Sport
2023-01-31

Az alapszakaszból két mérkőzésünk maradt hátra

Huszonnégy órával a BJA HC csapatától elszenvedett Magyar Kupa vereség után, a 3. helyért folyó küzdelemben vetélytársaink ezúttal az újpestiek voltak.

A srácok az előző nap megismert összeállításban próbáltak jobb eredményt kicsikarni, szerencsére Dalecky és Spirko után a sérültek/betegek kontingense nem gyarapodott tovább, Novotny és Smirnov is vállalta a játékot. Előbb Novotny kapuvasa keltett izgalmat, a másik oldalon Shirley hibázta el Peresunko átadását. A 22. percben egy korong kipattant Hetényi Zoliról, az arra járó Kiss Patrik pedig betalált. A játékrész vége táján Bukor remek passzát Vokla vágta az újpesti hálóba, majd Peresunko lőtte be Kovács Alex passzát. Az 52. percben Kiss Patrik értékesített egy ziccert, majd Zalamay lövésébe jókor nyúlt bele Versic. Ekkor az eredményjelzőn 2-3 volt az állás az újpestiek javára. A hátralévő időben erősen nyomtak a mieink, nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, az állás azonban már nem változott, a lilák megszerezték a bronzérmet a Magyar Kupában.

A győzelemre elsősorban a mentális felkészülés céljából lett volna nagy szükségünk, ám ez sem sikerült és ismét csak egy gólon múlott minden. Vissza kell térni tehát az Erste Ligába, ahol vannak még feladataink. Az alapszakaszból két mérkőzésünk maradt hátra, pénteken az UTE, vasárnap a DVTK Jegesmedvék ellen szállunk jégre. A tabellán jelenleg 50 ponttal a 7. helyen állunk, három ponttal a Csíkszereda mögött. Saját kezünkbe véve a sorsunkat, akkor mehetünk biztosra, hogy ha mindkét találkozót megnyerjük rendes játékidőben, miközben a Szereda két pontot veszít az Acélbikákkal szemben. Minden más eset csak hab a tortán, azaz akkor meg kell küzdeni a továbbkerülésért.

A két mérkőzést, de főleg az UTE elleni összecsapást feltétlenül győzelemmel kellene befejezni, elsősorban hangulati tényezők okán. Nem mellékes, milyen hangulatban indul a rájátszás és kell-e a bekerülésért is külön játszani? A srácok számára most, az alapszakasz véghajrájában olyan légkört kellene létrehozni a jégcsarnokban, ami érzékelteti, hogy ezek a meccsek nekünk is nagyon fontosak, de nem feszülnek rá különösen a feladatra, ami leginkább a lelátói szurkolás eredménye lehet. Akik nem tudják megoldani a személyes megjelenést, szíves figyelmébe ajánljuk az Erste Liga TV élő közvetítését! A mérkőzés 18.30-kor kezdődik.

 

2023. február 03. 18.30 Debreceni Jégcsarnok

EL 166

DEAC-UTE

 

 

 

=Müller Károly=

Férfiak

Jaafar Jackson

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek