MegMinden
2022-08-27

Szeretetnyelv

(férfiakklubja.hu)

„Egy bókból két hónapig is elélek”

A szeretetnyelv egy gyermekkorban beépített kommunikációs csatorna, így értelmezzük a világot, így közvetítjük ragaszkodásunkat. Amikor a társam a viselkedésemet kifogásolja és bírálja, valójában a legjobb kulcsot adja az ő szeretetnyelvének felismeréséhez. Bírálatai, kívánalmai, elégedetlenségei gyakran szoros összefüggésben vannak az ő érzelmi szükségleteivel, kiüresedett „szeretettankjával”. Mikor panaszkodik, zúgolódik, és háborog akkor valójában a szeretet iránti igényét próbálja közvetíteni felém. Nem elég a sajátomat ismerni, ha eredményesen akarom közölni az érzéseimet, idővel meg kell tanulnom azt a szeretetnyelvet, amelyet a társam megért, hogy azt nyújtsam, amitől igazán szeretve érzi magát.

„Az elismerő szavak célja nem az, hogy hízelgéssel keresztülvigyük az akaratunkat, hanem a biztatás, hogy hiszünk a másikban és a képességeiben” – írja Gary Chapman, amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, Az öt szeretetnyelv fogalmának megalkotója. Az elismerő szavak az egymást és önmagukat jól szerető, megbecsülő emberek kifejezésmódja, mégis sokan dadogva, törve beszélik ezt a nyelvet, mások dicsérete, őszinte elismerése felér egy komoly egosérüléssel.

Az elismerő szavakban ott van egy nagyon fontos dolog: az egymás iránti tisztelet. Azt jelenti, hiszünk egymásban és látjuk egymás értékeit. Aki tisztel, elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Nem hánytorgat fel régmúlt sérelmeket, utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítése, dicsérő szavai ösztönöznek, új erőt adnak. Aki tisztel, az tudja, mikor, mit mondjon, vagy éppen ne mondjon semmit. Hamis a mosoly, hazudik az érintés, nem minőségi a közös idő, és talmi semmiség az ajándék, ha a szó álságos és nem igazi. Lassan adagoljuk az elismerő szavakat, mechanikussá, természetessé válnak a tetteink, élünk a napi rutinjainkban. Sokan soha nem próbálták ki, milyen hatalmas erő rejlik egymás szóbeli megerősítésében. Beszéljük ki bátran szeretetünket becéző, elismerő, dicsérő szavakon keresztül. Az elismerő szavak a szeretet, szerelem, pozitív érzések nyílt megfogalmazását jelentik. Csak az tud elismerni másokat, aki saját magát is elismeri. Csak az tud a társa felé is elismerést megfogalmazni, aki saját magát is megbecsüli. És csak az képes befogadni, észrevenni és értékelni a másiktól érkező megbecsülést is.

Honnan tudom, hogy az elismerő szavak az ő érzelmi anyanyelve? Ha gyakran a dicséretet, az elismerést hiányolja, szóbeli megerősítéseket vár. („Rosszul esik, hogy soha nem jelzel vissza…. Észre sem vetted, hogy…” ) Az elismerő szavak jelentik számára a szeretet kifejezésének elsődleges módját. Ha jellemzően másoknak is szavakban fejezi ki elismerését, ha van egy-egy bátorító, kedves mondata, akkor is az elismerő szavak szeretetnyelve lehet számára a fontos és elsődleges.

„Egy bókból két hónapig is elélek” – Mark Twain mondását sokan idézik, ha megbecsültség érzésről beszélünk kapcsolatainkban. Mindenkinek szüksége van odaforduló, empatikus figyelemre, elfogadásra, bókokra, pozitív megerősítésekre, de a társunk „ragyogtatása”, önbizalmának folyamatos szárnyaltatása nem csupán egyikünk felelőssége, a helyes önbecsülés az önszeretet megerősítése belső önismereti munka. Bár egy kapcsolat önmagában nem lehet önbizalomnövelő, mégis pozitív megerősítéssel, bókkal, dicsérettel, elismerő szavakkal, a szeretet és ragaszkodás kifejezőeszközeivel sokat tehetünk azért, hogy tápláljuk a másik ember önbizalmát, érzelmi komfortérzetét. Egy nő minél pozitívabban látja önmagát, annál boldogabb a mellette álló férfi. De fontos megjegyezni: nem a társ a felelős a hangulatért vagy bárki szilárd önbecsüléséért, mégis lényeges, hogy életük mélypontjain megkapják egymástól az érzelmi támogatást. Egy instabil önértékelésű személy megtanulhat bízni, kötődni, a dicséreteken, pozitív megerősítéseken keresztül meglátni önmagában, ami szerethető, ami értékes, de rajta is múlik, hogy nyitott-e a szeretetre, a támogatásra. Mindenkinek képessé kellene válnia arra, hogy szorongásait, félelmeit, negatív érzéseit ne a társára terhelje, hanem megélje azokat, és felelősséget vállaljon értük.

Király Eszter

Az eredeti írást itt találja.

Miniszterek és EP-képviselők is vitáznak szombaton

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek