MegMinden
2022-10-09

Marco Rossi

(nso.hu)

Ennél rosszabb és jobb csoport is lehetett volna

Marco Rossi nehezebb, de könnyebb Eb-selejtezős csoportot is el tudott volna képzelni annál, mint amelybe a vasárnapi sorsoláson került Frankfurtban. Mint ismert, a magyar nemzeti csapat Szerbiával, Montenegróval, Bulgáriával és Litvániával küzd meg 2023-ban, s a csoport első két helyezettje jut ki a németországi kontinensviadalra

„Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk, de természetesen ennél jobb csoportot is el tudtam volna képzelni – idézi az mlsz.hu Marco Rossi szövetségi kapitányt. – Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, hogy bennünket sorsoltak a legerősebb kalapból, hiszen a szerbek a világranglistán előttünk állnak, és kint lesznek a világbajnokságon is. A szerbek mellett a montenegróiakat és a bolgárokat is ismerjük a közelmúltból az egymás elleni mérkőzéseinkről, ám az ellenük elért eredményekből nem lehet kiindulni, mert két-három év alatt nagyon sokat változhatnak az erőviszonyok a mai labdarúgásban. Nehéz mérkőzések várnak ránk, meccsről meccsre kell előre gondolkodnunk a selejtezők során, és ahhoz, hogy eredményesek legyünk, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az összes találkozón.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2024
A SELEJTEZŐCSOPORTOK

A-CSOPORT: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus   
B-CSOPORT: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár 
C-CSOPORT: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta   
D-CSOPORT: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország  
E-CSOPORT: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer, Moldova   
F-CSOPORT: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
G-CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia 
H-CSOPORT: 
Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino
I-CSOPORT: Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra 
J-CSOPORT: Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Liechtenstein 

Az eredeti írást itt találja.

Picasso egyik festményére ragasztották a tenyerüket klímaaktivisták Melbourne-ben

Zöld áram

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek