Sport
2022-08-03

Világsztárok a Gyulai István Memorialon

Kevesebb mint egy hét múlva Székesfehérváron rendezik a XII. Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat.

Fantasztikus élményben lehet része mindenkinek, aki augusztus 8-án kilátogat a Gyulai István Memorial-ra, hiszen a nemrég véget ért oregoni világbajnokság legnagyobb sztárjai közül jó néhányat testközelből láthatnak versenyezni. Ők ugyanazok az elit atléták, akikről a bő egy év múlva kezdődő, 2023. augusztus 19. és 27. között sorra kerülő budapesti világbajnokság is szólhat majd.

A világsztárok között is kiemelkedik a világcsúcstartó Armand Duplantis, aki jelenleg a sportág talán legnagyobb csillaga. A 6,21 méteren járó svéd-amerikai rúdugró ugyan „külön ligában” játszik, de az ex-világrekorder és olimpiai bajnok Renaud Lavillenie, a 2016-os riói olimpiai aranyérmes Thiago Braz mellett a Duplantis mögött tavaly Tokióban és idén az oregoni vb-n is ezüstérmes Christopher Nielsen személyében a lehető legerősebb ellenfeleket kapta. Sőt, a meglepetésre nemrég vb-bronzéremnek örülhető Fülöp-szigeteki Ernest John Obiena is ott lesz a kihívók között.

Shericka Jackson minden idők második leggyorsabb idejével, 21.45 másodperccel nyerte meg a 200 métert Eugene-ben. Nemsokára őt is láthatjuk Székesfehérváron, ahogy a vb-t sérülés miatt kihagyó olimpiai brozérmes Gabby Thomasszal, a 4x100-as amerikai váltóval világbajnok Jenna Prandinivel és a 100-on és 200-on is rajthoz álló Mujinga Kambundjival is összeméri erejét.

Kambundji mellett a 100 méteren ötszörös világbajnok Shelly-Ann Fraser-Pryce kihívói váltóban világ- illetve olimpiai bajnokok: Twenisha Terry, Briana Williams, Morolake Akinosun, Natasha Morrison lesznek, és indul az újdonsült magyar csúcstartó, Takács Boglárka is.

A férfi sprinterek sztárparádéjában a leghíresebbek, Yohan Blake és Christian Coleman, de nem lesz könnyű dolguk, mert a eugene-i VB ezüstérmese, Marvin Bracy és bronzérmese, Trayvon Bromell mellett a tavalyi Memorialon 9.84-es egyéni- és versenycsúccsal győztes, VB 5. helyezett Akani Simbine is rajthoz áll.

200 méteren a hazai vb-jükön egyaránt a dobogón záró Erriyon Knighton és Kenneth Bednarek mellett a 4x100-as kanadai váltóval aranyérmes Aaron Brown és a 4x400-as dominikai vegyes váltóval győztes Alexander Ogando is ott lesz a mezőnyben.

A 400 méteres gátfutás újdonsült világbajnoka, Alison Dos Santos síkon méretteti meg magát nálunk az egykörös távon. A brazil ellenfelei között a váltóban tavaly olimpiai bajnoki címet nyert Michael Cherry és Vernon Norwood, valamint a most világbajnoki aranyérmes váltótag, egyéniben negyedik, Champion Allison is ott lesz. 800 méteren az újdonsült U23-as magyar rekorder Huller Dániel és a 2019-es vb-ezüstérmes bosnyák Amel Tuka erős mezőnyben versenghet.

Női 100 méteres gátfutásban az olimpiai bajnok Jasmine Camacho-Quinn valamint Nia Ali után újabb sztárok rajthoz állása vált hivatalossá: Kendra Harrison bő fél évtizeden át tartotta a szám világcsúcsát, Gabriele Cunningham fedett pályás vb-bronzérmesnek mondhatja magát, Kozák Luca pedig magyar csúcstartóként, a müncheni Európa-bajnokságra való felkészülésének egyik utolsó állomásaként tekinthet a Memorialra. Férfi 110 m gáton a szupersztár Grant Holloway mellett az idei amerikai bajnok, Daniel Roberts is rajthoz áll.

A 2007-es világbajnok Donald Thomas, a vb- és Eb-ezüstérmes Andriy Protsenko és az Eb-címvédő Mateusz Przybylko is ott lesz a közönség nagy kedvence, az olimpiai bajnok Gianmarco Tamberi ellenfelei között magasugrásban. Súlylökésben a kétszeres világbajnok, magyar felmenőkkel rendelkező Joe Kovacs és az újdonsült vb-bronzérmes Josh Awotunde is a 22 méteres dobók táborát erősíti majd, csakúgy, mint a már korábban bejelentett volt világbajnok, az új-zélandi Tom Walsh.

A női kalapácsvetés élmezőnye is csak akkor lehetne erősebb, ha a Memorial korábbi többszörös győztese, Anita Wlodarczyk nem sérül meg egy autótolvaj megállítása közben júniusban. Távollétében a jelenlegi legjobb magyarra, Gyurátz Rékára egy nem kevésbé erős mezőny vár: a friss világbajnok Brooke Andersen mellett az olimpiai bronzérmes Malwina Kopron, a VB bronzérmes Janee’ Kassanavoid és az EB-ezüstérmes Alexandra Tavernier is dobókörbe áll Székesfehérváron.

Gerelyhajításban a 2016-os olimpiai bajnok Sara Kolak mellett a tavalyi U20-as Európa-bajnok Elina Tzengko is ott lesz Szilágyi Réka ellenfelei között.

Forrás: atletika.hu

Eladta volt élettársának mozgást segítő mopedjét

Dugig volt az autó cigivel

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek