Debrecen
2022-08-19

Bíróság elé áll az Erzsébet utcai támadó

A nyomozók két hét alatt felderítették a Debrecenben történt bűncselekmény körülményeit. Egy 33 éves férfit bűnügyi őrizetbe vettek, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.

Egy közösségi oldalon megjelent bejegyzés alapján indult nyomozás a rendőrségen, miszerint egy férfi erőszakoskodott egy fiatal lánnyal Debrecenben 2022. július 30-án éjjel.

A helyi nyomozók két hét alatt felgöngyölítették az ügyet. Egy hosszúpályi lakost azonosítottak a bűncselekmény feltételezett elkövetőjeként, akit 2022. augusztus 16-án fogtak el Kecskeméten. A 33 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán szexuális vágyainak kielégítésével magyarázta tettét.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

 

police.hu

Egyetemi sétány a Galiba Fesztiválon

A kis DEAC idegenben, a DASE itthon lép pályára vasárnap

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek