A templomosokhoz, a történelem legtitokzatosabb lovagrendjéhez számos misztikus legenda kötődik. Az 1118-ban Jeruzsálemben kilenc elszegényedett francia nemes által megalapított Pauperes Comilitorum Christi, azaz Krisztus Szegény Lovagjai nevet viselő rend az első keresztes háború idején, közvetlenül a „Szent Város", Jeruzsálem elfoglalása után létrejött johannitákhoz és a Szent Sír Lovagrendhez képest sokkal szegényebb és jelentéktelenebb társaságnak tűnt. Mindezek alapján nincs racionális magyarázat arra, hogy a templomos rend alig két évtized leforgása alatt hogyan válhatott a Szentföld, sőt a korabeli Európa egyik legnagyobb hatalmú és legbefolyásosabb lovagrendjévé, amelynek hatalmát még a Vatikán is félte. Egyes - és tegyük hozzá, hogy nem bizonyított - feltételezések szerint a rend olyan súlyos titkok birtokába jutott, ami még a pápát is arra késztette, hogy teljesen szokatlan és egyedülálló privilégiumok adományozásával hódoljon be a templomosok hatalmának. E titkok közül is a legtitokzatosabb a templomosokhoz kötődő egyik Szent Grál-legenda.

Artúr király legendájától a Da Vinci-kódig

A misztikus Szent Grál számos monda és legenda központi tárgya. Az egyik legismertebb Szent Grál-legenda a kora középkori Angliában született az Artúr-mondakör legfontosabb részeként. Jóval később, a 13. század elején a Szent Grál az ónémet irodalomban is felbukkant Wolfram von Eschenbach Parzival című verses regényében, ami lényegét tekintve az angol eredetű Artúr-legenda feldolgozása. Az Artúr-mondakör hagyományában a Grál egy olyan szent tárgy, amely a birtoklójának hatalmas égi szerencsét és boldogságot hoz.

A Grált azonban csak az arra kiválasztott kivételes személy találhatja meg, ráadásul a Grál sohasem mutatkozik meg olyan formában, hogy a származása és a jellege pontosan meghatározható legyen. E meglehetősen homályos Grál felfogáshoz képest sokkal konkrétabb Szent Grál-elméletek is léteznek. A francia Grál-költészet egyik legnagyobb alakja, a 12. században élt és alkotott Chrétien de Troyes szerint a Szent Grál az az edény, amelyben Arimathiai József a Golgotán kereszthalált halt Krisztus oldalából kifolyó vért fogta fel.

A kereszténység első évszázadaiból származó nem kanonizált, úgynevezett apokrif evangéliumok némelyike - így például Nikodémosz apokrif evangéliuma - ugyancsak arra hivatkozik, hogy a Szent Grál a Megváltó vérét felfogó kehellyel azonos.

MÁS MEGKÖZELÍTÉSBEN A SZENT GRÁL AZ A KEHELY, AMELYBŐL JÉZUS IVOTT AZ UTOLSÓ VACSORÁN.

Egy másik monda szerint a Szent Grált Jézus Krisztus feltámadása után az angyalok tartották ég és föld között, ami visszakerült a földre, és később a templomos rend birtokába jutott. De létezik egy olyan homályos eredetű legenda is,

MELY SZERINT A SZENT GRÁL NEM TÁRGY, HANEM EGY TITKOS SZIMBÓLUM.

Eszerint a Szent Grál a francia „sang royal", vagyis a „királyi vér" kifejezésből származó szimbolikus kifejezés, ami Jézus Mária Magdolnától való eltitkolt leszármazottaira utal.

Mária Magdolna az első század harmincas éveinek végén Gallia provinciába vándorolt (vagyis a mai Franciaországba), és a szent vérből származó utódaiból lettek a frank királyok – így a Sang Royal-monda. A Szent Grálnak e legenda szerinti titkát a Bullion Frigyes francia király által alapított – ugyancsak titokzatos – Sion-rend is a magáénak vallotta. Az olvasók számára ez utóbbi, illetve maga a Sang Royal-monda is Dan Brown »A Da Vinci-kód« című bestseller regényéből lehet ismerős, amit meg is filmesítettek.

A Templomhegy romjai közül felívelő viharos gyorsaságú furcsa karrier

De miért is hozzák egyesek összefüggésbe a Szent Grált „Krisztus Szegény Lovagjaival", vagyis a templomos renddel? A kérdésre adandó választ néhányan a rend megmagyarázhatatlanul gyors felvirágzásában keresik. Jeruzsálemet 1099-ben Bouillon Gottfried vezetésével foglalták el az araboktól a Szent Várost ostromló keresztesek. Az ekkor létrehozott Jeruzsálemi Királyság – amelynek Gottfried lett az első királya –, abban, hogy megvédje a várost, elsősorban a Szentföld védelmére és az elesettek ápolására létrehozott lovagrendekre támaszkodhatott.

Még Jeruzsálem bevételének évében alakult meg az első szentföldi lovagrend, a Szuverén Jeruzsálemi Szent János rend, vagy ismertebb nevükön a johanniták. (Ma több ága is létezik a rendnek, a legnagyobb a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend, közismert nevén a Máltai Lovagrend, a szerk.) Nem sokkal utánuk, 1103 körül jött létre a másik katonai jellegű katolikus szerzetesrend, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend. Az 1110-es évekre a johanniták váltak a Jeruzsálemi Királyság legnagyobb befolyású és legerősebb rendjévé, akik mögött nem sokkal maradt le sem befolyásban, sem pedig hatalomban a Szent Sír Lovagrend.