Kettészakad Afrika?
Elérhette a kritikus pontot a hasadék, felgyorsulhat az afrikai kontinens kettészakadása
A geológusok régóta tudják, hogy Afrika egy ponton kettéválhat, most azonban újabb jelek utalnak arra, hogy ez a folyamat már közelebb lehet, mint korábban gondolták. A Columbia Egyetem kutatói szerint egy aktív hasadékzóna elérte azt a kritikus állapotot, amely után megindulhat a kontinens fokozatos szétszakadása. Ha a folyamat valóban ebbe az irányba halad tovább, idővel egy teljesen új óceán jöhet létre Afrika keleti részén. A kutatók szerint a Kelet-afrikai-árokrendszer egyik fontos szakasza már elérte azt a pontot, ahonnan a kontinens további széthúzódása gyakorlatilag elkerülhetetlen. A vizsgálat középpontjában a Kenyán és Etiópián több száz kilométeren át húzódó Turkana-árok áll. A kutatók korábban rögzített szeizmikus méréseket elemeztek, hogy feltérképezzék, mi történik a felszín alatt. Meglepő eredményre jutottak: az árokrendszer közepén a földkéreg mindössze körülbelül 13 kilométer vastag, miközben a környező területeken több mint 35 kilométeres. Ez azért fontos, mert amikor egy ilyen hasadékzónában a kéreg nagyjából 15 kilométer alá vékonyodik, egy új szakasz kezdődik. A kőzet ekkor már jelentősen meggyengül, a széthúzódás pedig tovább gyorsíthatja saját magát – a Turkana-árok már ebben a szakaszban van. A következő lépés geológiai léptékben néhány millió év múlva következhet: a kéreg tovább vékonyodik, a mélyből feltörő magma pedig megszilárdulva új óceáni aljzatot hozhat létre. A kelet-afrikai térség egyes részein ez a folyamat már meg is kezdődött. Végül a kialakuló medencét az Indiai-óceán vize töltheti fel. A kutatás azonban nemcsak azért érdekes, mert betekintést enged egy leendő óceán születésébe. A Turkana-árok ugyanis az emberi evolúció kutatásának egyik fontos helyszíne, ahol számos korai emberelőd fosszíliáját találták meg. Az új eredmények alapján elképzelhető, hogy nem azért maradt fenn itt ennyi lelet, mert a térség különösen fontos volt őseink számára, hanem azért, mert a földtani folyamatok kivételesen kedvező körülményeket teremtettek a fosszíliák megőrződéséhez. A kutatók szerint a kéreg elvékonyodásával mintegy négymillió éve felgyorsult az üledék felhalmozódása. Ez pedig valóságos természetes archívumot hozott létre, amely megőrizte az egykori élővilág nyomait.
forrás: raketa.hu