Backstage
2024-04-28

Itt a Mötley Crüe új dala

A Mötley Crüe öt év után először adott ki új dalt, Dogs of War címmel.

Öt év után új stúdiódalt adott ki a Mötley Crüe – a Dogs of War egyúttal a zenekar első hivatalos dala a Mick Marsszal való szakításuk óta. Nikki Sixx a közösségi médiában korábban tréfásan úgy jellemezte a dalt, mint a „country és a hip-hop erőteljes keresztezését”, de szerencsére megerősíthetjük, hogy ebből semmi sem igaz. A Dogs of War egy újfajta Crüe-felfogás, aminek súlyos riffjeiben egyértelműen érződik John 5 dalszerzői hatása.

 

A Mötley Crüe legutóbb a 2019-es The Dirt film soundtrackje kapcsán rukkolt elő három új dallal, ezt megelőzően az utolsó kislemezük a 2015-ös All Bad Things Must End volt, stúdióalbummal a 2008-as Saints Of Los Angeles óta nem jelentkeztek.

Átadták a Fonogram-díjakat: íme a 2024-es nyertesek

Támogassuk adónk 1 százalékával a tehetséges magyar fiatalokat!

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek