Debrecen
2020-11-13

Tornacsarnokot kap az Epreskerti Általános Iskola

Régi vágya teljesült az epreskertieknek.

Tornacsarnok épülhet Debrecenben az Epreskerti Általános Iskolánál - ezt Papp László polgármester közölte Facebook oldalán. Papp László a bejegyzésben azt írja, hogy megjelent a Magyar Közlönyben a kormány döntése, mely szerint Debrecen önkormányzata több, mint 1 milliárd forint támogatást kap az Epreskerti Általános Iskola tornatermének felépítésére. A városvezető hozzátette, hogy a tervek rendelkezésre állnak, így elindulhat a közbeszerzés és jövőre kezdődhet az építkezés.
 

A tervezett sportlétesítmény az iskola jelenlegi épületéhez csatlakozik majd, s az órarend szerinti tornaóráknak biztosít helyszínt. Az épület hasznos alapterülete 1819,5 négyzetméter, ezen belül a  tornacsarnoké nettó 1026,2 négyzetméter lesz. Játéktere motoros működtetésű paravánnal osztható majd két részre, melyek közül a nagyobbik 26,0x37,6 méteres szabad játéktérrel fog rendelkezni.

Az előcsarnok – amely az iskolaépülettel is kapcsolatot teremt – egyszerre lesz funkcionális közlekedőtér, a gyerekek számára pedig zsibongó. Innen nyílik majd az öltözőblokk – összesen 64 férőhellyel, vizesblokkal, teljesen akadálymentesített öltözővel is –, valamint büfé és ruhatár is helyet kap itt. Lesz szertár, konditerem, elsősegélynyújtó hely. A testnevelő tanárok számára 2-2 férőhelyes öltözőt alakítanak ki vizesblokkal.

Az önkormányzat az iskola tornacsarnokkal való bővítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervdokumentációt elkészíttette. Opimális esetben 2022 végén vehetik birtokba a diákok a sportkomplexumot.

Szabó Gyula, az Epreskerti Általános Iskola intézményvezetője úgy gondolja, a tornacsarnok a mindennapos testnevelés, az iskolai sportélet megoldását fogja nagyban segíteni. Játékterének megoszthatósága okán egyszerre több osztálynak is lehet majd benne párhuzamosan testnevelési órát tartani. Mindezen kívül tanévnyitók, tanévzárók, ballagások, egyéb események megrendezésére alkalmas közösségi teret is adni fog az utóbbi esztendőkben dinamikusan gyarapodó diáklétszámú iskolának. 

Ismét javított a Debreceni Egyetem a RUR rangsorban

Visszakapod a bérlet árát, ha otthon kell maradnod

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek