Sport
2021-03-22

A kis Loki 1-0-s vereséget szenvedett idegenben

Fontos mérkőzés előtt állt a DVSC második csapata, amely a Cegléd otthonában vendégszerepelt vasárnap délután az NB III Keleti csoport 25. játéknapjának rangadóján. Az már a kezdősípszó előtt biztos volt, hogy egy esetleges debreceni győzelem esetén helyet cserélne a két fél a tabellán, így nagy téttel bíró kilencven perc előtt álltak a csapatok.

Az első játékrész nem hozott különösebb izgalmakat, leginkább a mezőnyben folyt a játék, de komoly lehetőség egyik oldalon sem alakult ki. Jól kezdtük a második félidőt, közelebb kerültünk a ceglédi kapuhoz, de végül a hajrában egy szögletet követően megszerezték a vezetést a hazaiak, akik ezzel a találattal otthon tartották a három pontot.

A lefújást követően a kis Loki vezetőedzője, Szatmári Csaba értékelt: – Összességében kontrákra játszottunk, helyenként partiban is voltunk a ceglédiekkel, de sajnos egy pontrúgásnál lemaradtunk, ezt pedig kihasználták a hazaiak. A második félidőben előttünk is adódtak olyan lehetőségek, melyek góllal kecsegtettek, de sajnos nem sikerült betalálnunk. Mindent megtettünk, mentünk előre, talán a döntetlenre rászolgáltunk volna, de a mai találkozóban ennyi volt.

Folytatás március 27-én, szombaton 15 órakor, amikor a listavezető Tiszakécske látogat Debrecenbe.

NB III Keleti csoport 25. forduló

Cegléd, Zsengellér Gyula Sporttelep. Vezette: Sándor Cs.

Ceglédi VSE – DVSC II. 1–0 (0-0)

DVSC II: Hrabina – Jankelic (Mezei, 86.), Kovács R., Gellén, Tordai – Juhász (Tomola, 62.), Szabó Á., Kozma (Preg, 46.), Gyönyörű – Maruscsák (Balla, 77.), Girdán (Simon, 77.)

Gól: 1-0 Pleszkán (77.)

dvsc.hu

Miamiban tömegek táncoltak az autókon

Hoppá! Itt az első gólya!

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek