• 2021. okt. 25. hétfő
  • tiszta égbolt8℃ Debrecen
  • Bianka
  • Benzin: 496Ft
  • Dízel: 512Ft
Belföld
2021-07-02

Készülnek a tervek a záhonyi vasúti átrakó fejlesztésére

Készülnek azok a tervek és programok, amelyek alapján elkezdődhet a záhonyi vasúti átrakó körzet fejlesztése - mondta el a pénzügyminiszter a magyar-ukrán határvárosban pénteken.

Varga Mihály a beruházással kapcsolatos szakmai megbeszélést követően újságíróknak elmondta, a kormány két évvel ezelőtt döntött arról, hogy nem "mond le" Záhonyról és visszaemeli a logisztikai övezetet korábbi pozíciójába, egyben lehetőséget lát arra, hogy Kínával és Oroszországgal együttműködve egy jelentős logisztikai fejlesztés valósuljon meg a térségben.
    

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérdésre válaszolva elmondta, az "első állapotában" körülbelül 150 milliárd forint értékű beruházás kormányzati támogatásáról jelenleg is tárgyalnak.
    

Horváth László, a MÁV-REC Kft. többségi tulajdonosa, a LAC Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, a projekt keretében megvalósul a záhonyi átrakó teljes reorganizációja és felújítása, valamint az első kemecsei ipari park beindítása.

Faágak és szabadtéri tűz adott munkát az egységeknek

A belföldi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma elérheti a 30 milliót

MTI

Szerző
Hasonló cikkek