Kosarasaink, férfi röplabdázóink és női futsalosaink győzelmet arattak a hétvégén. Ugyanez nem sikerült a kéziseknek és a floorballosoknak, a Debreceni Egyetem...
Spanyolország, Olaszország, Dél-Korea – te hol szeretnél új tapasztalatot, szakmai gyakorlatot és barátokat szerezni?
Ötszáz lila léggömb színesítette az eget pénteken a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren.
Folytatódik a Debreceni Egyetem idén 10 éves fennállását ünneplő, 2013-ban indított tudományos ismeretterjesztő sorozata. A Science Café idei első rendezvényén...
A digitális pedagógia tudományban és oktatásban betöltött szerepe áll a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet, illetv...
Több újítást is hozott a 2023-as év a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) életében. A DEAC szabadidősport szakosztálya által szervezett játékos megm...
A Debreceni Egyetem Informatikai Karával folyó közös munkáról számolt be weboldalán a szoftvergyártó világcég. A vállalat és az IK között évek óta meglévő együt...
A növények memóriájának molekuláris hátterét vizsgálták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói az Európai Tudományos és Tech...
Meghirdette a 2023/2024-es tanévre vonatkozó Erasmus-pályázatait a Debreceni Egyetem. A hallgatói mobilitási program keretében több mint 250 diák nyerhet támoga...
A Debreceni Egyetem hallgatóit támogató lehetőségekről, fejlesztési célokról, feladatokról és együttműködési területekről egyeztetett február 3-án a DE hallgató...
Címlapján tette közzé a kémiai kutatások eredményeinek bemutatására szakosodott, neves NJC New Journal of Chemistry folyóirat a Debreceni Egyetemen működő Kémia...
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ működési koncepciójáról, szakindításokról, valamint egyes foglalkoztatási szabályok módosításáról is szó volt a fenntartó a...
Összesen csaknem ötszázan fejezték most be tanulmányaikat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. A végzősök magas száma miatt két diplomaosztó ünnepséget tartott a...
Hazai és nemzetközi gyógyszerkutatási, fejlesztési célú projektek eredményeinek bemutatására adott lehetőséget az a nemzetközi gyógyszerészeti konferencia amely...
Többek között az epilepszia, az Alzheimer-kór, a kognitív funkciók, az agyvérzés és az alvászavarok diagnosztikáját, illetve legmodernebb terápiás lehetőségeit...