Sport
2022-07-04

Előkelő helyen végzett Kovács Patrik a Nemzeti Bajnokságon

Július 2-án rendezték 141 nevezővel a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság 5. fordulóját Budapesten, a KöKi Terminálban, ahol a DEAC dartsszakosztályát hét játékos képviselte.

A női mezőnyben Incze Éva Viktória 17. lett. A férfiaknál Kiss Imre és Szász Attila a 65., Oláh Bence Attila és Vályi Attila a 33. helyen végzett, míg Mező Balázs az első körös kiesését követően a lucky looser (szerencsés vesztes) versenyen döntőbe jutott, ahol szoros mérkőzésen (3-4) alulmaradt, így a 2. helyet szerezte meg.

Kovács Patrik a játéknapot egy 6-3-as győzelemmel kezdte Szalma Róbert ellen, majd formáját átmentve a következő mérkőzésen is ugyanazon végeredmény született Sebestyén Bálint ellen. A tábladöntőt Polonyi Zoltán ellen vívta, ahol végletekig kiélezett találkozón végül egy 101-es kiszállóval – 67,62-es körátlaggal – kvalifikálta magát a legjobb 16-ba, ahol a többszörös magyar bajnok Takács Gábor várt rá. Hosszú és szoros összecsapáson végül 7-6-tal a DÖ-MIK Darts Club játékosa nyert, Kovács Patrik pedig ezzel a 9. helyével az eddigi legjobb eredményét datálhatja, ami az országos versenyeredményeit illeti.

A következő fordulót szeptember 17-én rendezik.

K.P.

Tűz ütött ki egy debreceni társasházi lakásban

Láposi Terka

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek