Sport
2020-11-30

Négy döntős helyezés a Magyar Kupában

Múlt hétvégén rendezték meg a kadet és junior kardvívók idei 4. és egyben utolsó Magyar Kupa viadalát a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

Az Interfencing Debrecen SC versenyzői Battai Sugár távollétében is kitettek magukért, hiszen minden versenyszámban sikerült döntős helyezést produkálniuk.

Szombaton a kadet (U17) lányok mezőnyében Wladimír Véda végzett 8. helyen. Vasárnap a juniorok (U20) között pedig Simon Petronella lett 7. úgy, hogy a nyolcas döntőbe kerülésért a junior Európa-bajnok, BVSC-s Pótz-Nagy Fannit győzte le.

A fiúknál Bányay Marcell folytatta remek szériáját. Bravúrt végrehajtva, nem csak saját korosztályában, hanem a 3 évvel idősebbek között is 8-ba jutott. Ezzel 4 év után szerepelt újra debreceni férfi kardvívó junior országos verseny döntőjében.

„Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak. Úgy érzem ez a hétvége inkább szólt a küzdésről, mint a vívásról. Többször is nagy hátrányból sikerült fordítanom, de Lacibá’ végig ott volt mögöttem, az ő segítségével tudtam visszajönni az asszókba. Még sosem vívtam ennyit egy hétvégen, nagyon elfáradtam a végére.” – mondta Bányay a verseny után.

Dávid László, az egyesület edzője így értékelte az idei év utolsó utánpótlás versenyét:

„Mindkét szakágban és mindkét korosztályban volt döntős eredményünk. Ezt még a tradicionális, nagy egyesületek mindegyike sem mondhatja el magáról. Kitettek magukért a sportolóink, akiknek ezúton is szeretnék gratulálni! Folytatjuk tovább a folyosó projektet, hogy a debreceni vívósport szurkolóinak a jövőben is legyen kikért szorítani.”

A Tatán rendezett felnőtt női párbajtőr Magyar Kupa 2. fordulójában a szintén Interfencinges Kálmán Gyöngyvér, a legjobb cívisvárosiként az előkelő 15. helyen végzett a több mint 80 fős mezőnyben.

 

Eredmények:

Kadet férfi kard Magyar Kupa 4. forduló: 58 induló
Bányay Marcell (Interfencing DSC) 5. hely
Sápi Vince (Interfencing DSC) 11. hely

Kadet női kard: 43 induló
Wladimír Véda (Interfencing DSC) 8. hely
Tóth Liliána (Interfencing DSC) 14. hely
Kónya Csenge (Interfencing DSC) 27. hely

Junior férfi kard: 61 induló
Bányay Marcell 7. hely
K. Szabó Mátyás (Interfencing DSC) 26. hely
Sápi Vince 30. hely

Junior női kard: 42 induló
Simon Petronella (Interfencing DSC) 7. hely
Kónya Csenge (Interfencing DSC) 16. hely
Wladimír Véda 26. hely
Tóth Liliána 28. hely
Fekete Ágnes (Interfencing DSC) 36. hely

Felnőtt női párbajtőr Magyar Kupa 2. forduló: 83 induló
Kálmán Gyöngyvér (Interfencing DSC) 15. hely
Kálmán Zille (Interfencing DSC) 39. hely
Kocsis Evelin (Debreceni Sportcentrum) 68. hely
Babinszki Anna (Debreceni Sportcentrum) 75. hely
Reményi Réka (Debreceni Sportcentrum) 76. hely

 

Müller Cecília: rajtunk is múlik, hogy tölthetjük az ünnepeket

Fiatal Ruszisták Fóruma

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek