Sellők

Kolumbusz sellőket is látott az útja során, a naplójában írt a találkozásról

Kolumbusz Kristóf 1493. január 9-én a mai Dominikai Köztársaság partjai mentén hajózott, amikor megpillantott három különös vízi lényt, amelyeket naplójában „sellőkként” említett. Megjegyzése szerint „feleannyira sem szépek, mint amilyennek lefestették őket”. A mai tudomány ismeretében tudjuk, hogy ezek a lények nem mitikus hableányok voltak, hanem nagy valószínűséggel lamantinok, más néven karibi manátuszok – békés, növényevő tengeri emlősök. Kolumbusz eredeti naplója sajnos elveszett, de Bartolomé de las Casas spanyol szerzetes a 16. század közepén készített kivonatot és összefoglalót róla. Ebben szerepel az említés három sellőről, akik magasabban emelkedtek ki a vízből, mint általában a halak. Ez az epizód a későbbi évszázadokban gyakran hivatkozási alapként szolgált a hableány-mítosz valóságmagvát kereső történetíróknak. A korabeli tengerészek képzeletét gyakran táplálták hasonló félreértések. A manátuszok gömbölyded testalkata, két mellső uszonya és az a szokása, hogy kíváncsian felemelik fejüket a víz fölé, könnyen keltett optikai illúziót – főleg messziről, hullámzó vízen keresztül figyelve. Egyes példányok arckifejezése bizonyos szögből emberi vonásokat idézhetett, ami a kor embereinek mitikus képzettársításait tovább erősítette. Ez az eset jól példázza, hogy a felfedezések korában az európai hajósok gyakran a saját kulturális hiedelmeik szűrőjén át értelmezték a természetet. A valóságban a „sellők” helyett békés tengeri növényevők úszkáltak a Karib-tengerben – de a legenda ereje a mai napig fennmaradt.

forrás: divany.hu