Sport
2022-05-16

Quirikó Vivien: A végén örömjátékkal rukkoltunk elő

Gajzágó Flóra szerint a Debreceni Egyetem alakulata a jó kezdésből profitált.

A DEAC női futsalosai idén is tökéletes szezont futottak. Quirikó Vivien tanítványai május 8-án a Magyar Kupa döntőjében a Tolnát győzték le 1-0-ra, míg vasárnap a bajnoki finálé harmadik meccsén 6-0-ra verték a Budaörsöt a DESOK-ban, így mindkét sorozatban összejött a címvédés.

A tegnapi díjátadót követően Quirikó Vivien természetesen elégedetten értékelt.

– Az első félidőben nem volt annyira könnyű dolgunk. Korán megszereztük a vezetést egy kicsit szerencsés góllal, nem sokkal később pedig megdupláztuk a fórunkat. 2-0 után kicsit azt éreztem, hogy keveset akartunk kockáztatni. A szünetben azt kértem a lányoktól, hogy legyenek bátrabbak, valamint tolják feljebb a védekezést. A harmadik találat után felszabadultabbá váltunk, a végén pedig már örömjátékkal rukkoltunk elő. A bajnoki döntőben egy 6-0-s győzelemmel elégedettek lehetünk. Megmondom őszintén, a meccs előtt nem vártam, hogy ekkora különbség lesz a két együttes között. Motivációt jelentett, hogy diadal esetén hazai környezetben ünnepelhettünk. Annak külön örülök, hogy mindenki pályára léphetett – nyilatkozta a vezetőedzőnk.

Gajzágó Flóra tavaly nyáron igazolt a csapatunkhoz. Amikor eldőlt, hogy nálunk folytatja a karrierjét, elmondta, reménykedik az újabb duplázásban.

– Gyakran eszembe jutott ez a nyilatkozat, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megvalósítanunk a célunkat. Mindenképpen le akartuk zárni a bajnoki finálét hazai környezetben. Sorsdöntőnek tartom, hogy viszonylag korán kétgólos előnyre tettünk szert. A szabadrúgásnál először a hosszú sarkot néztem ki magamnak, végül meggondoltam magam, és a rövidbe lőttem a labdát, szerencsére nem tudott védeni a budaörsi kapus – mondta mosolyogva a 19 esztendős tehetség, aki a találkozó ötödik találatát szerezte.

BIRÓ ÁDÁM 

Fotók: Derencsényi István

Visszatér a színpadra a Color zenéje

Az évad utolsó tárlata a Vojtina Bábszínházban

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek