Az élet fénye
Az élet fényét fedezték fel a tudósok és a pillanatot, amikor kialszik
Egy kanadai kutatás meglepő eredményre jutott: állatoktól kezdve a növényeken át egészen az emberig minden élő szervezet bocsát ki magából egy titokzatos, szabad szemmel nem látható fényt. Ez a derengés az élet jele – és a halállal nyomtalanul kialszik. A Calgaryi Egyetem kutatói szerint a szervezetben zajló anyagcsere-folyamatok során úgynevezett reaktív oxigénmolekulák (ROS) keletkeznek. Ezek mellékhatásaként ultra-gyenge fotonkibocsátás (UPE, vagy más néven biophoton emission) figyelhető meg, amely egy halvány fény formájában jelenik meg – bár olyan alacsony intenzitással, hogy az emberi szem nem érzékeli. Ez a fény a teljes élővilágban jelen van: egysejtűekben, baktériumokban, gombákban, növényekben, állatokban, sőt, az emberi testben is. A kutatók most először vizsgálták meg pontosan, hogyan változik ez a fény az élet és a halál határán. A kísérletekben egerek testét figyelték speciális fényérzékeny kamerák segítségével. Az eredmények döbbenetesek voltak: az élő állatok testéből erőteljes fényáramlás indult ki, míg az elpusztult társaiknál a fény szinte teljesen eltűnt – annak ellenére, hogy mindkét csoport testhőmérséklete azonos, 37 Celsius-fok volt. „Vizsgálatunk egyértelmű különbséget mutatott az élő és a halott szervezetek fénykibocsátása között” – írták a kutatók. A növények is „világítanak” – stressz alatt még erősebben A jelenséget nemcsak állatoknál, hanem növényeknél is tanulmányozták. Itt azt figyelték meg, hogy a fény intenzitása megnő, ha a növényt stressz éri – például hőmérsékletváltozás, sérülés vagy kémiai kezelés hatására. Különösen érdekes, hogy amikor benzokaint – egy helyi érzéstelenítőt – juttattak a sérült területre, a fénykibocsátás minden eddiginél erősebbé vált. Miért fontos mindez? A kutatók szerint a felfedezés azért jelentős, mert a jövőben diagnosztikai eszközként használhatják: a fény intenzitása ugyanis érzékenyen jelezheti az élő szervezetek vitalitását, illetve a növények stresszreakcióit. Ez azt jelenti, hogy a biophoton-kibocsátás vizsgálata segíthet az orvosi diagnosztikában, vagy akár a mezőgazdaságban is – például a növények állapotának felmérésében. „Az UPE képalkotás lehetőséget nyújt arra, hogy invazív beavatkozás nélkül, címkék és színezőanyagok használata nélkül mérjük az élőlények vitalitását és a növények stresszre adott válaszát” – fogalmaztak a tudósok.
forrás: nlc.hu