Mindenekelőtt leszögezném, nem vagyok nagy, elvakult DC fan. Vannak kellemes élményeim a DC képregényekkel, de eleve kétellyel fogadom, ha egy ilyen cuccot agyon ajnároznak. Szerettem volna, ha a Harleen képregény olyan, amilyennek a borítója alapján elképzeltem, de ez is csak pántlikázva van, meg hypeolva. Sajnos túl sok tartalom ebben nincs.

Amikor megérkezett a Fumax Kiadó képregénye, azt mondtam, hogy ez igen. Szép nagy alapú keményborítós album, „Fumax méret”, mondhatnánk, jól illik a többi mellé a polcon. Már ha lenne neki hely a polcon, de ezt hagyjuk most.

A történet Harleen Quinzel doktornő (pszichiáter) életét mutatja be nekünk. Az élet kitolt vele, de a karrierje pont most kezd el felfelé ívelni. Kutatásával elnyeri Bruce Wayne tudományos ösztöndíját, és a mágnás elintézi neki, hogy az Arkham elmegyógyintézetbe is felvegyék. Kutatása lényege, hogy ha az emberek hosszabb ideig stressznek vannak kitéve, elveszítik az empátiát mások iránt. Szerette volna a tökéletes alanyt megtalálni a kutatásához, és az agyát is átvilágítani, hátha meg lehet gyógyítani az őrületet. Lényegében a háborút a gothami helyzettel párhuzamba helyezve úgy gondolja, hogy a bűnözők csupán áldozatok, de legfőképpen gyógyítható betegek.

Kutatásai során a legkiválóbb alanynak a Joker bizonyul, természetesen. És a félelmekkel táplált rémálmokat felváltják a nedves álmok. Harley ugyanis beleszeret Jokerbe. És ennyi.

Ez még nem is lenne baj, mert ilyen is kell, mondhatnánk. De. Hatalmas DE. Nagyon zavart a képregényben, hogy semmit nem tudunk meg Jokerről, mert egyszerűen az író (Stjepan Sejic) nem mert hozzányúlni! Joker végig hazudik Harleynak, manipulálja, hogy végül ő legyen az őrült női párja.