Sport
2021-12-04

ZTE:DVSC 2:1

Joan Carrillo első győzelme továbbra is várat magára a Debreceni VSC-nél.

A ZTE kezdtett aktívabban, Zimonyi és Halilovic is lövéssel próbálkozott, majd a túloldalon először a 18. percben kellett közbeavatkoznia Demjénnek, nem is akárhogyan, Ugrai lövésénél ugyanis lábbal mutatott be egy nagy bravúrt.

A 25. percben is hatalmas mentést láthattunk, ekkor Baranyai mentett a gólvonalon Tajti lövésénél, három perccel később viszont már senki nem tudta kisegíteni a vendégeket: Tajti jobb sarokba tartó szabadrúgását Gróf védte, de éppen Zimonyi elé ütötte, aki középre fejelte a labdát, ott pedig Koszta fejelt a bal sarokba közelről, 1-0.

A második félidőben sem tudott sokáig változtatni a játék képén a DVSC, amelynél a legaktívabban játszó Dzsudzsák előtt adódott nagy lehetőség először a 65. percben, de az éles szögből, az ötös sarkáról megeresztett lövését Demjén lábbal véde. Két percre rá azonban a Dzsudzsák-Demjén párbajt már a debreceni cséká nyerte, miután 23 méterről, szabadrúgásból lőtt nagy gólt a jobb sarokba, 1-1.

Sokáig azonban nem volt döntetlen az állás, a két perccel korábban pályára lépet Meshack ugyanis szép mozdulattal fejelte Spoljaric beadását a jobb sarokba Ferenczi mellől, 2-1.

A 73.percben Meshack könnyedén duplázhatott volna, miután remek csellel játszotta át magát két védő között a 16-oson belül, lapos lövése azonban elakadt Grófban.

A hajrában több lehetősége is akadt a vendégeknek az egyenlítésre, Demjén azonban ezúttal is remek napot fogott ki, előbb Soltész közeli lövésénél védett, majd Deslandes jobb alsóba tartó próbálkozását hárította nagy bravúrral.

NB I, 15. FORDULÓ

Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC 2-1 (Koszta 28., Meshack 70., ill. Dzsudzsák 66.)

ZTE: Demjén – Lesjak, Kálnoki Kis, Serafimov – Bedi, Sankovic, Tajti (Nimaga, 78.), Halilovic (Spoljaric, 46.), Skribek (Németh D., 87.) – Zimonyi (Meshack, 68.), Koszta.

DVSC: Gróf – Baranyai, Deslandes, Pávkovics, Ferenczi (Korhut, 85.) – Bódi (Soltész, 78.), Varga (Babunski, 85.), Baráth, Dzsudzsák – Ugrai (Sós, 46.), Németh K. (Tischler, 57.).

Forrás: csakfoci.hu

Emberi jogok

Apollo mozi

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek