Olyan csapatok ellen, mint a Fradi, a Győr - kétszer egymás után - a Storhamar, vagy a Dortmund. BL és hazai bajnokik sorozatban. Ezek miatt is óriási fair play díj jár a Vác vezetésének, akik azonnal beleegyeztek a pályaválasztói jog felcserélésébe, és a mérkőzés időpontjának megváltoztatásába.
Jó kis gárda formálódik a Duna partján Horváth Roland irányítása alatt. Bármelyik együttes elfogadna egy Afentaler-Kajdon- Csíkos belső hármast Csizmadia kapussal kiegészülve. És ez a kvartett igazolta is képességeit. Az első félidőben tapadtak Hámoriékra. Igaz, akadt egy időszak, amikor elment a Debrecen néggyel, de hamar egalizáltak a vendégek. Ehhez persze az is kellett, hogy hazai oldalon kimatradjanak a büntetők, és legalább öt ziccer sem a kapuban landoljon.
Mindössze egyetlen taláttal vezetett a Loki, amikor a vendégek kezdték a második játékrészt, ráadásul ember előnyben. Tóviziék azonban változtattak a védekezésükön, a támadásaikban sokkal több fantázia volt, a kapuban Ryde védéseinek statisztikája meghaladta az ötven százalékot, a Vác pedig elfáradt. Nőttön nőtt a különbség, a végére már némi örömjáték is belefért. A Toublanct váltó, alig felnőtt korú Ratalics Luca szenzációs gólokat lőtt, a védekezésben is kimagaslót nyújtott. Mozgása kicsit emlékeztet a nyolcvanas évek világválogatott szélsőjére, Szilágyi Katalinéra.
A tizenegy gólos differencia megérdemelt, az eddigi bajnoki teljesítmény száz százalékos. A DVSC jelenleg - ha csak ideiglenesen is - vezeti a tabellát. Boldog új érmet!
K&H női kézilabda bajnokság, 10. forduló:
DVSC SCHAEFFLER - Vác: 35-24 (15-14)
W. Gy.