MegMinden
2022-03-28

ZTE

(sport.mandiner.hu)

Ezért mondott fel azonnali hatállyal Waltner Róbert a ZTE-nél!

Az elmúlt napok legváratlanabb bejelentése volt, hogy a zalai sikeredző közös megegyezéssel szerződést bontott a klubjával. A csapat a negyedik helyen áll a tabellán, az utolsó öt meccsén úgy maradt veretlen, hogy még gólt sem kapott – ezért is érthetetlen, hogy robbant a bomba. Vajon mi történhetett a háttérben? Ennek próbáltunk utánajárni…

Először természetesen a korábbi vezetőedzőt kerestük, de ő nem akart a részletekbe belemenni, mint mondta „szeretem annyira a klubot, a várost és a szurkolókat, hogy senkit nem kritizálok, ráadásul teljes békességben és egyetértésben váltunk el”.

Megértjük Waltnert, de miután valóban furcsa és érthetetlen volt ez a hirtelen felmondás, a klubot jól ismerő informátorainkhoz, valamint a belső viszonyokkal szintén remekül tisztában lévő ZTE-szurkolókhoz fordultunk. 

Egyöntetű a vélemény, hogy Waltner felmondásának egyik fő oka, hogy úgymond eladták alóla a csapatot.

Az egész folyamat a csapatkapitány, Babati Benjámin érthetetlen elszerződésével kezdődött, aki – az ex-vezetőedzőhöz hasonlóan – ezer szállal kötődik a klubhoz, édesapja, Babati Ferenc nem kevesebb, mint hét idényt lehúzott a ZTE-nél, tagja volt a történelmi, egyetlen élvonalbeli bajnoki címet nyerő együttesnek, és 164 élvonalbeli mérkőzésen öltötte magára a klub mezét.

Fia, Benjámin tavaly őszig csak Zalaegerszegen játszott, 11 évesen a kölyökcsapatban kezdte, 18 évesen debütált a felnőttek között, és nem csak az NB I-ben, hanem a legnehezebb időszakban, a másodosztályban is kitartott a klub mellett, sőt akkor sem fordult meg a távozás gondolata a fejében, amikor a harmadosztály réme is fenyegette őket. A szurkolók megbecsülését is élvező „kis” Babatinak télen mégis távoznia kellett, a városban azt beszélik, nem jött ki a tulajdonossal, Végh Gáborral, és ezek után nem is lehetett maradása a klubnál.

Az is sokakat meglepett, hogy a csapat egyik üdvöskéje, Zimonyi Dávid februárban inkább a másodosztályt (a Vasast) választotta, hiszen az köztudott: a Zalaegerszeg emelte ki őt a megyei futballból, nem véletlenül: másfél év alatt 100 gólt szerzett az NB III-ban, ráadásul a ZTE elleni két Magyar Kupa-mérkőzésen is kétszer eredményes volt. Az NB I-ben sem okozott csalódást, a hivatalos verdikt szerint a több játéklehetőség reményében igazolt - egyelőre kölcsönbe - Angyalföldre, más kérdés, hogy eddig a XIII. kerületben sem váltotta meg a világot.

A ZTE-szimpatizánsok egybehangzó állítása szerint Waltnernél az adta meg az utolsó lökést a távozáshoz, amikor a napokban kiderült, a csapat házi gólkirályát, a tizenegyszer eredményes Koszta Márkot a 2020-ban ázsiai Bajnokok Ligáját nyerő, hazája pontvadászatát jelenleg is vezető Ulsan Hyundai csapatának adták el, információnk szerint a dél-koreaiak 1 millió eurót fizettek a támadóért, érdekesség: előtte az NB I góllövőlistáját 23 találattal vezető Ádám Martinnál próbálkoztak, de a paksi közönségkedvenc az ázsiai kaland helyett a válogatottat választotta, nem akart eltűnni Marcoi Rossi szemei elől.

S persze, az sem titok a városban, hogy amióta Sallói István a MOL Fehérvárhoz távozott, nincs sportigazgatója a klubnak, pontosabban Végh Gábor tulajdonos próbál szakmai kérdésekbe is beleszólni.

Ez végképp kiverte a biztosítékot Waltner Róbertnél,

akiről köztudott: annak idején Siófokról is azért kellett távoznia, mert az egyik vezető fiát még percekre sem volt hajlandó beállítani a kezdőcsapatba.

Ami biztos: a hátralévő nyolc fordulóban a vezérét vesztő szakmai stáb (ifjabb Bozsik József másodedző, Ferenczi István erőnléti edző és Vlaszák Géza kapusedző) irányít, a zalaegerszegi drukkerek pedig nem titkolták aggódásukat: a belső csatározásoknak csak nehogy egy nagy bukás legyen a vége!

Hiszen nem csak a szimpatizánsok, a klub sorsát továbbra is szívügyének tekintő Waltner Róbert sem ezt érdemelné. Akivel kapcsolatban egy dologban biztosak lehetünk: nem sokáig marad munka nélkül…   

Nyitókép: Waltner Róbert érthetően nincs jó hangulatban Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt     

Az eredeti írást itt találja.

Gidófalvy Attila

Jól halad a sérültek rehabilitációja

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek