Sport
2021-10-21

Hazai pályán bizonyíthat a Loki

A DVSC-Puskás Akadémia találkozó vasárnap 13.30-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

Az OTP Bank Liga 10. fordulója a nemzeti ünnep miatt nem a megszokott rendben bonyolódik le: szombaton nem lesz bajnoki, pénteken és vasárnap viszont 3-3 is. Október 22-én a ZTE a Gyirmótot, a Paks a Kisvárdát, az Újpest pedig a Mol Fehérvárt fogadja, míg október 24-én, vasárnap a Loki-Puskás összecsapással kezdődik a mérkőzések sora, ezt követi majd a Honvéd-Mezőkövesd és a Ferencváros-MTK találkozó.

Számunkra természetesen a DVSC-Puskás Akadémia a legfontosabb mérkőzés. A tabella 3. helyén tanyázó vendégek jó formában vannak, legutóbbi 6 meccsükön a lehetséges 18 pontból 13-at begyűjtöttek, idegenben veretlenek, 4 győzelmet és 1 döntetlent értek el. A Loki legutóbb Mezőkövesden csalódást keltő vereséget szenvedett, de előtte a Mol Fehérvár ellen megmutatta, hogy a legerősebb keretű, legtehetősebb csapatoknak is méltó ellenfele tud lenni.

Erre lesz szükség vasárnap is, és a két csapat közös múltja alapján erre van esély. A DVSC és a Puskás eddig 16 bajnokit vívott egymás ellen, a felcsútiak ebből mindössze kettőt nyertek meg, 6 döntetlen és 8 Loki-siker mellett.

A vendégek úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben jó lesz a helyzetkihasználásuk, nyerhetnek Debrecenben, míg nálunk többek között az eltiltását letöltött Dzsudzsák Balázs és Sós Bence visszatérése táplálhatja a reményeket. A vasárnapi ebéd után mindenesetre komoly izgalmak várhatók, a jónak ígérkező mérkőzést az M4 élőben közvetíti, de a Nagyerdei Stadionba is érdemes kilátogatni.

dvsc.hu

Közlekedési rend Október 23-án

Szélvihar következtében mintegy 270 ezer háztartás áram nélkül Csehországban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek