Sport
2023-01-31

Magabiztos győzelmet arattunk

A Debreceni Egyetem alakulatában mesterhármasig jutott Homovics Zita, aki ezzel főszereplővé vált.

A DEAC U15-ös leány futsalosai a Tóalmást fogadták a DESOK-ban a hétvégén. Ez volt a két csapat első egymás elleni találkozója a szezonban, így előzetesen nem sokat tudtunk ellenfelünkről, de mindenképpen a pontszerzést tűztük ki célul.

A találkozó első komolyabb helyzete Veres Nadin előtt adódott, de a Tóalmás kapusa védett. Az első gólra a hatodik percig kellett várni, egy oldalberúgás után Rácz Aliz talált be. Ezt követően átvettük az irányítást, Kakuk Lilla több alkalommal veszélyeztetett távolról. A vendégek is inkább messziről próbálkoztak, de Pótor Zsófia állta a sarat. A 11. minutumban Sári Bianka indítása eljutott Homovics Zitához, aki öt méterről nem hibázott. Néhány perccel később Pótor Zsófia mutatott be nagy bravúrt, majd mi támadhattunk kettő az egy ellen, de nem sikerült kihasználni a létszámfölényt. A 15. percben a vendégek csapatkapitánya lefülelt egy kidobást, majd 10 méterről kapura lőtt, ezzel megszerezve csapata első találatát. Szerencsére a kapott gól nem zavart meg minket, előbb Kakuk Lilla, aztán Veres Nadin eresztett el egy löketet, de a Tóalmás hálóőre hárította a próbálkozásokat. A 18. percben megszereztük a mérkőzés egyik legszebb gólját, egy remek Rácz Aliz, Veres Nadin összjátékot követően utóbbi volt eredményes. Szinte rögtön növelhettük volna előnyünket, ám Kakuk Lilla bombája a lécen csattant. Az első játékrészben még Debreceni Zara előtt adódott lehetőség, aki szépen meglógott, de ő is a kapufát találta el.

A második félidő első lehetősége a Tóalmás előtt adódott, de Pótor hárítani tudott. Pár perccel később Rácz Aliz kapu elé lőtt labdájáról Szolnoky Bella maradt le csupán néhány centiméterrel. A 24. percben Pótor Zsófi remek kidobására Homovics Zita indult el, és higgadtan lőtte el a kapus mellett a játékszert. Ezután Pótornak kellett nagyot védenie, ismét a vendégek csapatkapitánya volt veszélyes. A 27. percben Homovics szerzett labdát az ellenfél kapuja előtt, és meglőtte egymaga harmadik, csapata ötödik gólját. A 35. percben a Tóalmás még szépíteni tudott egy oldalberúgást követően, ezzel beállítva az 5-2-es végeredményt.

A mérkőzés összefoglalója:

– Az eredménnyel elégedett vagyok, kijárt már nekünk egy győzelem. Ugyanakkor elég döcögősen kezdtük a mérkőzést, az első játékrész utolsó néhány percében mutattuk azt, amit az elejétől látni szerettem volna. Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, de akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. Vannak játékelemek, amikben sikerült előrelépnünk az elmúlt hetekben, de még mindig sok munka vár ránk, és elsősorban támadójátékban kell fejlődnünk ahhoz, hogy az ilyen mérkőzéseket még inkább dominálni tudjuk, játékban és gólokban is. Szolnoky Bellának mielőbbi jobbulást kívánok ezúton is! – összegzett Quirikó Vivien.

 

SK Tóalmás – DEAC 2-5 (1-3)
Gólszerzők: Baranyi (15., 35.), ill. Rácz Aliz (6.), Homovics Zita (11., 24., 27.) Veres Nadin (18.)
DEAC: Pótor Zsófia – Rácz Aliz, Kakuk Lilla, Veres Nadin, Homovics Zita. Csere: Sári Bianka, Debreceni Zara, Szolnoky Bella, Szilágyi Lilla. Edző: Quirikó Vivien

Kisfilmek a Biomechanikai Laboratórium munkájáról

Szoros vereség és fölényes győzelem

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek