Szombati rangadó

Rangadón bizonyíthat Kondás Elemér alakulata, a Cigánd érkezik szombaton a Dóczy utcai sportcampusra.

Meglehetősen gyorsan fogy az idő, valamivel több, mint egy nap múlva összecsap a DEAC és a Cigánd csapata – a rangadót szombaton 13 órától rendezik a Dóczy utcai sportcampuson. Kiélezett küzdelem várható a felek között, mutatóikban nem sok különbség van, de a mérleg nyelve kissé a borsodiak felé billen. Kocsis János tanítványai 35 ponttal a tabella második helyén állnak az NB III Északkeleti csoportjában, a fekete-fehérek 29 egységgel a harmadikok. A Cigánd eddig egyszer maradt alul, még a szezonnyitón kapott ki 1-0-ra az Egertől. A gólszerzés terén is jeleskednek a borsodiak, 36 találatot szereztek az elmúlt 14 fordulóban és csak 10-et kaptak. A góllövőlista élén is egy cigándi játékos áll, a korábban rövid ideig a DVSC-ben is futballozó Horváth Zoltán kilencszer vette be a riválisok kapuját, a rangsorban mögötte a DEAC-os Burai Erik a második nyolc találattal.

Múlt hétvégén mindkét gárda győzelmet aratott, a cigándiak 2-1-re verték a Füzesabonyt, a DEAC 1-0-ra győzött a Tiszaújváros vendégeként. A debreceniek két szabadnapot is kaptak legutóbbi sikerük után és nyilván a borsodiakra is ráfért a pihenés, annál is inkább, mivel október 28-án, szerdán is pályára léptek, a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata között, 2-1-ra alulmaradtak az NB I-es Pakssal szemben.

A két együttes már az előző szezonban is nagy csatát vívott a végső helyezésekért, a bajnokság zárultával a Cigánd jobb gólkülönbségnek hála harcolta ki a jogot az osztályozós párharcra, amit végül elbukott a Nagykanizsával szemben. Tavaly egyébként a felek mindkét találkozása döntetlennel zárult, előbb 2-2-re, majd pedig 1-1-re végeztek az együttesek.

Ezzel a körrel hivatalosan véget ér az őszi idény az NB III-ban, de ahogy az lenni szokott, két előrehozott fordulót még megrendeznek idén, Kondás Elemér legénysége jövő héten a Tiszafüredet fogadja, majd pedig Tarpán zárja az évet.

NB III Északkeleti csoport, 15. forduló
November 7., szombat 13 óra: DEAC-Bacsó Beton-Cigánd SE
Dóczy utcai sportcampus