Sport
2022-04-18

Későn ébredt a támadósor, a Cowbells győzelemmel távozott

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának védelme ezúttal remekelt, de ez nem volt elég az első győzelem megszerzéséhez.

Nagy elvárásokkal nézett a Budapest Cowbells 2 elleni hazai összecsapás elébe a DEAC Gladiators a TD Store Divízió I-ben. A cívisvárosiak vissza akartak vágni a tavalyi elődöntőben elszenvedett vereségért. Ám most a kolomposok Kelemen Marcell nélkül voltak kénytelenek felállni, aki egy nappal korábban az elsőszámú csapat meccsén szenvedett bokasérülést. Így Németh Gábor adogathatott. A mérkőzést megelőzően viszont egy ünnepélyes kezdőrúgásra is sor került. Nagy Gyula, a Pannónia Kincse tulajdonosa végezte el a kick-offot, ráadásul Stündl László szakosztályvezető egy sisakot is ajándékozott neki. A DEAC Gladiators egyik kiemelt támogatója az elmúlt időszakban jelentősen támogatta az egyetemi egyesületet, hiszen amellett, hogy továbbra is segíti a Gladiators vízutánpótlását, márciusban egy kiemelkedő adománnyal járult hozzá a DEAC gyűjtéséhez, amellyel a klub az ukrán menekülteket segítette.

A találkozó eleje nem is indult rosszul, hiszen a gladiátorok védelme kiválóan szerepelt. A debütáló marosvásárhelyi Baló Levente többször is megnehezítette az ellenfél támadófalának dolgát, míg Szabó Lajos egészen sérüléséig egyértelműen a defensive backek között kiemelkedő munkát végzett. Ezen kívül Abdulrahman Anka is nagy energiával játszott. Az első negyedben a DEAC járt közel a pontszerzéshez, de Komiszár Kristóf egy interceptionnel jelentkezett, míg Roják Richárd remek futását követően elvesztette a labdát. Így pontok nélkül zajlott le az első játékrész.

A második negyedben hasonló volt a forgatókönyv, de ott inkább a Cowbells állt közel a pontszerzéshez. A debreceni támadósor továbbra is több hibával játszott, emellett két újabb vendég labdaszerzést jegyezhettünk fel. Elsőként az ex-gladiátor Orosz Levente szedett össze egy fumblet, míg Komiszár másodjára jegyzett egy interceptiont. Szekeres Márton mindkét alkalom után kihagyott egy-egy field goal kísérletet. Maradt a 0-0 a félidei szünetre.

Nem kezdődött rosszul a DEAC-nak a második félidő sem. Ugyan az első támadásból nem lett pontszerzés, de a punt után hamar visszaszerezte Anka a játékszert. Ennek ellenére sem tudott pontokat felvinni az eredményjelzőre a Gladiators. Nem úgy a Cowbells, amely saját térfelén annak ellenére tudott előrébb menetelni, hogy büntetések hátráltatták. Végül pedig negyedik kísérletre Fóra Kamilló elkapása meghozta nekik a vezetést. Szekeres az extrát értékesítette (0-7). Folytatásban sem sikerült a hazai támadósornak hibátlanul a játék. Egy újabb Komiszár interceptiont újabb vendég touchdown követett, amelyet Csumán Botond jegyzett egy 40 yardos elkapással (0-14).

Sok idő volt még a meccsből, így volt esélye arra a DEAC-nak, hogy fordítson. Az első találkozóján szereplő marosvásárhelyi Radu Ádám kiváló elkapásokkal jelentkezett és remek helyzetbe hozta a csapatot, amely Damien Thompson szélső futásával szépített (6-14). Ekkor még kilenc perc volt hátra a villanyfényekre kapcsoló párharcból. Azonban a Cowbells egy újabb támadósorozat után Csumán elkapásával visszahozta a két labdabirtoklásnyi előny (6-21). Egyre jobban fogyott az idő és egyre nehezebb helyzetbe kerültek a gladiátorok, akik a végén Thompson félpályás elkapásával zárkóztak. Viszont, mivel nem sikerült a kétpontos, már közel biztos volt, hogy a vendégeké lesz a győzelem. Így is lett. A Budapest Cowbells a sok elmaradt hazai pontszerzést kihasználva 21-12-re megverte a DEAC Gladiatorst Debrecenben.

„A Titans elleni találkozóhoz képest, ezúttal a védelmünk kiválóan szerepelt, de a támadósorunk alulteljesített. Nagyon sok eladott labdánk volt a találkozón, amire a jövőben mindenképp oda kell figyelnünk. A passzjátékunk sem működött olajozottan. Amikor ráéreztünk az ízére, akkor minden egy csapásra megváltozott. A védelem jó teljesítménye ellenére sem volt tökéletes, mert harmadik és negyedik kísérletre is többször engedte, hogy a Cowbells kimentse magát a nehéz helyzetből. Ami viszont pozitívum számomra, hogy a speciális egység hibátlanul teljesített” – értékelte a találkozót Ty Rogers vezetőedző.

A DEAC legközelebb április 23-án a Blue Bowlban lép majd pályára a Diósd Saints vendégeként.

Terrortámadást hiúsított meg Cserkesszkben az FSZB

Szabyest - Szabó Szabolcs Achilles

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek