Fodor Antal: Folytatni szeretnénk a jó sorozatot

A vezetőedző úgy véli, ha a Debreceni Egyetem alakulata azt hozza, amire képes, akkor hazai környezetben is két vállra fektetheti a TFSE-t.

A DEAC röplabdacsapata szépen veszi az akadályokat az utóbbi hetekben a TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszában. Együttesünk legutóbb december 5-én a bajnoki címre hajtó Kaposvár otthonában kapott ki, azóta pedig a Dunaújvárost, a Szolnokot, a Szegedet és a Miskolcot egyaránt megverte. A MEAFC elleni szombati összecsapást 3:0-ra húztuk be, ami azért is fontos, mert így már a tabella ötödik helyén állunk.

– Bevallom, egy kicsit izgultunk a meccs előtt, hiszen nagy volt a tét – kezdte a beszélgetést Fodor Antal. – Az első szettben Tóth Andris egy jó nyitássorozatot produkált, ez meghatározónak bizonyult. A második játszmában sem alakult ki nagyobb különbség a csapatok között, aztán a harmadik játékrészben úgy éreztem, hogy megtörtek a miskolciak. A találkozó előtt beszélgettünk arról a fiúkkal, hogy a szerváinkkal kellene zavarba hozni őket, ez szerencsére össze is jött – világított rá a rutinos vezetőedzőnk.

Szerdán 20 órától újabb hazai bajnoki vár ránk, méghozzá a nyolcadik pozíciót elfoglaló TFSE ellen. A csak magyar játékosokat felvonultató fővárosiakat október végén 3:1-re már legyőztük.

– Valóban nyertünk az ősszel, bár azt a meccset a sírból hoztuk vissza. Amennyiben hazai pályán azt nyújtjuk, amit tudunk, összejöhet az újabb győzelem. Jó sorozatban vagyunk, de nem elégszünk meg ennyivel, szeretnénk ezt folytatni. Egy dinamikus, hajtós csapat érkezik hozzánk, bár azt tapasztaltam, ha nagy ellenállással találkozik, akkor a lendülete olykor megtörik. Az egész mezőny egyik legjobb átlója, Majoros Balázs a fővárosi gárdában szerepel, rá figyelnünk kell. Nálunk nem egy emberen múlik a támadások hatékonysága, szerintem ez a mi malmunkra hajthatja a vizet – zárta mondandóját Fodor Antal.

TippmixPro Férfi NB I Extraliga
DEAC-TFSE
2026. 01. 14. (szerda) 20.00, DESOK
Tv: Hunvolley.TV

Fotó: Szolnoki László