Sport
2020-11-29

Legyőzte a Titánokat a DEAC jégkorong csapat

A DEAC 4-2-re győzött a Titánok ellen a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzésén a Debreceni Jégcsarnokban.

A DEAC mindenképpen ki akarta javítani az egy héttel korábbi, Vasas elleni fiaskót. Ennek megfelelően 5 perc után a hazaiak Kozma Ferenc góljával megszerezték a vezetést. Az első játékrészben több találat már nem született, hiába a DEAC 8 és a Titánok 9 kapuralövése.

A második harmad elején a debreceniek Jakub Izacky találatával növelték volna az előnyüket, azonban a játékvezetők visszanézték az esetet és érvénytelenítették a gól. A DEAC a harmad további részében folyamatosan tesztelte a Titánok kapusát, a Debrecenben is megfordult Gyenes Dávidot, azonban ő rendre hárítani tudott.

Az utolsó játékrész elején beindult a DEAC-gépezet. Másfél perc alatt két gólt rámolt be a vendégek kapujában a debreceni alakulat. Előbb Jan Dalecky, majd Vladislav Kuleshov volt eredményes. Ezután kicsit magára talált a Titánok csapata is, és a 8. percben Balogh Bence vette be Hetényi kapuját (3-1). Pár perccel később ismét a vendégek örülhettek, a finn Luusuaniemi volt eredményes és tette nyíltá a meccs hátra lévő 7 percét. A vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak, és lehozták a kapusukat az utolsó percekre. Ezt pedig kihasználták a hazaiak, Dominik Novotny góljával beállították a 4-2-es végeredményt.

Már Spotify-on is kereshetünk a dalszövegekben!

Meggyújtották az első adventi gyertyát Debrecenben is

Marosi Zoltán

Szerző
Hasonló cikkek