WC-papír a hűtőben

Miért teszik egyesek a WC-papírt a hűtőbe?

Hallott már arról a közösségi médiában terjedő tanácsról, hogy tegyen vécépapírt a hűtőjébe a kellemetlen szagok ellen? Az alábbiakban kiderül, hogyan működik a módszer, Így eldöntheti, vajon érdemes-e kipróbálnia. A trend, miszerint WC-papírt kell tenni a hűtőbe a kellemetlen szagok ellen, a közösségi médiában kezdeett terjedni. Vajon működik ez a furcsa trükk? Lássuk, mit szól hozzá a szakértő. Ruiz Asri, az Honest Food Talks szerkesztője szerint a toalettpapír nedvszívó képessége áll a trükk mögött. A hűtőszekrényben lévő nedvesség gyakran hozzájárul a penészképződéshez és a kellemetlen szagokhoz – mondja Asri. A toalettpapír felszívja a felesleges nedvességet, valamint a kellemetlen szagokat is. A szakértő szerint a módszer – egy guriga WC-papírt tegyünk a hűtőszekrény hátsó részébe – ugyan működik, de két-három hetente cserélni kell a tekercset, ráadásul utána használhatatlan lesz, ki kell dobni. Vannak azonban más, hatékonyabb lehetőségek, amelyek kevesebb helyet foglalnak. A szódabikarbóna, amely a legtöbb háztartásban megtalálható, semlegesíti a savakat. Mivel a legtöbb kellemetlen szag savas eredetű, a forrásnál képes elnyomni ezeket. (Megjegyzés: miután szódabikarbónával szagtalanítottuk a hűtőszekrényünket, ne használjuk sütéshez. A hő újraaktiválhatja a savakat, ami elronthatja a süteményt.) A használathoz egy lapos kis tálba tegyen 2 evőkanál szódabikarbónát a hűtő polcára, háromhavonta cserélje. Aki a high-tech megoldások felé vonzódik, az használhat UV-fényt is a hűtőszekrény fertőtlenítéséhez, s ezzel a szagok megszüntetéséhez. Az ultraibolya fény elpusztíthatja a baktériumokat, a penészgombákat és más kórokozókat. Akadnak már hűtőszekrények, amelyek rendelkeznek az ehhez szükséges funkcióval. Ugyanakkor léteznek akkumulátoros, hordozható UV fertőtlenítő lámpák is. Ezek nem csak a hűtőszekrényekben használhatók, szekrények, háziállatok terráriuma, ketrece, stb. esetében is megoldást jelenthetnek. Akik minimális költséggel szeretnék a hűtő szagtalanítását megoldani, azoknak van egy szuper olcsó módszer. Ehhez papírba (például újságpapírba) csomagolt, zúzott faszenet lehet használni. Körülbelül egy hétig minden nap cserélni kell a „szagtalanító” csomagot.

forrás: blikk.hu