Sport
2022-08-14

Hazatértek a debreceni bronzlányok

A DVSC Kézilabda Akadémia három játékosa, Csernyánszki Liliána, Kiss Csenge és Panyi Anna is tagja volt a bronzérmes magyar válogatottnak az U18-as világbajnokságon – olvasható a dvsckezilabda.hu oldalon.

A nemzeti csapat a csoportban legyőzte Argentínát, Spanyolországot és Franciaországot is, a középdöntőben Brazíliát és Norvégiát, így következett az Egyiptom elleni negyeddöntő. Az afrikai együttessel szemben ötgólos győzelmet arattak a mieink, ám az elődöntőben Dél-Korea megállította az addig veretlen magyar válogatottat. A bronzmérkőzésen aztán sikerült javítani, a sírból hozták vissza a meccset Cseriék és végül egy góllal legyőzték Hollandiát!


A magyar válogatott második legeredményesebb játékosa Csernyánszki Liliána volt, aki nyolc mérkőzésen harminchat gólt szerzett.

– Rengeteget készültünk erre a világbajnokságra, szerettünk volna minél jobb helyezést elérni. Sajnos Dél-Korea ellen sokat hibáztunk, az ellenfél pedig kihasználta ezeket. Nagyon fájt az a vereség, hiszen döntőt szerettünk volna játszani, de tovább kellett lépni, hiszen várt ránk a bronzmérkőzés. A hollandok ellen az utolsó pillanatig küzdöttünk és óriási hajrával fordítottunk a végén. Együtt, csapatként harcoltuk ki a bronzérmet! Sokat tanultam a világbajnokságon, több kézilabdakultúrával megismerkedtem, különböző kontinensekről. Ez hasznos lehet a jövőben – értékelte a világbajnokságot a DVSC Schaeffler felnőtt keretéhez tartozó Cseri.

Szintén a DVSC Schaeffler felnőtt csapatának tagja Panyi Anna, aki Cserihez hasonlóan minden mérkőzésen keretben volt.

Anna főként védekezésben kapott kulcsszerepet, rendszeresen hármas védőként szerepelt. Támadásban is lehetőséget kapott, öt gólpassza mellett hat gólt szerzett a tornán.

– Vegyes érzések vannak bennem, hiszen megszereztük a bronzot, viszont az aranyért mentünk. Úgy érzem, hogy a csapat egyik nagy erőssége volt, hogy ha kellett, még a mérkőzés utolsó szakaszában rá tudott tenni egy lapáttal, így tudtuk megnyerni a bronzmérkőzést – foglalta össze a világverseny tapasztalatait Panyi Anna.

A DVSC Kézilabda Akadémia frissen igazolt játékosa, Kiss Csenge az eredeti utazó keretben még nem volt benne, azonban betegség miatt végül behívták a torna megkezdése előtti utolsó pillanatokban. Négy mérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett címeres mezben.

– Nagyon nagy élmény volt számomra ez a világbajnokság. Habár csak négy mérkőzésen játszottam, amikor úgy hozta a helyzet, a lelátón is szurkoltam a lányoknak! Nagyon élveztem az egész esemény légkörét, rengeteg. élménnyel gazdagodtam a torna során – mondta el Csenge.

A lányok már hazaértek, és jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Kiss Csenge jövő hét elején tér vissza Debrecenbe, míg Csernyánszki Liliána és Panyi Anna a jövő hétre egyéni edzéstervet kapott, aztán később csatlakoznak a DVSC Schaeffler felnőtt csapatához.

Nincs ötös

Nyolcan megsebesültek egy lövöldözésben Jeruzsálem óvárosánál

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek