Balkáni energiabomba a Barba Negrában

A Bubamara óta tudjuk, hogy a magyar emberek imádják a balkáni fúvósokkal és népzenei motívumokkal fűszerezett zenekarokat. Kusturica  No Smoking Orchestrája vagy Boban Markovich egy időben szinte évente léptek fel nálunk, amely zenekarokra ötvöztük a csárdás, helyben futás és a skankelés alap lépéseit.  Miközben épp két vénember alaszkában viccet csinál a világpolitikából, addig mi a Barba Negrában másfél órán át ugráltunk és vigyorogtunk.

Ebben a beszámolóban senki ne várjon nagy ,megfejtéseket, meg mi hogyan szólt, mennyire volt hamis meg a sok blabla. Ez a koncert hibátlan volt. Mert megfeledkezve magamról ugráltam egész este.

A bosnyák Dubioza Kolektiv jóval több egyszerű „balkáni party-zenekarnál”. A zenekar egyszerre hozza el nekünk a balkáni népzene lüktetését, a reggae lazaságát, a hiphop lendületét és a punk elsöprő erejét. A szarajevói formáció ugyan bátran merít a délszláv népzenei hagyományból, de közben reggae-t, ska-t, hiphopot, dubot és punk rockot is ötvöz saját, markánsan egyedi hangzásvilágában. Péntek este a Barbában bemutatták ezt az energikus és gondolatébresztő zenei kavalkádot. Mit bemutatták, oktatták, hogyan kell az első perctől az utolsóig a közönség hangulatát a maximumon tartani. Hiába hőség, fáradtság, szomjúság, ezek a csávók tudják hogyan kell a közönséget mozgatni. A hat napos Sziget fesztiválon nem volt ennyi hangszer összesen, mint ami itt volt.

A Hangszereket láttam a Szigeten - és nem halucináltam valamint a Depresszióból eufóriába – Kid Cuditól a Parno Grasztig beszámolóink talán adnak némi képet a fesztiválról.  

Boszniai zenekar 2003-ban alakult, tagjai – Brano Jakubović, Vedran Mujagić, Almir Hasanbegović és Adis Zvekić – még tizenévesen élték át a délszláv háborút, ami alapvetően meghatározta érzékenységüket a nacionalizmussal, előítéletekkel és társadalmi igazságtalanságokkal szemben. Szövegeikben a könnyű üzenetek helyett valódi társadalomkritika jelenik meg, amely nem csupán a színpadon, hanem azon kívül is érvényesül. Rendszeresen támogatnak civil szervezeteket és emberi jogi kezdeményezéseket. Például részt vettek a roma közösségek jogaiért küzdő Dosta! (Elég!) mozgalom létrehozásában, környezetvédelmi kampányokban emelték fel a hangjukat, illetve jótékonysági akciókat indítottak a boszniai árvíz károsultjai vagy a mostari Rocksuli növendékei számára.

Politikai kiállásukra is volt példa: 2006-ban a boszniai parlament előtt tartottak lemezbemutatót a korrupció ellen tiltakozva, 2011-ben pedig az Euro Song című számmal üzentek az Európai Uniónak, miután nem engedték őket politikai tartalmú dallal indulni az Eurovízión.

A Dubioza Kolektiv működése teljes mértékben a punk szellemiséget követi. Saját stúdióban rögzítik zenéiket, maguk készítik a borítókat, grafikákat, videókat és közösségi tartalmakat. Sőt, belső rendszerükben anyagi jutalommal ösztönzik a dalszövegírásban való részvételt. A módszer sikeresnek bizonyult: az elmúlt két évtizedben tíz stúdióalbumot adtak ki, legutóbb 2020-ban a #fakenews című lemezt. Valamikor 2007 környékén találkoztam a zenekarral először a SZÍN-en, és annyira megtetszett, hogy rá pár napra Szerbiáig mentem, hogy újra lássam őket. 

A jellegzetes sárga-fekete fellépőruhában koncertező zenekar  nem akar „okítani” – ahogy egy interjúban mondták  -: „a dalaink bizonyítják, hogy egyszerre lehet táncolni és gondolkodni.”  A feleségemmel indultunk a Szentendrei-szigetről a Csepel-szigetre. Gondoltam másfél óra bőven elég, még lesz időnk kicsit smúzolni is. Tévedtem. Pont este nyolcra estünk be, már ment az első dal, az U.S.A., a Barba Negra közönsége pedig önkívületben ugrált. Még a bejáratnál is az emberek több időt töltenek a levegőben, mint a földön.  Spoilerezni fogok, ez az önkívület a koncert utolsó hangjának leütéséig tartott.  A zenekar folyamatosan buzdította a közönséget: nem számít, hogyan táncolsz, a lényeg, hogy mozogj, és közben emeld a poharad lehetőleg alkoholtartalmú itallal. Én általában a koncerteken belülről pörgök, mint egy mosógép, de itt annyit ugráltam, hogy szó szerint csorgott rólam a víz. A banda nem vesződött hosszú konferálásokkal, a számok szinte egymásba értek, egyetlen percnyi pihenőt sem engedve. És ha valami ennyire működik, felesleges megtörni a lendületet. Ez az a sodrás, amit igazán csak a ska tud adni. Egyszerre éreztem magam fesztiválon, karibi tengerparton és egy balkáni lakodalomban. Lehetetlen mozdulatlanul állni, a szakszofonos, a pattogó ritmus, és a lüktető alap miatt hatalmas erejük van élőben.  Ha nem sofőrként érkezem, a hátam mögött úgy törnek a felespoharak, mint karácsonykor a díszek. A beszámoló is ezért inkább csak a hangulatról szól, mert nem figyeltem én semmire a koncert alatt, csak a ritmust próbáltam befogni, mégha úgy is mozogtam, mint egy platós IFA. 

A Dubioza pedig a hangulat potmétert a maxra tekerte.  A koncert közepén érthető módon érkezett egy lassabb, akusztikus blokk – kellett egy kis levegő nemcsak a közönségnek, hanem a zenekarnak is. De hogy a magyar csak sírva vigadna? Ugyan már! Még ezeknél a csendesebb daloknál is olyan őrjöngés tört ki, mintha tényleg az életünk múlt volna azon, hogy a hangulat a tetőponton maradjon.Nem tudom ki élvezte jobban a koncertet, a zenekar vagy a közönség, de az biztos, hogy mindenki mosolyba szedte a ráncait. Röviden és tömören: FENOMENÁLIS VOLT! 

Ahogy az utolsó akkord is elhalt, lassan visszatértünk a földre, de a testemben még órákig ott lebegett a Dubioza Kolektiv energiája. Alaszkai taléálkozó ide vagy oda, a zene képes összekötni, felrázni és mosolyt csalni minden arcra.Talán ma jobb hely lenne a világ, ha Trump és Putyin inkább a Barba Negrába jön péntek este.