Egyetemi Élet
2024-04-26

Újra Síkfőkúton

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán nagy hagyománya van a tanszéki tanulmányi, szakmai utaknak, tehetségnapoknak, amelyek úti célja az egyetem Noszvaj-Síkfőkúton található Soó Rezső Kutatóháza. A ház törzsvendégei, a kommunikáció-médiások tavasszal is visszatértek a hegyi lakba.


A kutatóház hamarosan bezárja kapuit, no szerencsére csak ideiglenesen. A szocreál stílusú házat ugyanis felújítják, hogy az ősszel visszatérő hallgatók immár maximális kényelmi körülmények között élvezhessék a közös tanszéki, szakos programokat a Bükk ölelésében.

A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék hallgatói és oktatói hétfőn indultak útnak, majd szerda délután tértek haza. A hagyományos menetrendet követve az érkezés után a hallgatóság az oktatókkal együtt megtekintett egy filmesztétikai, filmtörténeti szempontból jelentős alkotást, majd közösen, illetve csoportokra bontva elemezték azt.



A választás ezúttal a Larry című magyar alkotásra esett, amely a kistérségi gettóból való kiemelkedés, a zene és a hűség erejét hivatott bemutatni.

A második napon prezentációk követték egymást, bemutatkoztak a kari TDK médiás indulói, akik majd az OTDK-n is megmérettetik magukat. A nap befejeztével kvízzel kapcsolódtak ki a résztvevők, valamint az aznapi Bajnokok Ligája-rangadó is képernyőre került, akárcsak a DEAC kosárlabdameccse.

Természetesen egyik nap sem maradt el az esti buli, amellyel a közös munka, gondolkodás, elemzés fáradalmait vezették le a jelenlévők. Mindezt tehették Síkfőkút páratlan környezetének ölelésében, a Bükkalja hamisítatlan friss hegyi levegőjében.

Barna Marci

Prieger Zsolt, Anima Sound System

Al-Sheraji Rauf Mohamed- DEAC Labdarúgás

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek