Útmutató a karácsonyi slágergyártáshoz, avagy hogyan hányjunk csillámport a kultúra sírjára

Decemberre menetrendszerűen ránk rúgta az ajtót a kereskedelmi rádiók giccses terrorja, de idén ne elégedjünk meg az áldozati szereppel: íme a recept, hogyan gyártható le futószalagon a tökéletes, lélektelen karácsonyi popsláger. Mutatjuk, hogyan adjuk el a lelkünket némi aprópénzért és egy kis autotune-ért cserébe, miközben a kultúra csendben kimúlik a száncsengők zajában.

Itt van. Megérkezett. Érzik ezt a szagot? Ez nem a fenyő illata, és nem is a sült gesztenyéé. Ez a kulturális atombomba előszele. A december elsejével menetrendszerűen kiolvadó Mariah Carey karácsonyi sikolya, ami jelzi a fogyasztói társadalomnak: „Vedd elő a bankkártyádat, és vásárolj!” mi pedig adunk hozzá dalt. Sőt, dalokat. Rengeteg karácsonyi dalt.

De miért elégednénk meg azzal, hogy hallgatjuk ezeket a dalokat, amikor mi magunk is gyárthatunk ilyet? Hiszen a siker receptje nem titok, hanem egy bűncselekmény, amit évről évre elkövetnek az ízlés ellen. Ön is szeretne egy háromperces, fröccsöntött műanyag hallójárat-gyulladást, amiért a kereskedelmi rádiók még jogdíjat is fizetnek? Akkor figyeljen! Itt a recept a szellemi kútmérgezéshez.

A Zene: A C-dúr terrorja

Felejtse el a harmóniát! Felejtse el a zenei igényességet! Ha négynél több akkordot használ, maga nem karácsonyi popdalt ír, hanem jazz-t, az meg senkit nem érdekel a plázákban.  C-dúr, G-dúr, a-moll, F-dúr. Ennyi. Ez a négy akkord a zeneipar koporsószöge, és önnek ezt kell kalapálnia, amíg a hallgató agyvize fel nem forr. Négy akkord. Mindig ugyanaz a négy. Tilos a zenei kísérletezés! A hangszerelés pedig a jó öreg szintetizátor. De nem ám valami analóg csoda, hanem az a hangszín, ami úgy hangzik, mintha egy kínai játékgyárban felrobbant volna egy unikornis. És most jön a lényeg, a szent grál, a titkos fegyver: a száncsengő. A száncsengő a fogyasztói társadalom Pavlov-csengője. Ha bárki meghallja a csing-ling-linget a négynegyedes ütem hátterében, a nyálelválasztása beindul, a pupilla kitágul, és leküzdhetetlen vágyat érzünk a vásárlásra.  Ezt a reflexet kell kiszolgálni. Minden egyes rohadt ütembe kell száncsengő,  meg kell fojtani vele a dalt, hadd szóljon úgy, mintha egy rénszarvascsorda taposna a dobhártyánkon!

A Szöveg legyen a közhely-generátor diadala. Itt követjük el a legnagyobb merényletet a magyar nyelv ellen. A lényeg a totális tartalomnélküliség. Olyan szöveget kell írni, ami semmit nem jelent, de azt nagyon érzelmesen. Egy patikamérlegen kimért, szintetikus, nyálkás massza, amit arra terveztek, hogy  lassan feloldja az agykérgünket. A semmi himnusza. Nincs benne fájdalom, nincs benne katarzis, csak a vegytiszta, karácsonyi idill. Kötelező hívószavak, amik nélkül a dal kuka: Fény (lehetőleg gyertya vagy csillag), Szív (ami mindig "tárva nyitva"), Hó ( És itt álljunk meg egy pillanatra! Teljesen mindegy, hogy kint tizenöt fok van, esik az ónos eső, és a klímakatasztrófa éppen ránk rúgja az ajtót, a dalban essen a hó, legyen fehér a táj.), Szeretet (értsd: vásárlás). 

Rímképlet: A-A-B-B, mint az óvodában.

• Tél – Vél

• Fény – Remény

• Szív – Hív

• Együtt – Megüt (bár ez utóbbi talán túl őszinte lenne a családi vacsorákhoz).

Ki énekelje? Teljesen mindegy! Bárki, akinek van elég követője Instagramon, és hajlandó felvenni egy piros kötött pulóvert, amin egy debil rénszarvas vigyorog. Énektudás? Nem kell! Arra ott az Autotune, a modern zeneipar pestise. Húzza fel a csúszkát maximumra, hadd szóljon úgy az énekes, mint egy fuldokló robot a Szárnyas Fejvadászból.  De mi is az az Autotune: a zeneipar digitális helyesírás-ellenőrzője: egy szoftver, ami a hamis énekhangot utólag a helyes hangmagasságra húzza, gyakran azt a jellegzetes, gépies „robothangot” eredményezve, amitől az előadó úgy szól, mintha lenyelt volna egy számítógépet.

