Gróf Klebelsberg Kuno halálának évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter Főépület előtt álló szobránál...
Tudományos együttműködésről szóló megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Hanoi Jogi Egyetem. A dokumentumot Szikora Veronika dékán és Nguy...
Szakmai továbbképzést szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Debrecen Business Service Centers a Hajdúböszörményi és a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, val...
Jól szerepelt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának két hallgatója a Kínában tartott WorldSkills nemzetközi versenyen. A szakmák világbajnokságán Vígh Dániel és Kis Károly Árpád az i...
A kétezer tagot célozza meg a DEAC szabadidősport szakosztálya és a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) a következő hónapokban, ezért útnak indul a két perc, kétezer fő...
A mesterséges intelligencia korlátairól, a fenntartható jövőről és az ember-állat kapcsolatok új dimenzióiról is tanácskoztak októbert 6-án és 7-én a Debreceni Egyetem Gyermeknevel...
Hattagú nemzetközi delegáció látogatott a Debreceni Egyetem Klinikai Központjába. A hétfői szakértői látogatás az Egészségügyi Világszervezet európai regionális irodája (WHO/Europe...
Kiemelkedő eredményt ért el egy rangos nemzetközi építészeti pályázaton a Szombathi István utcán található Szárító Műhely felújítási projektje. Az egykor bőrök szárítására használt...
Történelmi korokon és földrajzi távolságokon átívelő témákat feldolgozva jelent meg a Debreceni Szemle legújabb száma. A tudományos folyóiratban többek között a debreceni Svetits I...
Egymillió forinttal támogatta a KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. az Újszülöttjeinkért, Koraszülöttjeinkért Alapítvány tevékenységét. A felajánlásból a Debreceni Egyetem Klini...
A hallgatók mentális egészségének támogatási lehetőségeiről, a fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének erősítéséről, országos szakmai párbeszéd kialakításáról tanácskozt...
A Főnix Arénában tartott tanévnyitót és a jubileumi, X. yoUDay-t is megidézi legfrissebb számában a Debreceni Egyetem lapja. Az Egyetemi Élet arról is ír, miként kell a cégeknek al...
A mesterképzés előnyeit bemutató MSc Nyílt Napot tartottak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán kedden. A rendezvényen elhangzott: az MSc-t végzett, a jövőt is megtervezni képes mérnö...
Taggyűlést tartott a Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, ahol elsősorban a szervezet következő időszakát meghatá...
Díszoklevél-átadó ünnepséget rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. Az október 4-i, vasárnapi eseményen a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetemen 50, 60, 65 és 70...