Válságban a fesztiválpiac – merre tart a Sziget és a magyar rendezvényipar?

Az idei Music Hungary Konferencia egyik legégetőbb témája a fesztiválok jövője volt. A bizonytalanság nemcsak hazai jelenség: világszerte zárnak be fesztiválok, vagy küzdenek komoly fenntarthatósági gondokkal. Magyarországon az elmúlt években búcsút intettünk a Balaton Soundnak és a Bánkitónak, a Kolorádó jövője is kérdéses, míg a Sziget körüli helyzet azonnal politikai ügy lett, miután amerikai tulajdonosa az idei évre nem vállalta a fesztivál megrendezését.

A konferencián a szakma képviselői egyetértettek abban: a fesztiválok jövője nem reménytelen, de alapvető modellváltásra van szükség. 

A Sziget visszakerült “az apukájához”, de ez nem jelenti a múlt visszatérését

Lobenwein Norbert szerint „ennél jobb helyen nem lehet a Sziget, mint az apukájánál”, utalva arra, hogy a fesztivál körüli politikai felhangok ellenére Gerendai Károly visszatérése stabilizáló erő lehet. Gerendai hangsúlyozta: nem akar újra operatív szerepet vállalni, csak a pénzügyi és stratégiai irányításba száll be. Úgy látja, az előző tulajdonos rossz stratégiával próbált egyforma modellt ráhúzni több mint 80 fesztiválra, miközben a Sziget lényege éppen az egyediség volt. A Sziget nemzetközi ismertsége a kulturális sokszínűségre, az egyhetes “nyaralásjellegre” és az extra szolgáltatásokra épült – ezek leépítése pedig hozzájárult a látogatószám csökkenéséhez.

Különbözni drága, de nélkülözhetetlen

A kisebb fesztiválok helyzete is nehéz. Kálocz Tamás (Fishing on Orfű) szerint ők elsősorban élményt adnak, nem világsztárokat. A Paloznaki Jazzpiknik szervezői pedig arról beszéltek, hogy az elszálló árak – különösen az infrastruktúra és a külföldi fellépők gázsija – egyre inkább veszélyeztetik a fenntarthatóságot. Vannak előadók, akik évente 50 ezer eurót emelnek a díjukon.

Lobenwein szerint a fesztiválok kénytelenek sorban kidobálni a “vágyakat”: látványelemeket, kényelmi fejlesztéseket, kulturális programokat – vagyis pont azokat a pluszokat, amelyek a fesztivál különlegességét adnák. Ha ezek eltűnnek, felmerül a kérdés: mitől lesz más egy fesztivál, mint a többi?

Új korszak: nem a nagy nevek hozzák a tömeget

A résztvevők úgy látják, a korábbi modell – miszerint a világsztár headlinerek adják el a jegyeket – mára összeomlóban van. A legnagyobb nevek ára 2,5–3 millió euró, miközben a közepesen ismert előadók is 1 millió körül járnak.

A Sziget tavalyi költségvetése 14,8 milliárd forint volt, amelyből 6 milliárdot vitt el csak az infrastruktúra. A kockázat tehát hatalmas: egy világsztár behozatala jelentősen emeli a jegyárakat, miközben a hazai közönség nem biztos, hogy ismeri vagy érte megfizeti.

Ráadásul a nagy sztárok közül sokan már nem vállalnak fesztiválos fellépést, mert saját show-val – saját látvánnyal és színpaddal – szeretnének turnézni. Ezzel párhuzamosan a magyar zenekarok közül is sokan már arénaméretben gondolkodnak, és inkább kihagynak egy fesztivált, ha nem kapnak kiemelt helyet.

Nem a fesztiválok drágák – a közönség lett szegényebb

A szakma egyöntetűen látja: a legnagyobb probléma, hogy a fizetőképes réteg zsugorodik. Gerendai szerint nem a Sziget bérlet lett drága – ha időben veszi valaki, napokra lebontva olcsóbb lehet, mint egy arénakoncert –, hanem a közönség szegényedett el.

A fesztiválok működtetéséhez infrastruktúrát kell építeni, három műszakban dolgozó személyzetet fizetni, és biztosítani azokat a kényelmi elemeket, amelyek nélkül az élmény gyorsan leromlik.

Valde Orsolya szerint ma gyakori jelenség, hogy a családok a gyerek által preferált arénakoncertekre költik a pénzt, és nem marad keret a fesztiválokra. Az is kérdéses, hogy a közönség mikor fogja megérteni: a fesztiválok jövője nem a nagy nevekről fog szólni – és lehet, hogy sok fesztivál ezt az átmeneti időszakot nem éli túl. A költségek nőnek, a közönség fogy, a sztárgázsik elszálltak, miközben a fiatalok bulizási szokásai is változnak. A korábbi, sztárközpontú modell már nem fenntartható.