MegMinden
2023-09-17

Bambusz

(origo.hu)

120 év után ismét virágozni kezdett egy növény.

Él a világon egy bambuszfaj, amely 120 évente csak egyszer virágzik, majd elpusztul. Japán tudósok aggasztó jeleket találtak, amelyek arra utalnak, hogy a virágzást követően a bambuszok nem regenerálódnak és akár ökológiai katasztrófa is bekövetkezhet.

Mivel a Phyllostachys nigra var. henonis latin néven ismert bambuszfaj virágzásai között több mint egy évszázadnyi idő telik el, a botanikusoknak nincs sok lehetőségük arra, hogy tanulmányozzák a növény regenerálódását. Az utolsó nagyobb virágzásra 1908-ban került sor, bár 1903 és 1912 között is volt némi virágzás, így a következő 2028 körül várható – olvasható az IFL Science tudományos portálon.

Nagy meglepetésre a Hirosimai Egyetem kutatói 2020-ban találtak egy szépen és korán virágzó növényt, majd a lehetőséget kihasználva azonnal tanulmányozni kezdték a bambusz regenerálódását. A szakértőkből álló csoport drámai eredményekre jutott: a következő virágzási esemény katasztrófát okozhat a bambusztermelés és a környezet számára.

A bambusz nem termelt életképes, csírázásra képes magvakat. A bambuszhajtások fejlődése a virágzás után leállt. A virágzást követő három évben a növény nem mutatta a regenerálódás jeleit"- mondta Toshihiro Yamada első szerző egy közleményben.

A kutatócsoport megfigyelései szerint a növény nem szaporodik aszexuálisan.

A vizsgált területen minden szármaradvány elpusztult, és nem volt látható jele mag, vagy szármaradvány termesztésével történő regenerálódásnak. Ezek az eredmények sötét jövőt sejtetnek a bambuszfaj számára Japánban"- tette hozzá a kutatócsoport a tanulmányban.

A tanulmány szerzői arra számítanak, hogy a bambusznövény regenerálódása nagyon lassú lesz, és akár több évig is eltarthat. Emiatt a bambuszokat nem lehet majd betakarítani, és ez komoly gazdasági károkat okozhat az ázsiai országnak. Mindemellett ökológiai katasztrófát is hozhat a bambuszok hanyatlása, mert a vegetáció is teljesen átalakulhat, veszélyeztetve más őshonos élőlényeket.

A teljes tanulmány a PLOS ONE tudományos folyóiratban olvasható.

Az eredeti írást itt találja.

Folytatódik a nyáriasan meleg idő a jövő héten is

Debreceni középiskolás sikere az EU Fiatal tudósok versenyén

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek