Egyetemi Élet
2023-04-11

Tavaszi MUST

Közhely, hogy a különböző művészeti ágak megtermékenyítőleg hathatnak egymásra. Mint minden közhelynek, ennek a mélyén is lehet igazság és talán ez az igazság mozgatja a MUST szervezőit, a DE BTK Művészeti Központ, a Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház), a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium és a Csokonai Színház munkatársait, hogy második alkalommal is megszervezzék összművészeti fesztiváljukat.

A II. MUST – Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó április 11-én indul és tíz napon keresztül vonultat fel professzionális és amatőr művészek munkáit bemutató gazdag programot.
 
A helyszínek tekintetében is változatos a rendezvény. A DEENK halljától (ahol képvers kiállítás nyílik), az Élettudományi Intézet nagy kiállítótermén át (itt Nagy Marcell kiállítása lesz látható) az Apolló Mozi fotókiállításán a Batthyány utca 24-ben található, sokat látott kulturális találkozóhelyig lesznek néznivalók. A zenei események is változatos helyszíneken és műfajokban zajlanak majd. Az addigra felújított D24 pincehelyisége és udvara (Szakkaszhatár, Utcafesztivál Hiúz, Zip), a Csokonai Fórum Kóti terme (Sol Oriens kórus) és a Zeneművészeti kar profi koncertterme is a színhelyek között van. Várhatóan e legutóbbi helyszínen, méltó fináléja lesz a Zerofóbia koncertje a MUST programsorozatnak.
 
 
Az Apolló mozi lesz a helyszíne a filmes program blokknak, amely a Filmkelte nevet viseli. A mintegy 20 rövidfilmet és játékfilmet tartalmazó sorozat minden tagja a film és az irodalom inspiráló együtthatásait mutatja.
 
A MUST szellemét, szándékai szerint, áthatja a nemzetköziség igénye. Idén ez leginkább az előadóművészetek terén nyilvánul meg. A széles műfaji spektrumon belül lesz angol nyelvű elméleti előadás (Steven Fisher), angol nyelvű profi színház Bécsből (Vienna’s English Theater: Electra), és egy olasz előadó (Enrico Carretta) Perlasca monodrámáját játssza. Az egyre népszerűbb új műfajnak, a slamnek is lesz angol változata, természetesen a magyar nyelvű DebreSlam mellett.
 
 
A színházas kínálatban unikumnak számít a magyar nyelvű Fehér nyuszi, vörös nyuszi. Az iráni szerző, Nassim Soleimanpour nemzetközi sikert aratott különleges darabjának nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő a darabot, amely kísérlet a színház hatalmának demonstrálására, közös játék az író, a színész és a közönség részvételével, vagyis minden egyes este megismételhetetlen alkalom. A tétet emeli, hogy a színész a darab szövegét ott, helyben, a színpadon kapja meg, tehát ő sem tudja, mi fog történni. A darabnak nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Ebben az élményben a II. MUST-on Mercs János, a Csokonai Színház színművésze fog részesíteni bennünket.
 
A tervek szerint a Debrecenben már jól ismert RÉV társulata (Győr) is elhozza új előadását az Orfeumba. Az Okuláré Projekt több éves hagyománnyal rendelkező felolvasószínházi eseményére is a MUST idején kerül sor a DESzgráfia jóvoltából.
 
 
A MUST programja az évtizedes múltra visszatekintő DESzT egyetemi színházi találkozó blokkjával folytatódik, melyen kolozsvári, szegedi, pécsi, lendvai és debreceni egyetemi játszók adják a műsort a Csokonai Fórumban. A színházi programok után szakértők részvételével nyilvános szakmai beszélgetések lesznek.
 
Hamarosan megérkeznek a résztvevők promó anyagai és elkészül a programsorozat véglegesített változata. Időpontokról, helyszínekről a facebookon esemény formájában tájékoztatnak majd.
 

Neonhal

Egyetemi siker a Karikázó Fesztiválon

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek