„Megpillantottunk a parton egy csodás fehér épületet, aminek a tóra nézett a terasza. Aha, mondtam a haveromnak, azt hiszem, itt jó helyünk lesz, apukám!” – idézte fel Török Ádám a Minit naggyá tevő Tátikával való első találkozást. Woodstock nyarán ez a badacsonyi bisztró lett a legnagyobb balatoni hippitanya, de azért a béke e tó fölött lebegő szigetén is előfordult olykor egy kis felfordulás.

„Még át sem adták, s egy részeg máris átgyalogolt a csupa üveg portálon, amit akkor az épület oly lényeges elemének tartottam” – emlékezett vissza a Magyar Építőművészet 1988/3. számában a Tátikát tervező, Ybl-díjas Callmeyer Ferenc, és mondata mögé nem nehéz odaképzelnünk a szürkebarát szerelmeseinek a százhúsz betoncölöpön álló, monolit vasbetonból készült tömb hófehér falai között vívott évtizedes utóvédharcait.

A badacsonyi mólónál található Tátika földszintjén gyorskiszolgáló étterem, a víz fölé nyúló emeleti részen pedig zenés szórakozóhely és cukrászda várta a Fonyód felől hajóval, az ország bármely sarkából vasúton érkezőket, ahogy a baráti országokból jött turistákat is. A strandolók egy erős kávé, esetleg jégbe hűtött gyümölcsitalok mellett, műanyag támlájú székeken ejtőzve frissülhettek fel a páratlan panorámát kínáló teraszon, de a borkóstolásba belefáradtak is megpihenhettek itt egy gulyásleves vagy egy csirkepaprikás fölött, esténként pedig a Birdács–Szentiváni duó játszott az 1. osztályú bárpresszó első nyarán táncdalokat.

„Szinte az egész országban elterjedt a híre a badacsonyi Tátika bisztrónak. Gyönyörű, impozáns, modern stílusban készült alkotás, mely büszkén emelkedik ki a többi épületek közül. Szívet-lelket gyönyörködtet pompás kivitelezésével” – írták alig pár héttel az 1962-es nyitány után a Veszprémi Napló hasábjain. De a dicsérő szavakat követte azért némi dohogás: „Azonban nem gyönyörködtet szívet-lelket, hogy este 8 óra után késő éjfélig 10-16 éves gyermekek tömege ropja a táncot, vagy ül ásítozva az asztaloknál és foglalja el a helyet a felnőtt vendégek elöl. Rendelet értelmében este 8 óra után 16 éven aluli gyermeknek zenés szórakozóhelyen tartózkodni nem szabad.”

Hogy szigorúbban vették-e ezután a tizenévesek a rendeletet, arról nem szól a fáma, az viszont kétségtelen, hogy a látogatókat beatzenével és színvonalas kiszolgálással csalogató, nagyjából négyszáz főt befogadni képes hely később is telt házzal futott. Sőt, egyre nagyobb híre lett. Az 1968-ban összeállt Mini az 1969-es szezonban lett a Tátika rezidens zenekara. Attól fogva nemcsak az épület műszaki megoldásai voltak a kor hazai csúcsteljesítményének tekinthetők, hanem a falak között felcsendülő muzsika is.

„Négy kanyarunk volt naponta, vagyis négyszer negyvenöt percet zenéltünk rövid szünetekkel. Tánczenekarnak szerződtettek oda, de Creamet és Jimi Hendrixet játszottuk többnyire, sőt, megírtuk az első saját dalainkat is. Esténként hat-hétszázan hallgattak minket. Nem csak környékbeliek, hiszen odajártak a belvárosi ficsúrok, meg a dunántúli hippik is” – mesélte a Tátikáról a Mini frontembere. Török Ádámtól azt is megtudtuk, hogy az 1969-ban Badacsonyban töltötték a nyarat, aztán augusztusban innen indultak a főváros felé, hogy az első Ifiparkos koncertjükön is nagy sikert arassanak.