A videóklipben pedig kötelező elemek: Kandalló (ami egy LCD tévé valójában), Műhó. Rengeteg műhó. Lassított felvétel, ahogy a „sztár” egy bögre kakaót szorongat két kézzel, és úgy néz a kamerába, mintha most tudta volna meg, hogy a Föld lapos, és rengeteg csillám meg flitter. GICCS! TÖMÉNY, RAGACSOS GICCS!

És végül, mi a dal üzenete? Hogy Jézus megszületett? Hogy legyünk jobbak? Lózung! Az üzenet egyetlen dolog: „Minden rendben van.” Ez a popzene ópiuma! És kik adtak ki idén karácsonyi dalt, akik miatt késztetést éreztem, hogy foglalkozzam a témával? Hát persze, hogy Cher és Kylie Minogue! A popipar két, elpusztíthatatlan matriarchája, a szórakoztatóipar plasztikba öntött szentjei.Ha valakik, hát ők ketten a két lábon járó bizonyítékai mindannak, amit az imént leírtam. Ők nem egyszerűen követték a receptet – ők maguk a szakácskönyv!

Nézzük csak ezt a Cher-jelenséget! A nő, aki a "Believe" óta úgy használja az autotune-t, mintha oxigén lenne. Amikor ő karácsonyi dalt ad ki, az nem egy meghitt ünnepi ének, hanem a Cyberpunk 2077 karácsonyi kiegészítője. Hallod azt a hangot? Ez már nem emberi torokból jön, ez a Szilikon-völgy és egy stúdiómérnök násztánca a hangsávokon. Cher esetében a "szívhez szóló ének" helyett egy jól programozott algoritmus búg a füledbe. Ő a tökéletes példa arra a pontra, amikor azt mondtam: "Húzza fel a csúszkát maximumra, hadd szóljon úgy, mint egy fuldokló robot!" Cher nem fuldoklik, ő már rég eggyé vált a géppel. A dalának nem üzenete van, hanem frekvenciája, amit úgy állítottak be, hogy a bevásárlóközpontok üvegportáljai ne repedjenek meg, de a pénztárcád magától nyíljon ki.

És itt van Kylie. A diszkógömbbe zárt örök tinilány, a popzene cukormázas királynője. Nála a karácsony nem más, mint egy háromperces, rózsaszín ködbe burkolt roham. Ha Cher a robot, akkor Kylie a túlságosan édesre sikerült habcsók, amitől azonnal megfájdul a fogad. Az ő dalai pontosan azt a "Minden rendben van, a világ egy nagy vidámpark"  üzenetet sulykolják, amiről beszéltem. Száncsengő? Pipa. Negédes szöveg? Pipa. Olyan videóklip, amiben valószínűleg több a flitter, mint az egész párizsi divathéten? Pipa. És hát persze, hogy a YMCA-t hallod bele! De ez nem tisztelgés a Village People előtt, dehogyis! Ez puszta számítás. A producerek beütötték az AI-nak a parancssorba: "Generálj egy olyan lüktetést, amire a részeg könyvelők is tudnak ritmusra tapsolni a céges karácsonyon, anélkül, hogy kiborulna a kezükből a puncs."

És az eredmény? Egy digitális Frankenstein-szörny. Fogták a diszkókorszak legelcsépeltebb, legizzadtságszagúbb himnuszát, leöntötték egy vödör karácsonyi mázzal, és eladták újként.  A koreográfia pedig? Hát ez a zseniális a lustaságban! Miért találnának ki újat? Ha Kylie felemeli a kezét, a tömeg reflexből csinálja a betűket. Kylie nem előadóművész itt, hanem egy animátor egy globális wellness-szállóban, aki vezényli a reggeli tornát a medence partján, miközben az AI a háttérben keveri a zenét. Szívszorítóan üres.

Ez a két dal nem művészeti alkotás. Ez két profin kivitelezett marketingkampány, amihez véletlenül zene is tartozik. Ők a "C-dúr terrorjának" tábornokai, akik most éppen karácsonyi csomagolópapírba tekerték ugyanazt a semmit, amit egész évben árulnak.  Úgyhogy a végére kívánok neked valamit. Nem sok lájkot, nem gazdag Jézuskát, hanem egy igazi ünnepet. Zajmenteset. Giccsmenteset. Emberit. Találd meg a csendet a zaj alatt, mert hidd el: ott van az, csak nagyon mélyre ásták a slágerlisták szemétdombján.