Kispálya, nagy nevekkel

Háromnapos kispályás tornát láthat a focit kedvelők tábora december 27. és 29. között a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

Évek óta megszokott esemény ez a seregszemle, az idei mégis szinte mindenben új. TTM Kupa néven került kiírásra, az alapító a DVSC egykori, válogatott csatára Tisza Tibor.
 
Kollégáival együtt olyan nívós eseményt hoztak össze, amelyre a labdarúgó szakma is felkapta a fejét. Soha ennyi kiváló futballista még nem lépett a csarnok borítására, mint az idén. A kilátogatók minden bizonnyal igazi csemegét kaphatnak majd a 24 együttes sztárjaitól. Megjósolhatatlan a végső sorrend, annyi esélyes rúgja majd a bőrt mind a három napon. Hat csoportban, déli tizenkettőtől, este kilencig tartanak a küzdelmek.
 
A szabályok a kispályás focihoz igazodnak. Öt plusz egy játékos a kezdő, kétszer tizenhárom perc a játékidő. A döntőre 29-én, hétfőn este negyed kilenckor kerül sor.
 
űA felnőtt belépő 1500 forint naponta, a tizennégy éven aluli gyerekek díjmentesen tekinthetik meg a meccseket. A TTM applikáció letöltése után minden információt megkaphatnak az érdeklődők. A belépők árának egyharmadát a szervező TTM felajánlotta a gyermek onkológia javára. Mint ahogy az a Szoboszlai Dominik által aláírt mez  licitjéből összejött összeg is - amelynek plafonja 500 ezer forint - oda kerül. A licit részleteiről szintén az applikációban lehet többet olvasni.
 
A győztes csapat a kupán kívül egymillió forintot is haza vihet majd.
 
Kép és szöveg:
W. Gy.