Sport
2022-05-22

Show volt a javából

Szombaton a DEAC és a Magyar Cheer Szövetség rendezésében első alkalommal került sor a B&W cheerleaders bajnokságra, amelyre hatalmas volt az érdeklődés. Az Egyetem téren található DESOK-csarnok már kapunyitás után rögtön megtelt. Az érdeklődők egészen 18 óráig csodálhatták, ahogy a tizenkét egyesület, több mint száz versenyzője bemutatja koreográfiáját a zsűrinek.

A DEAC eredetileg három számban indult volna, ám sérülés miatt csak egyéniben is csapatban vettünk részt a versenyen. Cservenák Kata senior individualban ezüstérmes szerzett, és szintén második lett senior freestyle pom kategóriában a Debreceni Egyetem gárdája.

– Izgatottan vártuk azt a pillanatot, amikor pályára léphettünk, hiszen rengeteg munkánk van benne mind a szervezés, mind az edzések szempontjából – kezdte a Naplónak a DEAC cheerleaders edzője, Ócs Adrienn. – Büszke vagyok magunkra és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. A mi sportágunk is dinamikusan fejlődik, egy edzőnek ezekkel lépést kell tartania, és követnie az aktuális trendeket. Magam is rengeteg workshopra, képzésre járok, külföldi edzőket hívunk meg magunkhoz, hogy minél szélesebb tudásból, tapasztalatból meríthessünk. A mi kategóriánk koreográfiája rengeteg elemből áll, úgyhogy mindenből topon kell lennünk, de ez ennek az egyik szépsége – zárta Ócs Adrienn.

A megmérettetés és az élmény mellett a bajnokság remek felkészülést is jelentett együttesünk számára a júliusban, Görögországban rendezendő Európa-bajnokságra, amelyet már nagyon várnak a DEAC cheerleaderei!

Egyetemi sportszakembereket díjazott a MEFS

DVSC-játékosok az élmezőnyben

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek