Sport
2022-05-03

Eddigi legsikeresebb negyedévét zárta a DEAC-Hackers

Év elején e-sportszakosztályunk vezetősége változáson esett át. Az új menedzsment az aktivitást és a mainstream játékok visszavezetését jelölte meg fő célnak. Az elmúlt négy hónapban a DEAC-Hackers az 5 éves fennállása eddigi legaktívabb és legeredményesebb időszakát tudhatja maga mögött.

Versenyeredmények

 

CS:GO

 

Az új középvezető, Nábrádi Krisztián azonnal megkezdte kapcsolatai segítségével a munkát. Az első egyetemistáknak szóló versenyen, a K&H Egyetemi E-sport Kupán a csapat az online csoportkör megnyerésével kiharcolta az offline döntőn való részvételt, amelyen a budapesti Gamerlandben 2. helyezést ért el. Emellett a Tippmix CS:GO Masters zárt selejtezőjén 3. helyet elérve épphogy lecsúsztak a mieink a kvalifikálásról.

 

League of Legends

 

A “B” csapat 2. helyezést ért el az Egyetemi E-sport LOL Kupa by K&H selejtezőjében, illetve már 2. alkalommal szerveztek 1v1 bajnokságot a szakosztály tagjai partnerünknél, a BarCraft Debrecenben.

 

Hearthstone

 

A Hearthstone-részleg is regionális versenyt szervezett a DEAC támogatásával a BarCraft Debrecen e-sport bárba. Az esemény szokásosan nagy érdeklődés mellett zajlott. A DEAC játékosa, Zeynos a Blizzard által szervezett Masters Tour 2022 Two-ra a Masters Qualifiers Two #50 szakaszát megnyerve kvalifikálta magát.

 

Fighting Games

 

A csapat tagjai itt is megszervezték első nem debreceni versenyüket a szegedi BarCraft-ban. Várható volt, hogy a Hackers játékosai fognak dominálni, a verseny végső győztese végül Horváth Gyula lett. A csapat továbbra is Magyarország legjobbja Dragon Ball FighterZ és Guilty Gear Strive játékokban. Az európai hadszíntéren számtalan versenyen vesz részt dél-koreai játékosunk, Fran, aki Tekken 7-ben remekel, legutóbbi nagyobb eredménye az ICFC Tekken EU Spring 2022 megnyerése volt.

 

Age of Empires

 

Az ősszel megjelent Age of Empires 4 nagy népszerűségre tett szert, melyben első teendőnk volt középvezetőt választani Kiss Dávid személyében. Versenyeket illetően KosdaBence volt aktív szereplője 2022-nek, a ranked system szerint 216., a versenyeredmények szerint 89. a világon. Az elmúlt 4 hónapban 23 versenyen vett részt.

 

PUBG Mobile

 

Egy új részleg, melynek irányítására Kompár Dániel lett kinevezve. Eddigi eredményeik és elszántságuk alapján nem volt kérdés, hogy a szervezetnek szüksége van egy ilyen profin összerakott csapatra. Főként scrimek (gyakorló versenyek) és kisebb eseményeken gyűjtötték a szebbnél szebb eredményeket.

 

Valorant

 

Ami a valorantot illeti, első alkalommal történt meg, hogy egy kész teljes csapatot igazolt a Hackers. Középvezetőnek Szabó István lett megválasztva. Első versenyük DEAC-Hackers néven a Magyar Nemzeti VALORANT Kupa powered by K&H nyílt selejtezője volt, ahol sajnos nem tudták kiharcolni az alapszakasz két hátralévő helyének egyikét.

 

Auto Simulator Games

 

Visszatértek a DEAC-ba az autós szimulációs játékok, azon belül is az egyik legnépszerűbb, a Gran Turismo 7. A középvezető Csoknyay Bertalan lett, aki azonnal elkezdte termelni az eredményeket. A HUMDA Open heti versenyein rendszeres résztvevő volt emellett a K&H MNEB SIM Liga GTS 2022-es kiírásában, amelyen az ország legjobbjain versenyeztek. Hat állomás végeztével a 10. helyen zárt. A budapesti Gamerlandben megrendezendő Hungarian Manufacturer Cupra az 5. legjobb idővel jutott ki, az offline döntő május 13-án lesz.

 

Call of Duty

 

Szintén új részleg alakult a világ egyik legnépszerűbb FPS játékához. Vezetője Földesi Gábor. A csapat még kialakulóban van, első megmérettetésére várakozik.

 

A Clash Royale és a Brawl Stars részleg továbbra is sikeresen edz, és készül a jövőbeni versenyekre

 

Emellett csatlakozott a szakosztály vezetőségéhez dr. Szabó Ferenc e-sport szakértő és Jenei Dóra pszichológus is.

Testamentum

Nyílj ki nőként! - Ismerd meg a Natimethod módszert

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek