Alumni Piknik zamatosan

Napsütéses időben, igazi piknikhangulatban telt a Debreceni Egyetem (DE) alumni találkozója, amelyet idén harmadik alkalommal, ezúttal a Zamat Fesztiválhoz kapcsolódva a Nagyerdei Víztoronynál rendezett meg szeptember 19-én az intézmény. A Zamatos Alumni Piknikre mintegy háromezren, egykori hallgatók, dolgozók és családtagjaik érkeztek szinte az egész országból.

A rendezvény helyszínén fiatal egyetemista önkéntesek segítették a gördülékeny belépést, a regisztrációt követően mindenki megkapta karszalagját, ami az Alumni Piknik mellett a Zamat Fesztiválra is belépést biztosított.

A Víztorony kertjében elsőként a MaDE by Alumni expó kínálatával találkozhattak az érkezők. Egykori hallgatók és dolgozók kínálták saját kézműves alkotásaikat, kedvezményesen megvásárolható termékeivel kitelepült az egyetemi ajándékbolt, az UDShop, de be lehetett vásárolni az egyetem saját élelmiszermárkás termékeiből is az UniFOOD jóvoltából.

A helyszínen UniPass Alumni kártyát is lehetett igényelni, ezzel a lehetőséggel csaknem félszázan éltek.

A Nagyerdei Víztorony Galériájában alumnusok alkotásaiból nyílt fotókiállítás – a tárlat egyébként a rendezvényt követő héten is látható lesz.

Az FM90 Campus Rádió rendhagyó adással, a helyszínről jelentkezve szórakoztatta hallgatóit jó zenékkel, egyetemi és kari vezetőkkel készített interjúkkal, így biztosítva lehetőséget virtuálisan a részvételre mindazoknak, akiknek nem volt lehetőségük eljönni a találkozóra.

– Szerencsére kegyes volt hozzánk az időjárás, ami nélkülözhetetlen egy piknik jellegű szabadtéri találkozóhoz – fogalmazott Rőfi Mónika.

A DE Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője, a találkozó főszervezője kiemelte: a rendezvényre regisztrált résztvevők száma megduplázódott az előző évhez viszonyítva, ami már önmagában is jelzi a találkozó iránt egyre növekvő érdeklődést.

– Jövőre még több alumnusra számítunk, várjuk a sikeres programjainkra a jelentkezőket, így a Galériára és a Made by alumni vásárra, és új programelemekkel is készülünk, tervezzük a kedvezményes szálláslehetőség biztosítását is a piknikre érkezők számára – hangsúlyozta Rőfi Mónika.

A színpadon egymást követték a fellépők: a gyermekeket zenés mese és koncert szórakoztatta, majd bemutatkozott a Debreceni Egyetem fúvószenekara, a Marching Band, fellépett Török Ádám humorista és a Budapest Bár is.

Aki kulináris örömökre vágyott, átsétálhatott a Zamat Fesztiválra is, de voltak olyan egyetemi karok, intézményi egységek, akik maguk gondoskodtak bográcsban főtt finomságokról.

Az estet zenés programok zárták a Zamat Fesztivál nagyszínpadán, ahol a Kale Lulugyi, a Hangfogó Band, a Halott Pénz, majd Nótár Mary gondoskodott a zenés kikapcsolódásról.

A Zamatos Alumni Piknikhez kapcsolódva rendezte meg hagyományteremtő szándékkal első Alumni Dzsemboriját az újraindulásának 30. évfordulóját ünneplő Állam- és Jogtudományi Kar. A Kassai úti campuson több mint száz egykori joghallgató találkozott, akik nosztalgikus séta keretében ismerkedtek a kar fejlesztéseivel, újdonságaival. Volt kvízjáték, rendhagyó római jog óra, Szikora Veronika dékán pedig fényképek vetítésével elevenítette fel a régi események pillanatait. Az alumnusokat Szabadfalvi József professzor, a kar korábbi dékánja is köszöntötte.

Alumni találkozó jövőre is lesz a Debreceni Egyetemen, így már most fel lehet írni a naptárba: 2027-ben szeptember 18-án újra Zamatos Alumni Piknik!

Sajtóközpont - BZs