Sport
2022-07-19

Irányítóval erősített a DEAC

Orosházáról érkezett a Debreceni Egyetem kézilabdacsapatának új játékosa, aki NB I-es rutinnal is rendelkezik.

Kiss Roland személyében irányítót igazolt a DEAC. A 25 éves játékos Túrkevén ismerkedett meg a kézilabdával, később volt a Balmazújváros, a Mezőkövesd és a Cegléd kézilabdázója, utóbbi két csapattal az élvonalban is szerepelt. Legutóbb Orosházán játszott, ám miután a Békés megyeiek anyagi gondok miatt nem tudnak indulni egyetlen felnőttbajnokságban sem, a játékos távozott, és a következő szezonban már a Debreceni Egyetem alakulatát erősíti.

Az Orosházba feloszlása után az összes játékosnak új klub után kellett néznie – kezdte Kiss Roland. – Az egyik barátom, Pethő Ákos hívott, hogy lenne egy lehetőség a DEAC-nál. Beszéltem a vezetőkkel, és megállapodtunk mindenben. Nagyon sokszor játszottam már a DEAC ellen, így tudom, hová igazoltam. Mindig is szimpatikus csapat benyomását keltette, ráadásul sok mindenkit ismerek, a szakmai stáb tagjait is. Bízom a szép folytatásban, és remélem, játékommal sokat tudok segíteni. Amikor eldőlt, hogy Orosházán nincs tovább, kapkodnom kellett, hogy gyorsan csapatot találjak, egy hét alatt kellett döntenem. Nagyon stresszes időszak volt, most kezdek már kicsit megnyugodni, de egy kis időre azért biztosan szükségem lesz, hogy mentálisan és fizikálisan is helyre rázzam magam. Az elmúlt szezonomat tekintve van némi hiányérzetem, mert már az elején döcögősen indult ez az orosházi kaland, ami kihatott a teljesítményemre is. Tudom, hogy sokkal többre vagyok képes, és legalább azt a formámat szeretném nyújtani, amit Balmazújvárosban, ahol NB I/B-s gólkirály lettem – tette hozzá a DEAC új játékosa.

Kiss Roland pályafutása során 90 mérkőzés játszott a legmagasabb osztályban. Több poszton is bevethető, de elsősorban irányítóként látja el feladatát. Az említett gólkirályi címet a 2018-2019-es szezonban érte el, 22 mérkőzésen 146 találattal bizonyult a legjobbnak.

 

 

 

Borítókép: Kiss Roland és Bíró Imre szakosztályvezető

 

Svájcból érkezett egy fiatal támadó a DEAC-hoz

Müzli az Egyetem Téren

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek