2017-ben kezdtetek, de nálad a DJ-kedés volt az első, ha jól tudom.

A DJ-kedésben a producer munkát külön venném. Én zeneírással kezdtem, ez a produceri része. Körülbelül 8-9 évvel ezelőtt nagyon érdekelt, hogy a nagy DJ-k hogy írják a zenéiket, és nagyon tetszettek az elektronikus zenék. Rákerestem, hogy hogy csinálják, és ez volt a legeleje az egésznek. DJ akartam lenni legelőször, aki zenét is ír. Azt is lettem, viszonylag kis időre, először producerként elektronikus zenét írtam, és abból adódott, hogy DJ legyek. Kiderült, hogy tök jó bulikat csinálok, egész könnyedén magaménak érzem a színpadot, és egyre jobban ráeszméltem, hogy ez a pálya nekem való. Gyerekkorban is nagyon vágytam erre, exhibicionista fejjel. Ez belső tűz volt, és egyre jobban be is bizonyosodott, hogy meg is éri, hiszen csak öröm van benne. Szépen lassan teltek az évek, aztán jött a Valmar, hogyha ugorhatunk egy nagyobbat.

Ne ugorjunk! Milyen zenei stílus fogott meg DJ-ként?

Elektro house-nak mondanám, de ez most már nincsen. A vinnyogós, full-full elektronikus zene, ami még megfogott engem, semmi vokál, inkább csak instrumentális dolgok. Future house, elektro house, house-ok fajtáit csinálgattam, meg remixeket.

Láttad a jó életmódot, a sztárságot, ez is vonzott benne, vagy kizárólag a zene?

Persze, szerintem ez mindig így működik. Nem csak zeneíró céljai vannak az embernek. Követed a DJ-ket, onnan csak az folyik, hogy nagy fényűzésben fellépnek, és minden királyság. Persze erre is vágytam, mert ez összetartozik a nagy színpadi, exhibicionista vágyakkal. Ez a kettő-három-négy dolog összeért, és annyira dolgoztam ez érdekében, hogy viszonylag gyorsan jött a siker.

A fellépések adottak voltak? Ismeretlenként voltak felkéréseid?

Több nevem volt, amikor elkezdtem. Max Miller, Miller, a Mack Millerre hajazott, erre nem is gondoltam, csak később mondták. Voltam Base Max, voltam Valkus, szimplán csak ilyen angolosan írva, és a Valkus névvel lépegettem fel leginkább, de az abszolút nem nevezhető nagyobb iparnak. Maximum heti egy fellépés, vagy olyan havi kettő-három, egyetemes bulikon például. Nem volt óriási sikerem itthon, mert inkább külföldre terveztem, de az nem jött be, nem voltak külföldi fellépéseim.

2018-ban, a Dal című műsorban, Marics Petivel kaptatok egy pofont, nem?

Igen, pofont, azt kaptunk. Utólag nagyon nagyot röhögünk. Mostani füllel tisztában vagyok vele, hogy az nagyon nem odavaló volt, semennyire sem volt meg a művészete, habár úgy is gondoltuk. Vicces, hogy anno ez egy órási nagy tervnek tűnt, és úgy álltunk hozzá, hogy minden álmunk oda bekerülni, most már nagyon nem ez a gondolatunk. Senkit sem akarok megsérteni, de akkor még az Eurovízió nagyon durván motivált, de most már az nincs, amiatt sem szeretnénk a Dalba menni. Mindent is akartunk anno.

Az első ismert dalotok a Deák téri gyros tál volt?

Az ment a legnagyobbat legelőször, a maga módján. Azt hiszem az volt az első klipünk, amit megcsináltunk. Érettebb fejjel visszagondolva, egy idétlen színfoltnak nevezhető az a zene. Talán lehetett hallani azt, hogy van ebben a duóban egy ilyen gizmo hülye egyediség, amit hogyha tovább visznek, akkor talán olyan sikerek lesznek, mint ma.

A második a Suzival Balatonon, az már jobban tetszett zeneileg?

Picit igen. Szépen lassan mindegyik zenénk jobban tetszik. Annak volt egy trap hangulata, ami befogadhatóbb volt, nyárias hangulata volt, ami jobban emészthető nekem is, meg a közönségnek is. Nagyobbat ment talán, mint a Gyros tál. Ezek életérzésként jöttek, amit néha meg sem kell kérdőjelezni. Az ember csinál dolgokat a múltban, amiket talán a jövőbeli énje meg is bán, de inkább azt mondom, hogy fejlődtem, és már nem írnék olyan zenéket.

Amikor összesodort az élet a már említett Marics Petivel, akkor egyből tudtátok, hogy akartok egy duót? Többre vágytál, mint hogy némán ülj a DJ pult mögött?

Szerettem a DJ-kedést. Hypolni a mikrofonba. Össze is kötöttem a rappel, amiben azóta sokat fejlődtem. Hat évvel ezelőtt azt hittem, hogy már én vagyok az Eminem, pedig nagyon nem így volt. A Petiről tudtuk, hogy énekel, ő már hamarabb kezdte, mint én a rappet, de mondjuk a raphez nem is kell annyira nagy készség, mint egy énekhez, egy komoly énekhez. Mondjuk ez relatív, de mindegy. Éreztük egymásban az erőt, amit összerakunk.

Iskolatársak voltatok?

Egy gimibe jártunk, évfolyamtársak voltunk, meg viszonylag egy környékről származunk, Pestről.

Ahogy számolgattam, a nagy áttörés Brúnóval és Manuellel jött.

Ez a Visz a vérem zene volt, amiről te beszélsz. Az volt a legeslegelső zene, amivel rájöttem, hogy mi kell ahhoz, hogy működjön egy zene, legyen sláger. Rájöttem, hogy mi az az egyszerű, nagyszerű dolog, ami kell. Anno nagyon domináns volt a trap műfaj, ma már azt hiszem, kevésbé. Nagyon megfogtuk, a trap egyszerű, nagyszerű zene, öt srác fiatal srác, akiben megvan a potenciál. A Manuelnek akkor még óriási reklámértéke is volt. Ő is hozzádobott egy nagyon nagyot ehhez az egészhez, habár mondjuk először nem akart rájönni a zenére. Úgyhogy meg lett fogva az Isten lába idézőjelben.

Mikor kezdted el érezni, hogy ebből valami kibontakozik, és itt már megindulunk a mainstream felé? Megnéztem egy nagyon régi interjút, és te próbáltál szakmai lenni, láttad kívülről, Peti pedig a bohóckodós.

Akkor még nem lehetett azt gondolni, hogy minden stabil, de az egy nagy durr volt, amit vártunk is. Főleg azzal a klippel, ami fullra hozta az Amerika-hatást. Viszont nagyon messze voltunk még attól, hogy legyen egy fellépésre való anyagunk.

Az utcán hányan kiabálják rátok, hogy Úristen?

Annyira nem jellemző, de sokszor előfordul, az tény. Az a zene mindent túlszárnyalt, talán már negatív oldalról is, de az is csak akkor lehetséges, ha egy zene befut. Túlságosan befutott, hasonló volt a Despacito-hoz, hogy már halálra unta mindenki, meg már azt mondta, hogy úristen, kidobom a rádiót, satöbbi. De ez nem baj, értjük mi is, hogy miért van. Én mindig a dolgok miértjét keresgélem. Nagyon egyszerű zene, könnyen rá lehet unni, viszont nagyon fülbemászó, és a maga módján már nagyon sok emléket csinált így is, ami nagyon nagy dolog.

Erről most olyan könnyen beszélsz, mintha receptje lenne a sikernek. Évtizedes rekordokat döntött meg. Ezt nem lehet megugrani. Számítottatok ekkora sikerre?

Nem. Szerintem a siker nagyságával kapcsolatban sosem lehet magabiztos az ember. Azért az Úristennél már volt követőtáborunk, volt nevünk, és éreztük, hogy ez fixen fog robbanni egy bizonyos szinten. Ez meg is történt, de még túl is lőtt minden elképzelésünkön. Petinek akkor volt a Sztárban Sztárban, ráhúzta az egész promóter a műsorra, Tiktokon berobbant. Az tényleg elképzelhetetlen volt előre, hogy ekkorát fog menni.

Nyáron végignéztelek titeket a különböző fesztiválok színpadjain, és azt vettem észre, hogy miközben a fesztiválszervezők még nem szavaztak nektek nagyszínpados bizalmat, ahhoz képest látványosan többen voltak a ti koncertjeiteken, mint akik a nagyszínpadon megkapták a délutáni sávokat. Ti érzékeltétek, hogy mégiscsak elképesztően sokan vannak, és nemcsak a tizenkét éves fiatal tinilányok?

Mi is furcsálltuk. Szerintem sokan kíváncsiságból jöttek oda, többször hallottam, hogy nem azt mondták, hogy megnézem, mit tudnak ezek, hanem azt, hogy azt a mindenit, még akkor is buliztam, hogyha nem is ismertem minden zenét. Ez nagyon jól esett, de szerintem nem csak az Úristennek köszönhetjük. Tényleg akkora tömeg volt, hogy a sátorból is kint álltak az emberek. Nem tudom megfogalmazni, hogy mennyire és hogyan, de nagyon örültünk neki. Talán túl hamar jött el ez a siker, még akkor is, ahogy mondtad, hogy nem osztottak olyan lapot, amit talán megérdemeltünk volna, vagy talán kijárt volna, de ez nem is baj, mert nem ezzel kell foglalkozni, nem ez a mérvadó, hanem az, hogy azt szeretjük, amit csinálunk, és úgy, hogy viszonylag cenzúrázottak vagyunk, és azért vannak korlátok, mégis ki tudjuk magunkat fejezni zeneileg.

Azt muszáj megkérdeznem, hogy ekkora siker mellett érzed azt, hogy elszálltál volna?

Szerintem nincs elszállás vagy elszállt személy, csak az adott egyén ingerküszöbe és impulzus szintje életformává változik, ami az idegrendszer működésének a változását eredményezi automata szinten. Attól lesz elszállás, mint fogalom, hogy valakinek szúrja a szemét.

Mondták már ezt rád?

Nem, nem is érzem, hogy elszálltam volna. Szerintem ez mindig irigységből adódik, megszokásból mondják valakire, hogy elszállt. Tényleg meg lehet szokni bizonyos életvitelt, életstílust és szituációkat, és tök könnyű úgy megnyilvánulni, ami másnak már fájhat. Vissza kell magadat húzni, de azt hiszem egész jól tartom magamat ehhez, mert könnyű beleszokni abba, ami másnak nem adatott meg, de valakinek mindig elszállt leszel. Még az is elszállt lesz, aki babot szed, sajnos ezzel nem lehet mit tenni. Én nem vagyok elszállt szerintem, az erkölcsi, morális értékeim a helyén vannak, és hogyha ilyen alapokon működök, akkor azt sosem lehet felszínes értékeken elszálltnak mondani.

Az nem zavar, hogy például a plázában nem tudsz úgy enni? Megismernek, odamennek, megszólítanak, fotót kérnek, stb. Zavaró tud lenni?

Például emiatt is adódhat az elszállt mondat, hogy ha te már nem jársz ilyen helyekre enni. Ez nem paranoia, de van egy olyan tudat a fejedben, hogy valaki mindig figyel, valaki mindig néz, esetleg fotóz, videózik, ilyenek megtörténtek, emiatt nem szívesen járunk olyan helyekre, amik nagyon publikusak. Oké, erre azt lehet mondani, hogy de nem élvezed ki? Sajnos már olyan szinten volt, hogy ez már nem élvezetes.