Sport
2021-04-22

A rangadón vigasztalódhat a válogatott center

Siska Gergő abban bízik, hogy hamarosan Magyarországon is újra nézők előtt rendezhetik meg a mérkőzéseket.

A hosszúra nyúlt válogatott szünetet követően ismét bajnokin bizonyíthatnak a DEAC futsalosai, akik péntek este a Veszprémet látják vendégül. A felsőház tabellájára pillantva kijelenthető, hogy a Haladás és a Berettyóújfalu egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, míg a cívisvárosiak, a veszprémiek és a kecskemétiek a bronzéremben reménykedhetnek. Féltávnál a harmadik helyen álló bakonyiak neve mellett hat pont szerepel, míg a negyedik pozíciót birtokló Elek Gergő legénysége négy egységgel gazdagodott négy összecsapás alatt. Ebben az idényben már négyszer találkoztunk Fehér Zsolt tanítványaival, a mérlegünk egy döntetlen mellett három vereség, örömteli lenne, ha a mutatón kozmetikáznánk a hatodik játéknapon.

“Masszív csapatnak tartom a Veszprémet, az előző idényhez képest rengeteget fejlődött, de bízom a győzelemben, erre készülünk gőzerővel – kezdte a beszélgetést Siska Gergő. – Február elején 5-2-re nyert ellenfelünk a DESOK-ban, ez a találkozó sok tanulsággal szolgált, például mi futottunk az eredmény után, ezt mindenképpen el kellene kerülnünk pénteken. Jó lenne, ha a felsőház után megküzdhetnénk a harmadik helyért, ami a klub életében történelmi pillanat lenne. Ehhez ideális esetben egyetlen siker is elegendő lehet, de nem akarunk számolgatni” – nyilatkozta a rutinos center.

A magyar válogatott sajnos lemaradt az Európa-bajnokságról, hiszen a sorsdöntő összecsapáson 5-2-es vereséget szenvedett Fehéroroszországban. A minszki ütközetre nézőket is beengedtek, ami ebben az időszakban már-már kuriózumnak számít.

“Ugyan nem nekünk szurkoltak, ennek ellenére az atmoszféra mindenkinek lökést adott. Bízom benne, hogy hamarosan hazánkban is visszatérhetnek a drukkerek. Csalódottak voltunk, hiszen meg akartuk szerezni a második helyet, ami legrosszabb esetben is pótselejtezőt jelentett volna. Sajnos a végjáték során a fehéroroszok egyszerűen felőröltek bennünket, emellett az egyéni hibákért nagy árat fizettünk. Ebből a kvalifikációs sorozatból is okulni kell, többek között Izrael ellen megtapasztaltuk, hogy a gyengébbnek vélt vetélytársat sem szabad lebecsülni. Az élet nem áll meg, a vb-selejtezőkig még sok munka vár ránk” – zárta mondandóját Siska Gergő.

A DEAC-Veszprém rangadót a Youtube-on élőben lehet megtekinteni:

Férfi futsal NB I felsőház 6. forduló
DEAC-Balaton Bútor FC Veszprém
2021. 04. 23. (péntek) 18:30, DESOK – zárt kapuk mögött

 

Forrás: deac.hu

 

Tizenkét határsértőt tartóztattak fel megyénkben

3 millió 419 ezer a beoltott, 3607 az új fertőzött, elhunyt 214 beteg

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek