New Yorkban egy génszerkesztett sertésvesét ültettek be egy élő betegbe – ekkor a sci-fi tényleg felkerült a műtőasztalra, pedig ez még csak halvány árnyéka volt az eredeti tervnek. A kísérleti programban hat páciens kapott ilyen vesét, de a kilökődés még így is makacs kockázati tényező. Egy New Hampshire-i férfinál a 2025 januárjában beültetett szervet kilenc hónap után ki kellett venni, és a betegeknek erős, tartós immunszuppresszáns gyógyszerekre van szükségük – ahogy az emberről emberre történő átültetéseknél is. Volt azonban egy merészebb terv is: „saját” emberi vesét növeszteni malacban. Ehhez a sertésembrióban kikapcsolnák a vese kialakulásáért felelős géneket, majd emberi őssejtekkel töltenék ki az így keletkező „üres helyet”. A NIH azonban 2015-ben felfüggesztette a finanszírozást, attól tartva, hogy az emberi sejtek az agyba is eljuthatnak, és „az állat kognitív állapotának megváltoztatásához” vezethetnek. Monika Piotrowska bioetikus szerint viszont az embermalacokat vizionáló logika sántít: a szabályozás inkább a fajok képzelt határait védi, nem pedig a tényleges „emberi minőséget”. Közben több mint 100 ezer amerikai vár szervre, és ezrek halnak meg, mire sorra kerülnek. A kérdés tehát az, hogy mi etikus ebben a helyzetben: „emberivé” tenni a disznót, vagy inkább elásni egy potenciálisan életmentő technológiát?

forrás: raketa.hu